Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-5

5. ORSZÁGOS ÜLÉS 1910 Julius 1-én, pénteken, Berzeviczy Albert, közben Návay Lajos elnöklete alatt. Tárgyai: A legutóbbi ülés jegyzökönyvének hitelesitése. A bizottságok és hat jegyző megválasztása, előterjesztései. A kormány részéről jelen vannak: gr. Khuen­Héderváry Károly, Lukács László, Hieronymi Károly, gr. Serényi Béla, gr. Zichy János, Székely Ferencz, Hazai Samu, (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 10 perczkor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Nyegre László jegyző ur fogja vezetni. A javaslatok mellett felszólalókat Rud­nyánszky György jegyző ur ; a javaslatok ellen felszólalókat Hammersberg László jegyző ur jegyzi. Méltóztassék meghallgatni a múlt ülés jegyzőkönyvét és pedig előbb az első részt, mely az ülésnek a korelnök elnöklete alatt megtartott részéről szól. Molnár Viktor korjegyző (olvassa a jegyző­könyv első részét). • Elnök: Van-e észrevétel a jegyzőkönyv most felolvasott része ellen? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, azt hitelesítettnek jelentem ki. Következik a múlt ülés további részére vonatkozó jegyzőkönyv. Felkérem Nyegre László jegyző urat, sziveskedjék azt felolvasni. Nyegre László jegyző (olvassa az ülés további részének jegyzökönyvét). Elnök: Nincs észrevétel ? (Nincs!) Akkor a jegyzőkönyvnek ezt a részét is hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a múlt országgyűlés főrendi­háza elnökségének átiratát, melylyel megküldi a gr. Dessewffy Aurélnak, a főrendiház elnök­ségétől való felmentése tárgyában kelt kegyelmes királyi leiratot. Méltóztassanak meghallgatni. — Elnöki előterjesztések. — Az osztályok kisorsolása. — — A trónbeszéd újbóli felolvasása. — Ministerek Rudnyánszky György jegyző (olvassa a ki­rályi leiratot). Elnök: A kegyelmes királyi leirat kihir­dettetvén, az országos levéltárban fog elhelyez­tetni. Bemutatom a főrendiház elnökségének át­iratát, melylyel megküldi a főrendiház elnökét és alelnökeit a folyó országgyűlésre kinevező kegyelmes királyi leiratot. Méltóztassék azt meg­hallgatni. Rudnyánszky György jegyző (olvassa a ki­rályi leiratot). Elnök: A kegyelmes királyi leirat meg­hirdettetvén, az országos levéltárban fog elhe­lyeztetni. Jelentem a t. háznak, hogy a királyi Ouriától vett értesülés szerint ujabban Rudnay Alajos képviselő ur választása ellen kérvény adatott be. (Helyeslés a baloldalon.) Ezen megbízólevél tehát a kérvénynyel meg­támadottak közt fog nyilvántartatni. Bemutatom Malatinszky György ország­gyűlési képviselő ur levelét, melylyel egészségi okokból két és fél havi szabadságidő engedé­lyezését kéri. Javaslom a t. háznak, hogy a képviselő urnak a kért szabadságot megadja. (Helyeslés.) A ház ennélfogva a kért szabadságot meg­adja. Bemutatom a főrendiház elnökének átiratát, melylyel közli, hogy a főrendiház jegyzőivé gr. Almássy Imre, gr. Csekonics Sándor, gr. Dé­genfeld-Schomburg Pál, Hertelendy Ferencz, gr. Szécheny Bertalan, gr. Szécheny Viktor, gr. Vigyázó Ferencz és gr. Zichy Rafael, ház­nagygyá pedig b. Rudnyánszky József válasz­tatott meg.

Next

/
Thumbnails
Contents