Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-16

252 16. országos ülés 19: templomban!) A templomban! »Én pedig, mint lelkipásztorotok nemcsak lelki üdvösségteket, ha­nem földi boldogságtokat is akarom és munkálom és elvárom, hogy így nekem higyjetek és ne az ellenpártnak, a mely ellenetek csalással és hazug­sággal dolgozik és igy benneteket a romlásba és lelketeket a kárhozatba viszi«. (Zaj.) De ha már ennél a témánál vagyok, kell hogy rámutassak még egy egészen különös és egyedül álló dologra : még a rabbinusok is bocsá­tottak ki pásztorleveleket. (Derültség balfelöl.) Az ungvári főrabbinus, — nem tudom minek nevezzem — imát vagy pásztorlevelet adott ki, a mely három szempontból érdekes. Ez a felvidéki akcziót, a mely oly áldásthozó az ottani népre, egyszerűen antiszemita akcziónak deklarálta. Ezzel kapcsolatban antiszemitáskodással vádolja meg Ö felségét. Harmadszor pedig kimutatja, hogy egyedül a munkapárt van hivatva arra, hogy a magyarországi zsidóságot boldogítsa. (Derültség bal/elől.) A pásztorlevél a következőképen hangzik: (Felkiáltások jobbfelól: Halljuk az eredeti szöveget ! Zaj. Elnök csenget.) »Béke és minden jó az én testvéreim tiszteletére. Jótékonyak és istenfélők, a kik Sátoraljaújhelyhez és a járáshoz tartoznak ; Isten őrizze meg őket mindig. Minekután hogy ti Kazy államtitkár után mentek, biztos vagyok és nem kételkedem benne, hogy nem volt soha antiszemita. A mit tett a a rutén-ügyben, az egy felségparancs volt és ő ebben ártatlan. (Nagy derültség és tapsok balfelől. Fel­Máltások a baloldalon: A kis ártatlan ! Zaj. Hall­juk !) Ne gondoljatok azon rossz hirre ; én jótállok érte és ha mellette kitartani fogtok, kész nektek javatokra lenni. . . Egy hang (balfelől) : Az igaz! Szmrecsányi György (olvassa).-... és semmi kétség azon rossz hirre, a mit rá beszéltek ; ő csak javatokat akarja és az egész országban mindenki­nek csak a javát akarja, de különösen a zsidóság javát. (Derültség a baloldalon.) Én öreg lettem., megőszültem és minek törődnék vele, ha a jósága folytán arra érdemes nem lenne. Meg vagyok győződve, hogy nektek csakis ezen az utón, azaz a nemzeti munkapárt oldalán kell mennetek. Ez az igazi ut, a melyiken mennetek kell; csak ezen utón fogjátok a zsidók részére az országot jó helyzetbe hozni (Nagy derültség a baloldalon.) és ezáltal a királynak hosszú életet adni. (Derültség a baloldalon.) Ifj. Erdélyi Sándor: Ezt valahol a néppárt irodájában csinálták. Ilyent az ungvári főrabbi nem ir össze! Szmrecsányi György: A Pesti Hírlapban volt! (Olvassa:) »Csak ezen egyetlen eszköz az, a mely a zsidóknak békét ad és kérlek benneteket, hogy könyörögjetek és ezen irást minden ember kezébe adjátok, a ki csak rám hallgatni fog, mert én nektek csak az igazságot és a békét akarom, és kérlek benneteket, legyetek segítségemre és magatokat erősítsétek, hogy álljatok a jobbpárthoz, az igaz július i8-án, hétfőn. Kazyhoz ; igy elérjük, hogy a jobbpárt erősödni fog a balpárt rovására. Az Isten segíteni fog benne­teket. A titeket, szerető Lázár Löw, fia Jeremiás Löwnek.« (Derültség a baloldalon.) A lőcsei választásra vonatkozólag még csak egy momentumra kívánok még rámutatni és ez az, hogy a záróra letelte után, tehát a mikor a választási elnöknek ki kellett volna hirdetnie az eredményt, a néppárt jelöltje, dr. Dömötör Mihály 140 főnyi többségben volt (Halljuk!) és akkor a választási elnök, a helyett, hogy a törvényhez tartotta volna magát, önhatalmúlag két órával meghosszabbította a zárórát. Ezen idő alatt a főispán, a pénzügyigazgató és még egy sereg tisztviselő végigjárta Lőcsén azon hivatalnokokat, a kik még nem szavaztak le ; mindenféle módon arra kényszeritették őket, hogy a szavazóurnához járuljanak és így sikerült néhány szavazattöbbségre szert tenniök. Egy hang (jobbfelól) : Ez a Curiához tartozik ! (Felkiáltások a baloldalon: Csak türelem! Hall­gassák meg ezt önök is ! Halljuk ! Halljuk !) Molnár János: Hallgassák meg önök is. (Halljuk! Halljuk.') Szmrecsányi György: Most térek át annak a példátlan, eddig még elő nem fordult tatárjárásnak ismertetésére, a mely a privigyei választás neve alatt ismeretes. (Felkiáltások a baloldalon : Ahá I Halljuk ! Halljuk ! jobbfelól.) A privigyei kerület 1896 óta mindig néj>párti képviselőt küldött a házba, csak egyetlenegy eset volt 1905-ben az egyéves cziklus alkalmával, a mikor Csillagi György, későbbi Kristóffy-főispán, megyei főnök ilyen eszközökkel, a minőket itt is­mertetek, neveztetett ki 50 szótöbbséggel a privi­gyei kerület képviselőjévé, szemben Brestyenszky Kálmánnal a néppárti jelölttel. ^Természetes, hogy az 1896-iki választásoknál Brestyánszky Kálmán azután egyhangúlag került be a képviselőházba. Peticziót adtak be 1905-ben is, de annak azért nem volt foganatja, mert. közben, mikor a vizsgálatot befejezték, s a Curia Ítéletét kimondani készült, akkor feloszlatták a házat és igy a páratlan vissza­élés, a raelylyel Csillagi neveztetett ki képviselővé, büntetlenül maradt és a curiai bíráskodásról szóló törvény eredendő hibája folytán azok a nagy költségek, a melyek ott származtak, a szegény peticzionálókat terhelték. 17.000 korona volt költség. Előrelátható volt tehát, hogy a mostani vá­lasztásnál hiába próbálkozik rendes viszonyok között bármiféle jelölt, a néppárti jelölttel szem­ben boldogulni nem tud. Nem tudhat, mert ott, mint egyáltalában másutt is munkapárti paraszt nincsen, én legalább nem láttam. (Ettenmondá­sok jobbfelól.) Szavazó az van, de munkapárti ér­zelmű parasztot én még nem láttam. Rudnay Alajos bajmóczi jsrépost mégis vállalkozott arra, hogy elfogadja a jelöltséget munkapárti pro­grammal. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! .,,. t

Next

/
Thumbnails
Contents