Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-420

420. országos ülés 1909 február 16-án, kedden. 59 indulat mellett is itt egy súlyos politikai bűn követtetett el. Kérem a t. függetlenségi és 48-as párti képviselőtársaimat, ne méltóztassanak e kérdésben bennem az ellenzéki felszólalót látni, ne méltóztassanak pártpolitikai tekinteteket nézni, hanem méltóztassanak mérlegelés tárgyává tenni azt, a mit mondottam, mert nyugodtan és érvekkel igyekeztem támogatni felszólalásomat. Rámutattam a törvényjavaslat czimére, méltóztassék ezt megfontolás tárgyává tenni, még van idő rajta segiteni. Hogyha a függetlenségi és 48-as párt állást foglal a megváltoztatás mellett, akkor a a honvédelmi minister ur sem fog az elől elzárkózni. Én a múlt évi törvényjavaslat czimzését is jobbnak tartom a mostaninál és azt hiszem, hogy Kmety Károly igen t. képviselőtársam is osztozik ezen véleményemben, mert ha itt egyáltalában nincsen semmi megkülönböztetés, ha egyszerűen ujonczlétszámot állapítunk meg és 103.100 főnyi ujonczot szavazunk meg minden megkülönböztetés nélkül, akkor teljesen az összbirodalmi törekvéseket tettük magunkévá és az összbirodalmat szolgáljuk. (Igaz ! Ugy van ! a balközépen.) Molnár Jenő: Sajnálatos, hogy ezt nem hallhatják 48-as kéjDviselőtársaim most! Nagy György : A t. honvédelmi minister ur tavalyi két felszólalásom alkalmával, a melyiknek egyikét, 1908 január 17-én mondottam el — különben itt van a beszéd a kezemben, majd ha szükséges lesz, ismertetni fogom — e

gyik beszédemre adott válaszában azt mondotta, hogy elismeri, hogy nem felel meg mindenben az akkori törvény czime alkotmányunknak és törvényeinknek, de a jövőre gondoskodni fog, hogy ez kijavittassék. Nem követeltünk mi semmiféle renitens dolgot, még 48-as dolgot sem, hanem csak az 1867 : XII. törvényczikk kifejezését. Azt hiszem, hogy ez a legkevesebb, a mit egy 48-as képviselő kivánhat, hogy ezelőtt a 67-es képviselőtársaim sem zárkózhatnak el. Mi azt kivántuk, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-ának meghatározása, a mely szerint a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészitő része, felvétessék a törvényjavaslatba is, hogy tehát a törvény arról intézkedjék, hogy »a magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része és a honvédség részére az 1909. évre való megállapításáról az ujonczlétszámnak.« Es mikor azt látjuk, hogy ilyen törvényes kívánságok sem telj esittetnek, hogy még egy törvényjavaslat szövegében is idegen tényezők éreztetik a maguk befolyását, akkor kérdezem, hogy a függetlenségi és 48-as párti képviselő a maga szavazatával hozzájárulhat-e egy ilyen súlyos törvénytelenség szentesítéséhez ? Nem szeretnék a czimtől olyan hamar elbúcsúzni. Nem ismertetem a minister ur beszédét, mert ez azt a látszatot kelthetné, mintha a minister ur kétségbe vonná. A minister ur iránt való tiszteletből tehát nem akarom azt felolvasni, mert bizonyára maga el fogja ismerni, hogy a múlt esztendőben erre vanatkozólag Ígéretet tett. Különben ez az egész esemény a képviselőház és az ország színe előtt játszódott le, és a véderő-bizottság jelentésében is benne volt, hogy a jövő esztendőre nézve követelni fogják ennek a hiánynak orvoslását. Mondom, nem szeretnék olyan könnyen elbúcsúzni a czim kérdésétől, mert ezen könnyen tudunk segiteni. Azt hiába kérem a képviselőháztól, hogy akár leszállítsa az ujonczlétszámot, akár más kardinális orvoslást vigyen keresztül, mert ez t. képviselőtársaim részéről elvi akadályokba ütköznék, de a czimnél semmiféle akadály nincsen. Ha pedig azért kormányválság törne ki, mert a törvényjavaslat a törvényes czimet meri alkalmazni, akkor legjobb, ha a burkolt abszolutizmus helvett egvenesen és férfiasan szemébe nézünk egy nyílt abszolutizmusnak. Ha annyi hatalmunk sincsen, hogy az 1867 : XII. t.-cz. terminus technikusát alkalmazzuk, ha erre sincs elég határozatképessége a kéjjviseíőháznak, akkor ez ugy is csak névleg viseli magán a törvényhozó testület nevét, mert akkor mi itt egy idegen hatalom szomorú végrehajtó közegei vagyunk. Nagyon szeretném, ha ezt a czimkérdést, a törvényjavaslat czimét, fölirását megfigyelés, megfontolás tárgyává tennék t. képviselőtársaim és addig, a mig tart ez az általános vita, alkalmat keresnének, hogy ezt a kérdést megbeszélve a honvédelmi minister úrral, az ő erejükkel, a többség döntő erejével rábírnák, hogy a törvényjavaslat czimének megváltoztatásával a helyes, törvényes czim iktattassék a javaslat czimének szövegébe. (Helyeslés balról.) Ha ez a kérdés orvosolva lenne, ha nagy változás ez által nem is történnék, legalább azt látnók, hogy a képviselőház akaratát a független felelős minister végrehajtja, mert fájdalom, már több kérdésben tapasztaltuk azt, hogy mi, a képviselőház, hoztunk határozatot, utasítottuk a ministereket, de az utasítást nem vették figyelembe, a képviselőház akaratának nem szereztek érvényt és a képviselőház határozatát nem hajtották végre. Nehogy ez a vád csak puszta vádnak tűnjék fel, kötelességemnek tartom ezt egy katonai természetű ügygyei megvilágítani. Indítványomra a t. képviselőház kimondotta, hogy utasítja a honvédelmi minister urat, hogy a szegedi koszorú-afférra vonatkozó iratokat terjessze a ház elé, hogy ezeket az iratokat áttanulmányozza és az ügy felett bírálatot mondva, a ház határozatot hozhasson. Ennek a házhatározatnak körülbelül két esztendeje már, de azóta sem tartotta kötelességének a honvédelmi minister ur, hogy ezen rendelkezésnek, ezen reá nézve mindenesetre kötelező házhatározatnak eleget tegyen, azt foganatositsa. De, t. ház, letárgyalva itten a czimkérdést. és rámutatva a hibára, a mely a czimben és az egész kérdés tekintetében mutatkozik, valamint kérve annak kiigazítását a minister úrtól és a háztól : tovább fejtegetem már most azon okokat, a melyek arra kényszerítenek, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslattal szemben állást foglaljak. A reggeli újságokban egy hivatalos bírálatot, nyilatkozatot olvasok, mely szerint, — bizonyára 8*