Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-456
394 456. országos ülés 1909 október 5-én, kedden. elnököl, a klubban igy nyilatkozik. Épen ezért kérdem még egyszer a többség vezérét, mi a jövőre nézve a terv ? Miként gondolják, hogy kilencz napig fogunk itt tárgyalni politika nélkül és kilencz nap után hogyan fogunk beleugrani a politikába ? Én tehát nem fogadom el az elnök napirendi indítványát. (Helyeslés a középen.) Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minister: T. képviselőház ! (Halljuk 1 Halljuk!) Egészen röviden válaszolok t. barátom felszólalására. A képviselőház azzal, hogy nem pohtikai ügyekkel, hanem belügyeivel fog foglalkozni, a parlamentáris szokásokat nem sérti meg. Erre nézve van előzmény is ebben a házban, minthogy a Tisza-kormány lemondása után ugyanez történt. (Elénk helyeslés és éljenzés balfelól.) Gr Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: T. képviselőház ! Minthogy a t. képviselő ur egyenesen az én nyilatkozatomat tette szóvá, a melyet tegnap a függetlenségi párt értekezletén tettem az interpellácziókra vonatkozólag, és miután ő annak a nyilatkozatnak tartalmára nézve tévesen van informálva, szükségesnek tartom, hogy ezt helyreigazitsam és a való tényállást előadjam. (Halljuk ! Halljuk !) Én nem azt mondtam, a mit t. képviselőtársam olvasott, — mindenesetre, a hol olvasta, egész hamisan volt előadva — hogy némely interpellácziókra válaszolni fogok, más interpellácziókra nem fogok válaszolni; hanem azt mondottam, hogy nem lévén kizárva az, hogy interpellácziók fognak hozzám is intéztetni, sőt ilyennek lehetőségéről,* valósziünségéről már értesülve is vagyok, én mint lemondott minister nem vagyok abban a helyzetben, hogy válaszoljak interpelláczióra abban az értelemben, a melyben a ministeri válasz alkotmányjogilag konstruálva van, hogy t. i. a házat felkérjem, hogy a választ tudomásul vegye, de ha az interpelláczióban érintett ügy olyan természetű, hogy a nemzetnek érdekében áll annak rögtöni felvilágosítása, a háznak engedelmét fogom kérni, hogy az ügyben nyilatkozhassam. (Élénk helyeslés baljelől.) Ennyit mondottam, semmi egyebet. (Élénk helyeslés baljelől.) Farkasházy Zsigmond: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ugy hiszem, szükségesnek mutatkozik, hogy Zboray Miklós t. képviselőtársamnak a napirend megállapitására vonatkozó felszólalására reflektáljon az ember, daczára annak, hogy a t. képviselő ur semmiféle indítványt elő nem terjesztett, semmiféle terve a jövőre nincs, sem azt nem mondotta, hogy helyesli vagy nem helyesli a napirendet . . . (Felkiáltások jobbjelöl : Azt mondta, hogy nem fogadja el a napirendet!) Nem fogadja el ezt a napirendet, de hogy helyette milyen napirend legyen vagy hogy egyáltalában ne legyen napirend, vagy hogy üléseket ne tartson a ház, erre nézve javaslatot nem tett. Én azt hiszen, hogy ezzel a t. képviselő ur némileg inkonzekvencziába esett, mert ő felpanaszolta itt a t. háznak, hogy a többségnek a pártértekezletén hozott határozatából kifolyólag vagy az elnök urnak egyes privát nyilatkozataiból kifolyólag elüttetik attól a jogtól, hogy politizáljon: Ha Zboray Miklós t. képviselőtársam mindenáron politizálni akar, én azt hiszem, senki sem lesz ebben a házban, a ki őt el akarja ettől zárni. De ehhez szükséges, hogy ő maga proponálja, hogy a ház üléseket tartson-e ezen politikai diskusszió számára. Molnár Jenő: Ugy van! Ne bizza a lőcsei kalendáriumra. (Derültség.) Farkasházy Zsigmond: És ha ezt a kívánságát kifejezi, egyúttal propozicziót kell tennie arra nézve is, hogy a legközelebbi ülésen, a mely az elnök ur javaslata szerint pénteken lesz megtartandó, azon tárgyak helyett, a melyeket az elnök ur előterjesztett és tárgyaltatni kivan, minő politikai tárgyakat óhajt megvitatás tárgyává tenni. Ha a t. képviselő ur azt a propozicziót tette volna ebben a tekintetben, hogy a bankbizottság jelentése tűzessék napirendre, én, megvallom, ehhez igen szívesen hozzájárultam volna. Mert, megvallom, nekem nagyon szimpatikus a t. képviselő urnak azon vágya, kívánsága és óhajtása, hogy mielőbb politikai ügyekkel foglalkozzunk, mert épen a t. néppárt, melyhez a t. képviselőtársam is tartozik, nagyon hosszú ideig tartózkodott a politizálástól, és legyen szabad remélnem, hogy egyszer már az igen t. néppárt is, az ország és a képviselőház szine előtt megmondja, hogy tulaj donképen milyen álláspontot foglal el az önálló bank kérdésében. (Tetszés és helyeslés baljelől.) Nagyon szeretném, ha Zboray Miklós és tisztelt elvtársai végre-valahára kinyilatkoztatnák, hogy tulaj donképen minő álláspontot foglalnak el az önálló bank tekintetében. (Helyeslés.) Elnök: Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék az elnök napirendi javaslatához szólni. Farkasházy Zsigmond: T. képviselőház! Zboray t. képviselőtársam egy ideát vetett fel, a melynek ugyan konkrét alakban kifejezést nem adott, de a mely oda irányul, hogy óhaj tandónak tartja, hogy a t. ministerelnök ur, a ki ugyan már lemondott, de tényleg még nem mentetett fel állásától, tájékoztassa a házat jövő szándékaira nézve. Ha ezt konkrét indítvány alakjában méltóztatott volna benyújtani, én ehhez nagyon szívesen hozzájárultam volna, mert én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a t. ministerelnök ur a ministerelnöki székben minő politikát követ, milyen pohtikai irányelveket tart szem előtt és miként szándékozik a jövendő politikai kialakulásokkal szemben állást foglalni. Csakhogy Zboray Miklós t. képviselőtársam nem abból a czélból szólalt fel, hogy itt a napirend ellen kifogást emeljen, hanem hogy egy oldalvágást mérhessen a t. elnök úrra, a melyet olykép fejezett ki, hogy az elnök ur oly nyilatkozatokat tett, a melyekhez Zboray Miklós t. képviselő ur szerint joga nem volt. Elismerem Zboray Miklós t. képviselő urnak azon jogát, hogy ő erre a nyilatkozatra nézve meg-