Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-13

174 13. országos ülés 1910 Julius lk-én, csütörtökön. mert nézetem szerint ebben a magas szárnyalású beszédben a nemzetiségi kérdésnek egyik része nem volt érintve és az annak szocziális oldítla. Mert én — talán nem is szükséges említenem — nem vagyok a történelmi materializmusnak követője ; távolról sem állítom azt, hogy a nemzetek fejlődésében csakis a gyomor-kérdés jön tekintetbe. De méltóztassanak elhinni, abban a nemzetiségi kérdésben, a mely itt és amott felüti a fejét, benne van egyúttal a gyomor-kérdés is, a szocziális kérdés is. Nem elegendő a nemzetiségi kérdést tisztán fajszempontból felfogni, hanem én meg Vagyok győződve, hogy a hol elmérgesedik úgyszólván a nemzetiségi kérdés, ott igen gyakran a bajnak gyökere az elhanyagolt szocziálpolitikai viszonyokban keresendő, (Ugy van ! balfelől.) Azért, midőn gr. Tisza István mintegy csitítani akarván a mi románjainkat, oda mutatott, hogy íme, lássátok, Magyarország az, a mely itt a szomszédban az ő hozzájárulásával megteremtette a független előrehaladó román államot, midőn ő így akar békét eszközölni, én ezt nagyon veszedelmes fegyverszünetnek tartom, ha ugyan czélt érne vele. Én ellenkezőleg, inkább azt akarnám, hogy egy helyes szoeziálpolitikával a magyar kultúrának útmutatása mellett a mi románjaink haladjanak előre és ne ők nézzenek irigy szemmel az ő faj rokonaikra odakünn, hanem ellenkezőleg, azok kívülről nézzenek ide be hozzánk és lássák, hogy a magyar kultúra alatt, annak segítségével a román előre halad. (Élénk helyeslés balfelől.) Ha így akarnánk talán a tótokkal szemben is elbánni, és nekik azt mondani : nézzétek csak kedves tót barátaim Csehországot, a melynek ipara mennyire halad előre, hogyan gazdagodik az a mi bőrünkön, mert annak mi vagyunk a piacza, a mi szerencsétlen vámpolitikánk folytán, ez annyi volna, mint kiéheztetni a mi saját embereinket és azt mutatni, hogy a mi zsírunkon idegenben hogyan híznak meg mások. Nem ez a helyes nemzeti politika, hanem az, hogy a magyar kultúra segítségével szocziális és gazdasági irányzatban a mi magyar polgáraink minden nemzeti különbség nélkül büszkén mondhassák azt, hogy cívis hungarus sum, és hogy ne a külföldre tereljük az ő tekintetüket, hogy íme, lássátok, hogyan emelkednek azok, hanem hogy a külföldiek mondják azt, hogy íme, a magyar géniusz és a magyar kultúra által a szlávok és románok is hogyan haladnak előre kulturális, szocziális és gazdasági téren. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy arra nézve, hogy Magyarországon legyen nemzeti egység, arra nézve, hogy a magyar nemzet önállósága fejlődjék, mindenekelőtt az a biztos alap szükséges, hogy a helyes szocziálpolitika szakítson az u. n. liberális elvekkel, a melyek mindenütt csak az erősnek jogát állapították meg, s a gazdaságilag gyengébbnek nem adták meg a kellő védelmet. Azért, midőn a felirati vitában egyhangúlag mindig a szabadelvű elvekre hivatkoznak, nekem hangoztatnom kell, hogy a jövő fejlődése szempontjából az individuális érvényesülés felé kell haladni és erős szocziális érzékkel kell megteremteni Magyarország társadalmi együttérzését és ez által az igaz magyar nemzeti egységet. Midőn én ezeket a szempontokat említem, nem akarok a radikalizmus azon terére lépni, a mely a múlttal teljesen szakítani akar, a mely hagyományainkat nem respektálja, hanem keresem azt a hidat, a mely a magyar nemzetben a múlt hagyományaival egyesítse a szebb jövő felé való törekvést. Azért reflektálnom kell arra is, hogy épen a nemzeti kultúra terjesztése szempontjából, nekünk mindazon tényezőket segítőül kell vennünk, a melyek a magyar nemzet kultúráját eddig előbbre vitték. És ebben a tekintetben nem tudok egyetérteni az előttem szólóval, a ki az iskolaügy terén oly radikális reformot akar, hogy szakítsuk azt szét hatalmas faktorától, az egyháztól. Épen nekünk, Magyarországon kell arra törekednünk, hogy minden szocziális erőt egyesítsünk kultúránk előbbrevitele terén és keresnünk kell az érintkező pontot; különösen áll ez a népnevelésre, (ügy van ! baljelöl.) Ezért nemzeti szompontból káros volna szakítani azon jelentékeny tényezővel, a melyet a katholikus egyház, a két protestáns felekezet, sőt az izraeliták — a kikben szintén megvan az érzék a nevelés nagy fontossága iránt — képviselnek. Még csak egy témára akarok áttérni, a mely — örömmel láttam — e vita tengelyét alkotta ; remélem az lesz a parlament működésében is; ez a választói reform kémese. Nem kell ismételnem, hogy igazi szocziális politikát csak ugy folytathatunk, ha megfelelő választói reformunk van. E tekintetben azt látom a feliratban, hogy az egyik igen fontos és nyomós szó a királyi beszédből ki van hagyva, az t. L, hogy el nem odázható kötelessége ennek a parlamentnek. De máskülönben is burkoltságot és határozatlanságot látok a felirat állásfoglalásában, mert említés nélkül hagyja a reformnak szerintem legfontosabb részét, t. i. azt, hogy a polgár eme legszentebb jogát függetlenül gvakorolhassa, a mi csak ugy érhető el, ha titkosan adhatja le szavazatát. Arról lehet disputálni, és látom, hogy magában a kormánypártban sincs egyértelműség arra nézve, hogy mit értenek általános választói jog alatt, s az egyenlőtlenségnek, a pluralitásnak dolga azt hiszem, levétetett a napirendről. (Felkiáltások a baloldalon : Issekutz szerint nem !) Arra is lehet hivatkozni, hogy John Stuart Mill, Maeterlinck, s más gondolkozók bizonyos tekintetben a pluralitás hívei voltak és hogy vannak mások, a kik minden czenzustól eltekintve, csupán a korhatár szerint akartak pluralitást: ezek felett a dolgok felett lehet vitatkozni, de egy bizonyos: arra nézve, hogy a választás a közvéleménynek igazi tükre legyen, okvetlenül szükséges a titkos szavazás. Ezt ugy a Nyugat, mint a Kelet és még maga a Balkán is egyhangúlag megállapította, legtovább ellene voltak a porosz junkerek, de most már azok is beadták a derekukat.