Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-454

362 454. országos ülés 1909 Julius 12-én, hétfőn. tendő kérdés, a melyben dönteni a képviselőháznak kötelessége mindannyiszor, mikor uj, magát parlamentárisnak, alkotmányosnak tekintetni kívánó kormány bemutatkozik. Azt hiszem nem lesz vitás és a bemutatkozó kormány tagjai közt egy sem lesz, a ki azt kétségbe vonja, hogy a parlament ilyenkor egyetlenegy kérdést dönt el, azt t. i., hogy az így bemutatkozó, magát alkotmányosnak, parlamentárisnak tekintetni kivánó kormánynak van-e a parlamentben többsége vagy nincs. Mert ha nincs többsége, akkor az ily kormánynak csak egyetlen feladata lehet, — azt az esetet kivéve, ha a nemzetre kivan appellálni — hogy azonnal, a mint kiderül, hogy többsége nincs, lemond. Már most, ha ez igaz, és a t. kormány tagjai ezt elismerik, akkor kérdem én, miért nem terjesztenek elő oly javaslatot, hogy annak alapján ezen egyszerű és világos kérdés döntessék el, van-e többsége ennek a kormánynak ebben a házban vagy nincs, vájjon a háznak többsége, nevezetesen a függetlenségi jíárt, bizalommal viseltetik-e a kormány minden egyes tagja iránt, bizalommal viseltetik-e Wekerle Sándor ministerelnök ur iránt, a kiről hirdették, a kiről a valóságnak megfelelően állították, mert hiszen a legfelsőbb helyről jött ennek megerősítése, hogy a nemzeti bank megvalósulásának akadádályát az ő tanácsai képezték, vájjon bizalommal vagy bizalmatlansággal viseltetik-e a többség azon minister urak iránt, a kik a függetlenségi elveknek nem bivei, sőt eddigi működésükkel mindent elkövettek abban az irányban, hogy a függetlenségi elvek és az önálló magyar nemzeti bank meg ne valósuljanak. T. ház ! Én talán megelégedtem volna azzal, hogy egyszerűen szavazatommal támogatom a Csépány Géza t. képviselőtársam által előterjesztett és a bizalmi kérdést világosan, határozottan eldöntő határozati javaslatot, ha pusztán arról volna és lehetne szó, hogy a magam és társaimnak a bemutatkozott kormány iránti bizalmát vagy bizalmatlanságát fejezzük ki. Hiszen, hogy ezen kormány iránt bizalommal nem viseltetünk, annak igazolására elég volna hivatkoznom a koalicziós kormány három évi működésére és azokra a sajnálatos tényekre, amelyek ezen idő alatt bekövetkeztek és a melyek ezen kormánynak működését áldásosnak egyáltalában nem tüntették fel. Hivatkoznom kellene arra, hogy ez a kormány három esztendős működése alatt az ország lakosságának közterheit közel 400 millióval emelte fel; hivatkoznom kellene arra, hogy ez a kormány az állam háztartásának egyensúlyát megrendítette; hivatkoznom kellene arra, hogy számos olyan javaslat tárgyaltatott és fogadtatott el, a melyeknek tárgyaltatására és elfogadtatására neki sem a paktum értelméban, sem a királyi trónbeszédben foglalt programra figyelembevételével nem volt mandátuma és joga; hivatkozhatnám arra, hogy nemzeti szerencsétlenséget hozott az országra az annexió előzetes elfogadásával, mert ez az annexió a nélkül, hogy a bekebelezett tartományok közjogi állása tisztáztatnék, valósággal lehetetlenné teszi Magyarországra nézve, hogy az ő függetlenségi törekvéseit teljes erővel és eredménynyel a jövőben érvényesítse; hivatkozhatnám arra, a mit ma is sajnálattal kell tapasztalnunk és tapasztalunk ezen válság egész folyama alatt, hogy a parlag mentnek és a parlamentarizmusnak tekintélye és erkölcsi ereje ezen kormány működése alatt annyira lesülyedt, mint a hogy arra már évek és évtizedek óta példa nem volt. Mondom, mindezekre hivatkozhatnám, ha csupán az „én bizalmatlanságom indokolásáról volna szó. Ámde ón azt kívánom igazolni, — és a ki higgadtan, elfogulatlanul gondolkodik a dologról, kénytelen lesz nekem igazat adni — hogy nemcsak a kisebbség, nemcsak az ellenzék, de e parlament többsége sem viseltethetik bizalommal ezen kormány iránt és tényleg akármiféle megkerülő határozati javaslatot fogad is el, tényleg nem is viseltetik. Ennek igazolására hivatkozom azon tényre, a mely három hónap előtt ennek a kormánynak lemondását vonta maga után. Akkor a kormány tagjai megállapították azt, hogy egy fontos aktuális kérdés tekintetében, az önálló magyar bank kérdésében ezen kormány kebelében ellentét van és ezen ellentét alapján szükségesnek tartották lemondásukat beadni. Hozzátehetem még azt is, hogy ezen ellentétnek dokumentálása és kifejezésre jutnem véletlenül történt, mert ha a t. kormány tehette volna, talán még hónapokig és évekig halasztotta volna ezen ellenmondásnak világosan kifejezésre juttatását, hanem ezt az ellentétet, ezt a kontroverziát a többségből eredő kényszer alatt juttatta kifejezésre a kormány, tehát a többség határozatával és akaratával jutott köztudomásra, hogy a kormány kebelében az önálló bank aktuális kérdésében nincs egység. Ebből két dolog következik. Az egyik az, hogy ez a most bemutatkozott koalicziós kormány maga elismerte azt az elvet, hogy egy kormány, a melynek kebelében egy aktuális kérdésre nézve ellentét mutatkozik, nem kormányképes, annak létezése, kormányzása morális lehetetlenség. Kérdem már most: Mi változott e kormány kebelében azóta, hogy ezt a körülményt megállapította és ennek következtében lemondott? Vájjon ez az ellentét megszünt-e a kormány tagjai közt, vájjon Wekerle Sándor t. ministerelnök ur, a ki a többségnek támogatását kéri e házban, immár híve lett-e az önálló banknak és azt megvalósítani hajlandó-e ? Avagy Kossuth Ferencz t. minister ur már megszűnt az önálló bank hive lenni és a közös bankot hajlandó támogatni ? Ha ez igy volna, ha megszűnt volna az ellentét a kormány kebelében az önálló bank kérdésében, a létrejött megegyezés alapján kérhetné a kormány a ház támogatá-