Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-453
350 455. országos ülés 1909 Julius 10-én, szombaton: 3. Szándékozik-e a kormány mindent megtenni, hogy Magyarország érdekei megvédessenek és a megkötendő görög kereskedelmi szerződésben a mazsolaszőlő vámja le ne szállíttassák ? (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláczió kiadatik a kormánynak. Ki következik? Raisz Aladár jegyző: Nagy,György! Nagy György: T. ház! Én figyelemmel leszek arra, hogy az idő is előrehaladt, elmúlt délután 3 óra és a t. ház tagjai már délelőtt 10 óra óta itt vannak, ennélfogva nagyon röviden egy pár szó kíséretében terjesztem elő interpellácziómat. Mindnyájan tudjuk, hogy több mint egy esztendő óta a m. kir. Curia elnöki állása betöltetlen. A ki tudja azt, hogy a jogszolgáltatást, az igazságszolgáltatást részben a euriai elnök is irányítja, hogy egy nagy jogtudásu elnöknek a munkásságát, a jogi felfogását meg lehet érezni a perifériákon is, azt belátja, mennyire szükséges az, hogy a euriai elnöki állás egy arra hivatott szakemberrel végre már betöltessék. A magyar birói kar előtt tisztelettel meghajlok. Sok szakképzett és nagy tudású biránk van, bő választása lehet az igazságügyi minister urnak és csodálkozom, hogy egy esztendő óta mennyi minden indokolás nélkül betöltetlenül hagyta a Curia elnöki székét. Nem akarok azoknak a gyanúsításoknak tápot adni, hogy a Curia elnöki tisztségét is politikai czélokra akarják felhasználni, de sokaknak lelkében felébredt az a gyanú, hogy azért nem töltötték be olyan hosszú idő óta ezt a jogszolgáltatás irányítására oly fontos állást, mert esetleg politikai kombináczióba is veszik majd a személyt, a kit ki akarnak nevezni ós a tisztán igazságügyi szemjiontból elbirálandó kérdésből politikai kérdést csinálnak. Én határozottan megkövetelném ilyen kérdésekben, hogy soha az aktív politikát ne vigyük be az igazságszolgáltatás termébe. Azok az emberek, a kik tudással, szorgalommal, érdemmel eljutottak magas birói állásokba, a kik euriai birák és euriai tanácselnökök lettek, egy hosszú emberöltőn keresztül azért dolgoztak, hogy jogezimet, s lehetőséget szerezzenek maguknak arra, hogy a legmagasabb birói tisztséget is elnyerhessék. Szomorú dolog lenne, ha minden gyakorlati, jogi tudás nélkül olyan ember jutna be ezen előkelő birói székbe, a kinek ezzel a politikai ténykedése volna megfizetve. Szomorú volna, ha az elnöki állás betöltésénél a »helycsinálás« eszméje diadalmaskodnék. Szeretném tudni és megkívánom az igazságügyminister úrtól, hogy felvilágosítást adjon, ne nekem, hanem a képiselőháznak, hogy miért mulasztotta el egy esztendőnél hosszabb idő óta ennek az állásnak betöltését? Vájjon van-e az igazságügyminister urnak tudomása arról a fontos hivatásról, a melyet az igazságszolgáltatásban a euriai elnök tölt be, — a mint hiszem, hogy van, hiszen ő is jogászember, gyakorlati ügyvéd volt — mert ha van, akkor lehetetlen, hogy fontos, komoly számbavehető indok nélkül ilyen hosszan ezt az állást betöltetlenül hagyta volna. T. képviselőház! Most három hónapig fog a szünet tartani. Én szerettem volna azt, hogy az igazságügyminister ur már a szünet előtt nyilatkozzék ebben a kérdésben. Vertán Endre: Nem fog! Nagy György: Elég szomorú dolog, a mit Vertán Endre képviselő ur — ugy látszik — jobban tud, mint én, hogy nem fog válaszolni, mert ebből annak a gyanúnak megerősítését látom, hogy ezt az állást nem szakemberrel, nem gyakorlati bíróval akarják betölteni. Ezzel előterjesztem következő interpellácziómat : 1. Vájjon van-e arról tudomása az igazságügyminister urnak, hogy a m. kir. Curia elnöki állása több mint egy éve betöltetlen ? 2. Van-e tudomása arról, hogy ez milyen káros a legfelsőbb bíróság ügymenetelére, s közvetve az egész jogszolgáltatásra? 3. Hajlandó-e egy évi indokolatlan mulasztás után haladéktalanul intézkedni, hogy az elnöki állás királyi kinevezés utján betöltessék és pedig szakemberrel, arra a birói munkásságával érdemet és jogezimet szerzett egyénnel, kinek tudása, képessége van az állással bíró nagyfontosságú hivatás betöltésére ? Raisz Aladár jegyző: Bozóky Árpád! Bozóky Árpád : T. ház! Én kérem, szíveskedjék beleegyezni, hogy interpellácziómat a legközelebbi alkalommal terjeszszem elő. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e megengedni, hogy a képviselő ur interj)elláczióját a legközelebbi interpellácziós napon mondja el ? (Igen! Nem!) Azt hiszem kimondhatom, hogy a t. ház megengedi. Következik ? Raisz Aladár jegyző: Mezőfi Vilmos! Mezőfi Vilmos: T. képviselőház! Annak a kérdésnek rendkívüli fontossága, a melylyel a t. ház elé lcj)ek, késztet arra, hogy daczára az előrehaladott időnek, kérjem a t. képviselőház figyelmét. A magyar Alföldről igen szomorú hirek érkeznek, t. i. hogy a földmivesmunkások, a kik a nyári munkakeresetből élnek egész esztendőn át, százával és ezrével maradtak aratási szerződés nélkül. Elismerem, hogy ennek oka a szomorú termési kilátásban is rejlik, de másik oka az a szomorú körülmény, bogy a munkaadó gazdák mind tömegesebben alkalmazzák a gépeszközöket. . . Kállay Lipót: A gép nem sztrájkol! Mezőfi Vilmos: . . . a melyek az élő emberi kezeket kiszorítják.