Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-430

Í30. országos ülés 19l)9 márczius 2-án, kedden. 363 összes kategóriák fizetnek majd 5, illetőleg 4%-ot? Ha van igazságtalanság, s ha van a humanizmus törvényei ellen vétség, akkor ez lenne az. Azért mély tisztelettel kérem, s talán azt a szót is használhatnám, könyörögve kérem a pénzügyminister urat, hogy ezeket a szegény embereit a társadalomnak legalább ne foszszuk meg attól, a mivel eddig birtak, a létminimumtól. (Helyeslés balfelól.) Én ezt a létminimumot a következő kategóriákra állapitanám meg ; az árvákra, az özvegyekre, és a rokoni tartást élvezők kategóriájára. Ugyebár, ezek a magyar társadalomnak csakugyan segélyre és gyámolitásra szoruló legszegényebb exisztencziái ? Mert, a ki már rokoni támogatásból él, az csakugyan annak tekinthető. Hogy ezektől 10%-ot követeljünk, és viszont létminimumot élvezhessenek azok, a kiknek más kategóriában esetleg 800 koronáig terjedő jövedelmük van, ez semmivel sem volna indokolhotó. Talán lesz kegyes a t. pénzügyminister ur e részben felvilágosítani, s nem lenne kifogásom az ellen, ha a pénzügyminister ur egy korrektül megfogalmazott javaslattal állana elő a részletes vita során. Ez az egyik észrevételem erre a javaslatra. De azon esetben is, ha ezt a létminimumot nem méltóztatnának respektálni, — pedig hiszem, hogy respektálni fogják — akkor is ezekre a kategóriákra, a melyeket most voltam bátor felsorolni, legalább is akkor gondoljanak, mikor a százalék megállapításánál azokról lesz szó, a kik csak 2%-os tőkekamatadó alá esnek, ugy hogy orvosszer kinálkozik e tekintetben az adókulcs megállapítását tartalmazó 12. §-nál is, a hol a házassági életközösségben nem levő nőnek stb. tartásdijáról van szó. Ott méltóztassanak ezeket az árvákat, özvegyeket és rokoni tartásból élőket az alacsony, 2%-os adóztatás alá vonni. (Helyeslés balfelól.) Ezzel kapcsolatosan már itt jegyzem meg azt, hogy a tőkekamat- és járadékadónál, ott, a hol a javaslat bizonyos mérsékelt százalékot tartalmaz, pl. a katonatiszti óvadékoknál, vagy a tartásdijaknál ezek az összegek tulaj donképen másodszor, esetleg harmadszor megadóztatott adóobjektumok. Mert e tartásdijak, vagy egyáltalán ezek a most emiitett összegek és járadékok már egy adóalapot képező más vagyonból keletkeznek, s mielőtt produktív szerepet bármely irányban végezhettek volna, mielőtt a gazdasági életben valamely termelési tevékenységet fejthettek volna ki, csupán azáltal, hogy egyik kézből a másikba kerülnek, már újból megadózás alá esnek, ugy hogy egy és ugyanazon gazdasági alapnak jövedelme ezen réven tényleg másodszor, sőt a mennyiben részvénytársaságok jövedelméből származik, esetleg harmadszor kerül adózás alá. (Ugy van!) Ezért nem is valami humanitárius elv, hogy a 2%-ot talán méltóztatnak ezekre is kiterjesztem, hanem az igazságosságnak is valóságos korolláriuma, hogy ily másodszor, esetleg harmadszor adózás alá kerülő adóalapokat ne vonjunk 10%-os adó alá. T. képviselőház ! Még mielőtt a betétkamatra rátérnék, meg kell még egyet említenem. A pénzügyminister ur volt kegyes már a városi bizottság albizottságában néhány lényeges kívánságunkat méltányolni és azokat e javaslatban honorálta is. Ezeket mély köszönettel nyugtázom. Egy tétel tekintetében azonban még van aggodalmam, és ez a 24. §-ra vonatkozik. A pénzintézetek által kibocsátott czimletek kérdése ez, a hol a t. minister ur módosításba ment bele a pénzügyibizottságban, de a módosítás nem abból áll, hogy a 10% adózás alól ezek kivonatnak, hanem ugy vitetett keresztül, hogy ezentúl nem a pénzintézetek adják ezekről a vallomást, hanem az egyes felek. A pénzintézeteknek és az iparkamaráknak az volt az álláspontja, hogy pl. Németországban az ipar óriási fellendülésének egyik leghatalmasabb tényezője épen az volt, hogy az ipari hitel ily czimletek által tudta lődözni szükségleteit, és olcsóbb pénzhez jutott. Már most ezeket favorizálni az ipar érdekében a törvényhozásnak talán kötelessége is volna. Ha azonban most csak azt a módosítást veszszük be, hogy ezentúl nem a pénzintézetek fogják az adót bevallani, de az egyes felek, ezzel nem javítottunk a helyzeten, hanem meggyőződésem szerint rontottunk, rontottunk azért, mert míg eddig kumulative a pénzintézetek együttesen tették a vallomásokat, ezentúl minden egyes czimletbirtokosnak kell vallomást adnia, és az egész rendszerrel kapcsolatos büntető eljárásnak százszorosan, ezerszeresen fokozódik a lehetősége, a mellett ez a technikai adminisztratív munkát is fölöslegesen szaporítja, a helyett, hogy egyszerűsítené. Azért nem szerencsés megoldás az, hogy ezentúl nem a pénzintézetek, hanem az egyesek tesznek e tekintetben vallomást. Érdemlegesen kell segíteni e dolgon és azt hiszem, fogunk is azáltal, hogy azok után a beható és megszívlelendő beszédek után, a melyeket Éber Antal és Lányi Mór t. képviselőtársaim most elmondottak, belemegyünk abba, hogy legalább a betéteknél és a czimleteknél a 10% tényleg 5%-ra szállíttassák le. Ezeknek érintése után rátérek magára a betétkamat kérdésére, a mi ennek a javaslatnak a tulaj donképeni gerincze, mert a tőkekamat- és járadékadó háromnegyedrészben tényleg a betétek kamatját érintvén, e körül forog tulajdon— képen az egész harcz pénzügyi eredmény szempontjából, nem szoczialisztikus és nem humanisztikus szempontból. Azt mondta Lányi t. képviselőtársam, hogy csodálatos, hogy a fővárosi pénzintézetek e tekintetben nem csináltak semmiféle mócziót, hanem csak a vidéki pénzintézetek voltak azok, a melyek panaszkodtak. Bocsánatot kérek, itt egy nagy ténybeli tévedés van, mert a kereskedelmi és iparkamara felszólalt a tőkekamatadónak sérelmes intézkedése ellen, de mócziót abban az időben, midőn a törvényjavaslatok megjelenésével szemben ők állást foglaltak, azért nem fejtettek ki, mert az eredeti javaslat nem 10%-os kulcsot javasol, hanem 5%-ost, ezeknek az intézeteknek tehát az ellen nem volt okuk remonstrálni. Csak 46*