Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-431

386 431 országos ülés 1909 márczius 3-án, szerdán. zett jogainak sérelméről, ha a községi adóztatás terheibe is megfelelő százalék erejéig be lesz vonva. Én meg vagyok győződve és a mennyire a hangulatot ismerem, megnyugtathatom a mélyen t. ministerelnök urat is arról, hogy az a sok fájdalom és panasz, a mely az adóreformmal szemben felmerült, lényegesen enyhülni fog és lényegesen nagyobb megnyugvással fogja a közvélemény, különösen az ipari és kereskedelmi osztály kisérni az adóreform végrehajtását, ha legalább a községi adóztatás terheinek enyhitése tekintetében valami orvoslásra talál. Ezeket tartottam én kötelességemnek az általános kereseti adóval kapcsolatosan röviden elmondani, röviden azért, hogy siettessem ennek a kérdésnek mentől előbb való lebonyolítását; azt hiszem, nem szükséges indokolnom, hogy miért. Ezeket ajánlom a mélyen t. pénzügyminister urnak szives megfigyelésre és tisztelettel kérem, hogy ezek tekintetében megnyugtató nyilatkozatot tenni sziveskedjék. A magam részéről, mint már előbb is Ígértem, teljesen lemondok arról, hogy a részletes vita során a képviselőháznak bármi tekintetben alkalmatlankodjam, vagy módositásokkal álljak elő. Elnök : Szólásra következik ? Vertán Endre jegyző: Vázsonyi Vilmos! Vázsonyi Vilmos: T. ház! Nem tudom, hogy a kényszer-bevallás rendszerével mennyi szerencséje lesz a kormányzatnak, de a parlamentnek mindenesetre van már szerencsés bevallása : a t. pénzügyminister ur ugyanis a vita folyamán bevallotta, hogy tulaj donképen a kereseti adó nem egyéb, mint a jövedelmi adónak más formája, és igy egy és ugyanaz a kereset és jövedelem, a hogy tetszik, kétszeres megadóztatás alá kerül. Sajnálatomra azonban e ministeri bevallásnak következményeit nem látom a javaslatban. Mert ha a kereseti adó és a jövedelmi adó közt lényegileg semmi különbség nincs, ha merő finánczjáték a szóval, hogy ugyanazt a dolgot egyszer elnevezem keresetinek, másodszor elnevezem jövedelminek, akkor a kereseti adót teljesen a jövedelmi adó elvei szerint kellett volna megállapítani. Már pedig az első különbség, a mint látjuk, az, hogy a mig a jövedelemadónál a javaslat ismer progressziót, addig a kereseti adónál jsrogressziót nem ismer, habár ezzel egyenes ellentétben ismer a kereseti adónál létminimumot, legalább kapcsolatosan a jövedelemadóval, ,a mennyiben mindazokat az adóalanyokat kereseti adómenteseknek nyilvánítja, a kik egyúttal a jövedelemadónál is létminimum alá esnek, vagyis a melyeknél az összegezett jövedelem és kereset létminimum alá esik. A progresszió hiányát a kereskedelmi és iparkamarák is felpanaszolták. így tökéletesen jogosulatlan volt egyik t. képviselőtársamnak az a kifakadása a földadónál, hogy a mennyiben a merkantilisták a földadónál követelik a progressziót, akkor ők majd követelni fogják azt a kereseti adónál is. Teljesen fölösleges volt e fenyegetés, mert a ki az ipar- és kereskedelmi kamarai munkálatokat ismeri, különösen a budapesti iparés kereskedelmi kamara felterjesztését, az tudja azt, hogy a kereskedelmi és iparkamarák a kereseti adónál is progressziv kulcs szerinti megállapítást kívánnak, tehát nemcsak létminimumot, hanem progressziót követelnek. Csöppet sem ijed meg egyetlen kereskedő és iparos sem attól a fenyegetéstől, hogy progresszive fogják a kereseti adót akkor megállapítani, ha a földadóra vonatkozólag e követelésnek hangoztatása a jövőben nem fog elmaradni, Sőt a kereskedők és iparosok — illetékes képviselőik nyilatkozata szerint — örülni fognak, ha a progressziv megadóztatási rendszer keresztülvitetik. Hogy e progresszió miért hiányzik e javaslatból és különösen a kisebb adózókra nézve a legszerényebb mértékben legalább miért nem állapittatik meg, ennek kielégítő magyarázatát eddig nem hallottam. Mindenütt, a hol Németország egyes államaiban a kereseti adó fennállott, e progresszió megvolt, megvolt épen azért, mert kereset és jövedelem közt különbséget tényleg senkisem tudott felfedezni. Poroszországban az 1891-iki törvény szerint 1893-ig mint állami adó állott fenn az iparadó. Ez négy osztály szerint progresszive adóztatta meg az ipari adó alá eső adókötelezetteket. A porosz törvény szerint az első osztályba tartoztak azok, a kiknek keresete legalább 50.000 márka, vagy annál több, üzleti tőkéjük legalább 100.000 márka, vagy annál több. Ezen első osztályban a maximális adókulcs 1%. Tehát nemcsak hogy igen alacsony volt ez az iparadó, mely mint községi adó különben Poroszországban ma is fennáll, hanem egyúttal progress ziót is ismert alacsonysága daczára. Ugyanez mondható el azon német birodalmi országokról, melyekben, minthogy még az általános jövedelmi adóra át nem tértek, csak specziális jövedelmi adót ismernek, vegyes adórendszer áll fenn, mint pl. Bajorországban, hol az iparadó még fennáll mint állami adó, hol szintén J

/2—3%%-ig terjedő progressziót ismernek. Ug}^anez elmondható mindazon német birodalmi országokról, melyekben az iparadó, mely mindig specziálisan a kereskedelemnek és iparnak adója volt és soha a szabad foglalkozást ezen országokban magában nem foglalta, mert ott a szabad foglalkozást mindig tényleg az alkalmazottakkal parifikálták — még fennáll, akár községi, akár állami adó alakjában. Már pedig alacsony kulcs mellett progressziót könnyen lehet nélkülözni. A hol a kulcs 4 vagy 5%-os, ott inkább van szükség progresszióra, mint a porosz iparadónál, hol maximális 1%, vagy a bajor iparadónál, hol maximális 3/2% a kulcs. Mi egy olyan magas kulcsot választottunk, melyre nézve, fentartom, annak párja sehol sincs, de különösen nincs ott, a hol ma jövedelmi adó is van mellette, tehát épen a mi adójavaslatunknak kellene e progressziót alkalmaznia.