Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

í3í. országos ülés 1909 márczuis 6-án, szombaton. 459 nemzetiségek már hosszú idő óta olyan nagy eredménynyel csinálnak : olcsó pénzt adni és vagy semmi osztalékot, vagy 4%-os osztalékot fizetni és a többit kulturális czélokra, nagy nemzeti hazafias czélokra áldozni. Nem fogja magát senki sem ebből az akczióból kivonni, de méltóztassék ezen akcziót megindítani a mi vagyonos, gazdag, magyar hazafias mágnásainknak és mi apró kis emberek csatlakozunk az ő akcziójukhoz. (Helyeslés balfelől.) Kelemen Samu t. képviselőtársam nincs jelen, én tehát mint negotiorum gestor leszek bátor megjegyzést tenni arra, a mit Bernát István t. képviselőtársam Szatmár megyéből felidéz. Azt méltóztatik hinni, hogyha ebből a 21. §-ból törvény lesz, az a szatmármegyei pénzintézet ezeket a felszámításokat tovább eszközölni nem fogja ? (Élénk felkiáltások jobbfelől: Meg lesz bélyegezve! Zaj.) Éber Antal: Azok már be is voltak csukva. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Hajdu Frigyes : Már megbélyegezte a t. képviselőtársam és igy csak az történik, hogy vagy 200 koronával kevesebb jövedelmet fognak kimutatni, vagy a 200 koronának dupláját még külön be fogják vasalni kiutasitási vagy adófizetési dij czimén. Egyéb eredménye ennek a szakasznak nem lehet. Én kerestem az indokolásban azokat a támpontokat, melyek talán ezen szakasznak elfogadására késztettek volna. Az indokolásban azonban egyebet nem találtam, mint azt, hogy ez a szakasz az 1883 : XXV. t.-cz., tehát az uzsoraesetek számának csökkentésére van kontemplálva. Ha az uzsorát ezzel csökkenteni lehetne, legyen az bármilyen formájú uzsora, házbéruzsora, földuzsora, élelmiszeruzsora, vagy szakszervezeti uzsora, mindenkinek egyaránt kötelessége lenne annak lehető megakadályozására vagy lokalizálására törekedni. Csakhogy egy adótörvény nem lehet bűntető szankczió és nem lehet az uzsoratörvénynek a helyettesitője. Az uzsorát a kir. ügyész ur üldözze, az kontradiktórius eljárás utján állapittassék meg, és ne egy pénzügyi közeg állapítsa meg azt, hanem az illetékes kir. ügyészség. Méltóztassék az uzsoratörvényt reformálni, oly szigorúvá tenni, hogy lehetőleg megszűnjön, vagy súlyos büntetéssel sujtassék az uzsora; de megszégyenítő szakaszszal azon intézetekre is kiterjeszteni, melyek arra rá nem szolgáltak, nem lehet. Ez a szakasz nem a kisembert védi, hanem a nagy intézeteket. Méltóztassék csak ennek a pénzügyi bizottság által revideált törvényjavaslatnak harmadik bekezdését elolvasni. Azt mondja : »a váltóleszámítolások és kölcsönadások körén túlterjedő s külön ügyletekből eredő üzleti részesedésekre azonban a jelen szakaszban foglaltak nem vonatkoznak«. Vagyis a nagy proviziós üzletek más elbírálás alá tartoznak, azokra ez a szakasz nem vonatkozik. De tesz még egy másik kivételt is a szakasz, t. i. a hatóságilag engedélyezett zálogkölcsönintézetek tekintetében. Szóval épen azok az intézetek, melyek 15% kamatot szednek, a melyek nem személyi, hanem dologi hitelre adnak kölcsönt, a melyekhez oda kell vinni a batyuját annak a szegény embernek, azok nem esnek ezen rendelkezés alá, valamint nem esnek az állami zálogházak sem. Ez a rendelkezés tehát tarthatatlan, mert a legszegényebb néposztályt épen nem védi meg, a legnagyobb pénzintézeteket pedig épen nem rendszabályozza, hanem igenis súlyosan nehezedik a kis pénzintézetre. Hisz utóvégre azt nem mondhatjuk, hogy ezek között nincs tisztességes apró intézet. Vegyük, nem bánom, a piüscsabai takarékpénztárt. Ha ez 100 korona hitelt nyújt és a mai viszonyok között mondjuk 6%-os kamatot szed és negyedévenkint prolongálva a váltót, ezért harmincz fillér irásdijat szed, mert bevezetikivezeti a váltót a különböző könyvekbe, mert személyzetet tart: ez a harmincz fillér irásdij egy évben négyszer merülvén fel, 1 korona 20 fillért számit fel ezen a czimen és akkor már ez alá a rendelkezés alá esik, illetőleg magasabb adókulcs fogja sújtani, mert 7.2%-ot .szed. De maga az osztrák-magyar bank is ezeken a czimeken minden váltóleszámítolásért 60 fillért számit, és ha négyszer megteszi, 2 korona 40 fillért tesz ez ki, vagyis a mai viszonyok szerint épen csak hogy nem esik az osztrák-magyar bank is ennek a szakasznak megbélyegző rendelkezése alá. Ha még hozzá méltóztatik venni azt is, hogy a 21. §. szövegezése szerint az Osztrák-Magyar Bank váltóleszámitolási kamatlába az irányadó, a melynél 1%-kal magasabb a lombard-kamatláb, a javaslat már csak 2%-os latitüdöt engedélyez, mert a gyakorlati életben nem disztingvál a törvény a váltóleszámítolás és a lombard-üzlet között, mondom tehát csupán 2%-os latitüdöt enged a törvény annak a kis intézetnek, a mely — igen helyesen fejtette ki az előttem szóló — nem szerzi meg szükségletét az Osztrák-Magyar Banktól, mert az talán csak huszadrészét konczedálja szükségletének, hanem beszerzi másod- és harmadkézből és ilyenformán természetesen lehetetlenség, hogy exisztálhasson is és ennek a törvénynek megbélyegző rendelkezését magára ne zuditsa. A mikor még egész terjedelmében osztom azt a veszedelmet, a melyet — gondolom — a pénzügyi bizottság betoldása folytán ez a szakasz magában foglal az utolsó bekezdésben, a mikor a mindenkori kormányt hatalmazza fel arra, hogy ezeket a pénzintézeteket teljesen megrendszabályozza, akkor én, a ki egyáltalában nem tudom azt, vájjon a legközelebbi jövőben ismét abban a helyzetben lehetek-e, hogy azt a kormányt, a mely esetleg Magyarország ügyeit intézi, támogathassam, mint a hogy támogatom a jelenlegi kormányt, ezt ugy is, mint volt ellenzéki ember, a legnagyobb mértékben veszedelmesnek és megengedhetetlennek tartom és semmiféle tekintetben nem tudom helyeselni, hogy a pénzintézetek a mindenkori kormány játéklabdái legyenek és tökéletesen ki legyenek szolgáltatva egy választás 68*