Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-456
Í56. országos ütés 1909 Tudomásul vétetik. i Ezzel kapcsolatban jelentem be, hogy Árva | vármegye, továbbá Baja, Hódmezővásárhely és Szeged városa közönsége részvétiratot intézett a képviselőházhoz Thaly Kálmán elhunyta alkalmából, s hogy nevezett törvényhatóságokhoz a képviselőház nevében köszönő iratot küldöttem. Ezzel kapcsolatosan bejelentem végül azt is, hogy a múlt ülésen nyert felhatalmazásom alapján Thaly Kálmán elhunytával megüresedett Debreczen városi I. kerületben az uj választás iránt intézkedtem. Tudomásul vétetik. Bemutatom a ruszkabányai »Maderspach Károlyné szobor-bizottság« levelét, melylyel meghívja a képviselőházat Maderspach Károlyné emlékszobrának október 10-én történő leleplezési ünnepélyére. Javaslom, hogy a képviselőház képviseltesse magát ezen az ünnepen, és bizza meg Burdia Szilárd képviselő urat azzal, hogy a képviselőház koszorúját a szoborra helyezze el. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni 1 (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Jelentem a t. háznak, hogy az erzsébetfalvai és szinyérváraljai Kossuth-szobrok, valamint az ungvári Dayka-szobor leleplezési ünnepélye tekintetében hozott képviselőházi határozatnak elégtétel tétetett és Erzsébetfalván Kubik Gyula, Szinyérváralján Földes Béla, Ungváron pedig Visontai Soma helyezték el az ünnepségek alkalmával a képviselőház koszorúját. Tudomásul vétetik. Bemutatom a kolozsvári kereskedelmi és iparkamarának, a báes-feketehegyi ipartestületnek, a bárándi választókerület függetlenségi pártja népgyülésének, a ditrói ipartestületnek, a kőszegi ipartestületnek, a mezőtúri ipartestületnek és a • hevesmegyei kisgazdák gyűlésének Bozóky Árpád országgyűlési képviselő által; az ipolysági, csurgói és nagybecskereki ipartestületnek Lázár Pál országgyűlési képviselő által; a losonczi választókerület függetlenségi és 48-as pártjának Beniczky Árpád országgyűlési képviselő által, és végül a torontálvásárhelyi ipartestületnek Bohus Károly országgyűlési képviselő által benyújtott kérvényeit az önálló magyar nemzeti bank felállitása (Elénk éljenzés a baloldalon.) és a gazdasági önállóság megvalósítása tárgyában. (Helyeslés a baloldalon.) Minthogy az önálló jegybank tárgyában a bankügyi bizottság jelentését már beadta, javaslom, hogy mindezen kérvények tétessenek le a ház asztalára, és az emiitett jelentéssel együttesen nyerjenek elintézést. j Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Bemutatom Szabolcs, Temes és Vas vármegyék közönségének feliratait a választói jog kiterjesztése tárgyában. október 5-én, kedden. 391 Minthogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot a ház előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett külön bizottsághoz utasította, javaslom, hogy ezen feliratok adassanak ki az említett bizottságnak a törvényjavaslattal való együttes tárgyalás czéljából. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Bemutatom a gyakorlati gazdatisztek országos egyesületének gr. Thoroczkay Viktor orsz. képviselő által beadott kérvényét a telepítésről szóló törvényjavaslat némely szakaszainak helyesbítése tárgyában. Minthogy a telepítésről, az ingatlan feldarabolásáról és egyéb birtokpolitikai intézkedésekről szóló törvényjavaslatot a ház előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett külön bizottsághoz utasította, javaslom, hogy ezen kérvény adassék ki az említett bizottságnak a törvényjavaslattal való együttes tárgyalás czéljából. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a beérkezett kérvények jegyzékét felolvasni. Vertán Endre jegyző (olvassa) : Borsod, Heves, Temes, Vas és Zala vármegvék közönségének feliratai a boritaladó leszállítása és a csingeradó eltörlése tárgyában ; Vas, Veszprém és Zala vármegyék közönségének feliratai a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877 : XX. t.-cz. módosítása iránt; Bihar és Borsod vármegyék közönségének feliratait a vármegyei tisztviselők illetményeinek rendezése érdekében ; Temes vármegye közönségének felirata a középbirtokos-osztály védelme ügyében; Zala vármegye közönségének felirata a lóalkusz-ipar tárgyában ; a dunántúli ág. hitvallású ev. egyházkerületi tanítóegyesületnek, a lublóvidéki r. kath. taiiitóegyletnek, a barsmegyei ált. tanítóegyesületnek, a gömörkishontvármegyei ált. tanítóegyesület rimaszombati járáskörének, a hajdúböszörményi ref. tanítótestületnek, a hajdúszoboszlói ref. tanítótestületnek, a magyarkanizsai tanítótestületnek, a révuj falui állami elemi iskolai tantestületnek és a rimaszombati állami elemi iskolák tantestületének Bozóky Árpád képviselő által beadott kérvényei a tanitói nyugdíjtörvény revíziója iránt; a gömörkishontmegyei általános tanitóegylet rimaszombati és rozsnyói körének, valamint az udvarhelyi espereskerületi tanítóegyesületnek Bozóky Árpád képviselő által beadott kérvényei kedvezményes vasúti jegyek engedélyezése érdekében ; a fejér- és sárosmegyei gazdasági egyesületnek Bozóky Árpád képviselő által beadott kérvényei az iránt, hogy a mazsolának Görögországból leszállított vámtételek melletti behozatala megakadályoztassák ;