Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-439
82 í39. országos ütés Í9Ó9 márczius 12-in, pénteken. Szent-Királyi Zoltán jegyző (olvassa a 112., illetőleg 113. §-íj. Elnök : A ministeTelnök ur kivan szólni, Wekerle Sándor ministerelnök és pénzügymi nister: T. ház! E szakasz azon rendelkezését, a mely szerint ezen törvény 1911. évi január 1-én lép életbe, kérem kihagyni, miután ez az előbbi szakaszban már felvétetett. Elnök : Van valaki szólásra felírva ? Szent- Királyi Zoltán jegyző: Holló Lajos'. Holló Lajos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) E törvényjavaslatnak utolsó szakaszához értünk, a mi által az összes adójavaslatoknak zárókövét teszi le a képviselőház. Én azt gondolom, hogy elsősorban is kifejezést kell mindnyájunk részéről adni azon felfogásunknak, hogy e mélyreható és nagyszabású reformalkotások az ország pénzügyi életének, az államháztartásnak javára fognak szolgálni és másfelől a közönségnek is az igazságos és arányos megadóztatását fogja előmozdítani. A ki ezt a reformot megalkotta, Magyarország pénzügyi életében bizonyára örök időkre fenmaradó nevet biztositott magának. (Felkiáltások : Éljen Wekerle ! Hosszantartó élénk éljenzés.) T. képviselőház ! Azt hiszszük, hogy ezeket a törvényjavaslatokat azzal az intenczióval szavazta meg az egész képviselőház, hogy azoknak a hatása az lesz, hogy a kevesebb teherviselési képességgel biró rétegek vállairól a közterhek lefognak vétetni, illetőleg azoknak közterhei kevesbittetni fognak, ellenben a nagyobb teherviselési képességgel biró osztályok, társadalmi rétegek súlyosabban fognak megterheltetni. Azt hiszszük, hogy ez államháztartásunknak egyensúlyát nem fogja megzavarni, nem fog zavarokat benne előidézni. De ha még az következnék is be, hogy talán kedvezőbb eredmények állanának elő, ha ez az adóreform, a mint mondani szokták, adóemelést idézne is elő, ez csak azt jelenthetné, hogy azok a számitások, a melyek, a nagyobb teherviseléssel voltak kapcsolatban, nagyobb reményeket váltanak be, mint a milyeneket hozzáfűzött az egész törvényhozás, de nem fogja azt mutatni, hogy nem fognak csakugyan bekövetkezni azok az alacsonyabb tehertételek, a melyek világos, tételes intézkedéseket tartalmazó törvényeken alapulnak. Ha tehát a pénzügyi eredményeknél kedvezőbb zárlattal fog végződni ez az adóreform, mint a hogy most gondoljuk, ez csak buzditás lesz — remélem és reméljük mindannyian — a törvényhozás részére, hogy a megkezdett utón tovább haladjon, (Helyeslés.) s ezeket a még mindig súlyos tehertételeket, a melyek lent, a hozadéki adó czimén, a kereső osztályok vállain nyugszanak, mindig lejebb és lejebb szállítva, iparkodjék adótörvényeinket mindinkább egészségesebb rendszerbe önteni, mindinkább tökéletesbiteni. Én ezzel kapcsolatban csak két dolgot vagyok bátor felhozni. Minthogy e szakasz arról szól, hogy a törvény végrehajtásával a t. pénzügyminister ur bizatik meg, bátorkodom az ő figyelmébe két dolgot ajánlani, a melyek az adó javaslatokkal szoros összefüggésben vannak. (Halljuk! Halljuk !) Az egyik az, hogy az adótörvények mélyreható változást fognak előidézni nemcsak az állami adók kezelésében, és azok egész lényegében, hanem a másik nagy adóztatási kategóriában, a városok és községek adóztatási viszonyaiban, is. (Igaz ! ügy van !) Nem is volt elképzelhető, hogy egészséges adórefrom keresztülvitessék a nélkül, egyoldalulag, hogy t. i. állami adótörvényeink nagy revízió és átalakítás alá kerüljenek, de ezzel kapcsolatosan intézkedést ne tegyünk a súlyos községi és városi közterhek viselése dolgában, a melyeknek uj javaslatok alapján egészen uj kialakulást kell nyerniök. A mint ugyanis méltóztatik tudni, e törvényjavaslatok, a mint emiitettem, a hozadékadókat, a föld-, ház- és keresetadókat tekintélyesen leszállítják. A jövedelmi adóra helyezik inkább a súlyt, a jövedelmi adó azonban a községi adózás tárgyát nem képezvén, e leszállított hozadékadók a jövőben fokozottabb mértékben lesznek községi terhekkel megróva. Ennek következtében, ha itt rendet nem hozunk be, akkor a törvényhozás intencziója, hogy kevesbítjük a föld-, ház- és keresetadót, nem fog semmiféle érvénynyel birni, mert a községek és városok kénytelenek lesznek közterheiket fokozottabb mértékben e hozadékadókra fektetni. Már látjuk is, hogy a II. osztályú keresetadó czimén körülbelül 10 millió korona évi adóalap veszett el a községekre és városokra nézve, a mely tulaj donképen csak a városi adóztatás szempontjából mondható elveszettnek, valójában azonban nyereség a városi és községi lakókra, mert ezzel az ő állami adóterhük kevesbedik. De hogy e hiányt pótolja, az illető városi vagy községi hatóság kénytelen lesz a megmaradt adófizetők hátára rárakni azoknak a terheit is, a kiknek vállairól az állami adót e törvényes intézkedések levették. Mint tudjuk, a földadót körülbelül egy ötöddel kevesbítettük, a házadót, a kereseti adót is leszállítottuk. Ennek következtében a községek azoknak terheit, a kik hozzájárulnak a községek terheinek viseléséhez, a jövőre kénytelenek lesznek még súlyosbítani. Ez által igazságtalan adóztatás áll elő és oly súlyos helyzetbe sodortatnak a városok és községek, a milyenbe a törvényhozás azokat sodorni nem akarta. A t. pénzügyminister ur és az egész kormány a kérdéseket mindig szoros figyelemre méltatta, és az volt az intencziója, hogy az állami adózási törvényekkel kapcsolatban, ezek befejezése után, gondoskodni fog arról is, hogy a városi és községi adózási viszonyokat tételes törvényekkel szintén gyökeresen szabályozza. Most nem akarok erre részletesen kiterjeszkedni. De részben megbízatást is teljesítek, a mikor itt röviden felszólalok, mert e tárgyban előértekezlet volt a képviselők körében, a kormánynak is hozzájárulásával, a mely értekezlet e kérdéseket megbeszélés tárgyává tette