Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-12

144 12. országos ülés 1910 július 13-án, szerdán. nagy örömmel üdvözölte őt, az akkor legaktuáli­sabb kérdésben, a választói jog kérdésében való megtérésében. Megtért akkor gr. Andrássy Gyula, mivel azt az általános választói jogot a független­ségi párt örömmel látta, és várta az ő működésé­nek fejleményeit. Hogy mik, mik nem történtek, nem szándékozom egész részletesen kifejteni, de bátor vagyok arra rámutatni, hogy a kvóta-kérdés beállítása, kapcsolatban a bankkérdéssel és annak kimenetele egyesegyedül az ő működésének volt köszönhető. Ha gr. Andrássy Gyula azon maga­tartást, a melyet tanusitott, nem tanusitja, a kvótát a függetlenségi párt soha meg nem szavazta volna. (Derültség a jobboldalon.) Nyegre László: Iszonyú nagy gyengeséget árulnak el! Polónyi Dezső: gr. Andrássy Gyula, a mint volt szerencsém jellemezni, a függetlenségi párt­nál személyisége, egyénisége révén nagy tiszte­letnek örvendett, összes nyilatkozatai oda ten­dáltak, hogy a kvótát meg kell szavazni azért, hogy fentartsuk magunknak a szabad kezet a bankkérdésben. Ö kapaczitálta állandóan a folyo­són a függetlenségi párt tagjait, ő volt az, a ki egyenesen rávette a függetlenségi pártot annak megszavazására azért, hogy a bankkérdésben a szabad kéz biztositható legyen. Ennek értelme nem lehetett más, mint hogy az akkori többség, a függetlenségi párti többség elvei tényleg meg is valósittassanak. A mint mondom, igy volt beállítva ez a kérdés, mert hiszen jól tudjuk, hogy mik következtek azután. Gr. Andrássy Gyula nézetem szerint titokban melengette kisded fész­két és nevelte azt a fiókákat, a kik a kilenczes bizottság programmjából táplálkozva lettek volna hivatva felnevelkedni és széjjel röpülni a nemze­tet boldogítani. Akkoriban ő már-már ott tartott, hogy az önelégültség bizonyos érzetével, sok jóhiszeműséggel és még több naivitással szem­lélte munkájának eredményét, naivitással, mon­dom, mert nem számolt azzal a körülménynyel, hogy gr. Tisza István és társainak félrevonulása nem végleges elhatározás és csalóka dolog, — hogy azok a kellő pillanatban be fognak jönni, és előle a dicsőséget le fogják aratni. Meg is tör­tént t. képviselőház, hogy egyszer esak elrepült Bécs felől az a nagy madár és betojta azt a kakuk­toiást Andrássy fészkébe, a melyet nagygyá neveltek aranyon és a melynek végeredménye az lett, hogy gróf Andrássy Gyulát az ő szép szándékaival együtt egyszerűen félretették. Az történt, t. képviselőház, hogy egyszerűen meg­vették előle ezt az országot. Megvették olyan módon, a mint azt a Habsburg-politika már két izben produkálta nálunk. Szóval nem ismeretlen jelenség. Első izben a mohácsi vész alkalmával, I. Ferdinánd idejében, a mikor — tudjuk a tör­ténelemből, — meg kellett vásárolni Magyar­országot. Másodízben a pragmatika szankczió létre­jöttekor, III. Károly alatt. Harmadízben történt ez a vásárlás most. a mikor az ország elég merész volt, hogy gazdasági önállóságát akarta kivívni. Hát, t. képviselőház, ezek a régibb jelenségek nagyobbrészt a machiavelizmus nyomán alkalma­zott tanokból fejlődtek ki. A XVIII. században tapasztaltuk azt az erkölcstelenséget, hogy a poli­tikai életet kizárólag csak korrupcióval, pénzzel és vesztegetéssel irányították. III. György angol király idejében minden vá­lasztásra pénzt adtak ki egész nyilvánosan ; sőt Bute lord egy javaslatának tárgyalása alkalmával, 1762-ben odáig vitték és fejlesztették ezt az erkölcs­telenséget, hogy az állami fizetési hivatalban nyil­vános pénztárakat állítottak fel, a honnét a képvise­lők minden egyes szavazás után dijakat vettek fel. Én nem akarok ezzel a kérdéssel mai felszóla­lásomban bővebben foglalkozni, csak rámutatok, hogy mintha emlékeznénk a nemrég múlt időkből arra, hogy nálunk is történt már kísérlet a kép­viselői szavazatnak pénzzel való befolyásolására. Ismétlem azonban, nem akarok most ezzel foglal­kozni, mert sokkal fontosabb dolgok állanak előttem. Azt hiszem, t. képviselőház, kétségtelen és nem tagadható tény, hogy a kormány egy állam­titkári rangban lévő kinevezett közhivatalnokot bízott meg a választások vezetésével. (Mozgás jobbjelől.) Nyilvános pénztárt tartott fenn, melyet a központból dirigált a kormány végrehajtó közege. T. képviselőház! Alkotmányjogi szabály az, hogy közhivatalnok magánpénzeket nem kezelhet. Kizárólag csak közpénzeket szabad kezelnie, s ha ezek a pénzek közpénzek voltak, akkor ezért a tet­téért a kormány a képviselőháznak felelősséggel tartozik. (Zaj a jobboldalon.) Igenis, nekünk kö­vetelnünk kell, és követelni is fogjuk a nyilvános elszámolást ezekről a pénzekről, (Zaj a jobboldalon.) mert ha ezt nem teszik meg, nekem és mindenki­nek ebben az országban, jogom lesz feltételezni, hogy a legtisztátalanabb eredetűek azok a pénzek, a melyek a választási czélokra fordíttattak. (Foly­tonos zaj a jobboldalon.) Méltóztassanak megengedni, épen most hoz­tak Amerikában, az Egyesült-Államokban, törvényt arról, hogy mindazon pénzekről, a melyek válasz­tási czélra adattak ki, a kormány tartozik nyilvá­nos elszámolást adni. Epén most fogadta el a szenátus ezt a javaslatot, és Amerikában ez a jövő­ben igy lesz bevezetve. Angliában ugyancsak minden választási pénz nyilvános ellenőrzés alatt áll. Nem látom tehát okát, hogy itt nálunk Magyar­országon, a hol olyan gyanús jelenségek igazolják ennek szükségességét,^ miért ne tennők meg ezt mi is ? (Zaj jobb felől.) És addig, a míg ez meg nem történik, a míg teljesen tiszta képet nem nyerünk és nem fogjuk megtudni, honnan eredtek azok a pénzek, a melyeket választási czélokra fordítottak, addig nem hagyjuk nyugodni ezt a kérdést és köve­telni fogjuk a nyilvános elszámolást. T. képviselőház ! Egy ilyen módon vitt veze­téssel végrehajtott választási hadjárat után be­jövünk a képviselőházba és elkezdődik a felirati vita. Sorban szólalnak fel a szónokok az ellenzék padjairól, egyenként adják be a felirati javaslato-

Next

/
Thumbnails
Contents