Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-435

500 tö5. országos ülés 1909 Kun Árpád: Nekünk az ellenzékieskedés nem volt kenyerünk! Mezőfi Viitnos: Talán még sem volna szabad ezt a hatalmat megadni kormánykinevezéstől függő egyéneknek. Azt mondja a 45. §., hogy ha sem az üzleti könyvek kötelező bemutatása, sem a tanuk és szakértők meghallgatása támpontot nem nyújt, akkor joga van az adókive tő-bizottságnak az adózónak egész gazdasági helyzetét, a követelmények eléréséhez szükséges költségeinek nagyságát és az egyes jövedelemforrásoknak egymáshoz való viszonyát megítélés alá venni. Ez azt jelenti, hogy ennek a bizottságnak joga van az adófizető egyének életének legbensőbb, legintimusabb részleteit kutatás és kritika tárgyává tenni, s őket e szerint adóval sújtani. Fel fog elevenedni az a kor, hogy az adófizető, ha elmegy az adókivető-bizottság elé, adója ellen tiltakozni, leveti aranylánczát, felveszi legrongyosabb kabátját, hogy az adókivető-bizottság szive megessék rajta. És ugyanakkor joga lesz az adókivetőbizottságnak valakire csak azért is magasabb adót kivetni, mert fogaton látta, mert czilindert visel, mert frakkban ment egy bálra vagy estélyre. Talán még sem szabad ilyen jogkört gyarló embereknek adni, kikkel szemben semmi más nem biztosit bennünket, csak az, hogy megesküsznek arra, hogy pártatlanul fogják az adót megállapítani. (Felkiáltások halj elől: Csak ?) Szankcziója ennek az eskünek nincs. Az üzleti titok elárulására a javaslatban nincs szankczió, pedig minden iparos, minden kereskedő legféltettebb üzleti titkát, könyvét, kénytelen az adókivetőbizottság szabad rendelkezésére odaadni. Legalább az iránt szerezhetne biztosítékot, hogy fegféltettebb titka a versenytársától meg lesz óva, mert a javaslatban az sincs kimondva, hogy versenytárs nem lehet tanú vagy szakértő vagy nem lehet a bizottság tagja. Azt pedig joggal elvárhatja, hogy biztosítva legyen az indiszkréczió ellen, hogy legféltettebb üzleti titkát az ő versenytársa rossz indulatból, irigységből el ne árulja. A törvényjavaslat 50. §-a például azt mondja : szabad felebbezni az adókivető-bizottság határozata ellen, szabad az adófelszólamlási bizottsághoz felebbezni. De hogyan szabad felebbezni ? Ügy, hogy a mikor meghallotta az a kisiparos, kiskereskedő vagy kisexisztenczia, hogy ennyi adót állapítunk meg, ott rögtön nyilatkoznia kell, belenyugszik-e vagy nem. Ha rögtön nem nyilatkozik, jogerős az adókivetés. Ha felebbez, akkor azt jegyzőkönyvbe kell mondania, minden szót meg kell fontolnia. Arra külön figyelmeztetnie kell az adókivető-bizottságnak azt a szerencsétlen adókötelest, hogy jól fontoljon meg minden szót, mert az jegyzőkönyvbe jön és döntő lehet az ő adójának megállapításánál. De ez még mind semmi. Torquemada képzelete itt még nem áll meg, még azt is mondja a javaslat, hogy neki kell előbb nyilatkoznia, belenyugszik-e az adókivetésbe vagy nem, a kincstár képviselője márczius 8-án, hétfőn. csak azután nyilatkozik, a mikor az illető adóköteles már kijelentette, hogy belenyugszik-e vagy nem. Hát ez a legnagyobb kegyetlenség és ha egyebet nem, annyi jogot, annyi kegyelmet meg lehetne adni a javaslatban annak a meggyötört magyar állampolgárnak, annak a magyar adófizetőnek, a kire a kereseti és jövedelmi adó révén úgyis nagyobb adót fogunk rásózni, mint a mennyit eddig viselt, hogy előbb hallja meg, mit mond a kincstár képviselője, meg van-e elégedve, vagy felebbez-e és csak azután nyilatkozzék maga a fél. Rossz néven vette a t. képviselő urak közül egyik vagy másik, hogy én inkvizicziót és Torquemadát emlegettem. (Nagy zaj és félkiáltások baljelől: Dehogy !) Farkasházy Zsigmond: Az adófizetők fogják rossz néven venni a törvényt. Elnök (csenget) : Csendet kérek. MezÓ'fi Vilmos: Ne méltóztassék félreérteni; én az adóra vonatkoztatva beszélek és semmiféle felekezeti kérdést szóba hozni nem szándékozom. (Zaj.) De hivatkozni akarok arra, a mit a szegedi kereskedelmi és iparkamara a pénzügyminister úrhoz intézett emlékiratában és kérvényében mond, a hol ugyanezeket a szavakat használja és a hol azt mondja (olvassa) : »A kincstár financziális érdekeinek az arányos adóztatás rovására történt érvényesülése miatt ennyire nem bizik a javaslat az adómorál megjavításában és emelésében, legjobban bizonyítj inkviziczionális eljárás, melyet az adóbevallásnál, kivetésnél, felszólamlásnál előir. Ennek az eljárásnak merev alkalmazása, az ebből eredő zaklatás és elviselhetetlen megadóztatás nagyon sok exsztencziát fog tönkretenni.« Ezt mondják az iparosok és kereskedők hivatott képviselői. Azt hiszem, ha egy ilyen elsőrendű kamara, mint a szegedi, a mely a magyar Alföldnek a legelső kamarája, meggondoltan állit ilyesmit, akkoT eíhihetik t. képviselő urak, hogy a jövedelmi adóról szóló törvényjavaslatban nem szabad, hogy oly rendelkezések helyet foglaljanak, a melyek egy modern kulturállamban elképzelhetetlenek lennének. Egy dolgot azonban bizonyos rétege a polgároknak nagy örömmel és elégtétellel fog fogadni: azt, hogy ez a törvényjavaslat egy uj kereseti, egy uj megélhetési forrást biztosit egy csomó kétes exisztencziának. Ez a jövedelmi adóról szóló törvénjjavaslat rendszeresiti a hivatásos tanukat és hivatásos szakértőket. Ez a törvényjavaslat, a mely napidijat, költségmegtéritést helyez kilátásba bárkinek, a ki mint tanú jelentkezik valamely adófizető polgár adójának megállapítása czéljából vagy helyesbítése czéljából, egy forrás lesz, egy kereseti forrás Magyarországnak nélkülöző, szenvedő és kétes exisztencziái számára. Eddig csak a Felvidék bizonyos elemeiről volt elterjedve az a vélemény, hogy öt forintért büntető és polgári perekben, tet-