Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-425
236 k2 r ó. országos ülés 1900 február 2k~éi\, szerdán. magam is érzékeny vagyok, de a magyarságnak nemzeti becsületét megtámadva nem látom, (Ugy van ! középen. Zaj. Elnök csenget.) Ha azok a tényleg idegen urak, de a kik a magyar törvények szerint Magyarországnak közös ministerei, ha Aehrenthal és Schönaich közös külügyi és közös hadügyi ministerek a monarchia becsületét megsértve látják, ám vonuljanak Aehrenthal és Schönaich urak Szerbiába, de a magyar katonákat, a magyar nép fiait ne küldjék oda, mert a magyar nép nem érzi sértve magát, a magyar nemzet becsülete nincs megsértve. Kovács Ernő: De a magyar sohasem volt gyáva, hogy másokat küldjön előre ! Mezőfi Vilmos : Én nagyon kérem a képviselő urat, mondja el ezt a magyar anyáknak ! Hirdesse a magyar anyáknak, hogy a magyar sohasem volt gyáva, és ezért a tetszetős jelszóért kell nekünk egy ostobaságért, ábrándért, nagyhatalmi tébolyért a mi fiainkat a vágóhidra, a csatatüzbe küldeni. (Zaj. Elnök csenget.) Ha akad egy magyar anya, a ki a képviselő urnak igazat ad, akkor helyeslem, hogy a mi magyar fiaink elsők legyenek a csatatüzében ! De tudom, hogy ilyen magyar anya, a ki fiát feláldozná nem a hazáért, hanem idegen érdekért, nem akad. Elnök (csenget) : A képviselő urat azon kifejezésért, hogy »nagyhatalmi téboly« rendreutasítom. Mezőfi Vilmos : Ismétlem, azt irják, azt hangoztatják a kormánysajtó lapjai, hogy a háború elkerülhetetlen, azt irják, — és ezt hangsúlyozom — hogy ez a nemzeti becsület kérdése. Hát hallottunk már ilyen szavakat, hallott már ez a képviselőház 1868-ban ilyen beszédet, a mikor ugyancsak a nemzet becsületére való hivatkozással, s talán ugyanolyan felfogás mellett, mint a milyen Kovács Ernő képviselőtársam felfogása, hogy a magyar sohasem volt gyáva, mindig elől járt és ment, ha ugy parancsolták és ugy követelték, azt parancsolták Bécsből, hogy okkupáljuk Boszniát és Herczegovinát. Ezt a parancsot nagy pénzes vérbeli áldozat árán teljesitették, teljesítették elsősorban a magyar katonák, Boszniát okkupálták és ma annektálva van. De kérdem a t. házat, ki az, a ki azt állítja, hogy a magyarságnak, Magyarországnak ebből az annektálásból ma haszna vagy előnye volna 1 Semmi haszna és semmi előnye sincs és sajnos, aligha lesz belőle. Gyarmata Ausztriának, de Magyarországnak semmi haszna és előnye nincs és nem is lesz belőle. Ha csak az nem előny, hogy ezer és ezer magyar fiu ott találta halálát a bosnyák szirtek közt és a magyar nép munkájának gyümölcséből Bosznia okkupácziója sok millió forintot megemésztett. (Igaz ! Ugy van ! a középen.) Akkor is a nemzeti becsületre való hivatkozással vitték az országot abba a szomorú kalandba, akkor is azt hangoztatta egy államférfiú, az akkori külügyminister, Andrássy Gyula gróf, hogy egy katonabandával elfoglalhatjuk Boszniát. Ma tudjuk, hogy nem volt elég az az egy katonabanda. Ma is ugy irnak és beszélnek, hogy csak egy kis ország megfenyitéséről van szó. Hiszen én tisztában vagyok azzal, hogy a mi közös hadseregünk végeredményében el fog bánni Szerbiával. Bozóky Árpád: Ha magában marad. Mezőfi Vilmos: Igen, ha magában marad és nem áll majd a háta mögött az orosz hatalom, mint a hogy most a sajtó egybehangzóan konstatálja, hogy az orosz hatalom áll Szerbia mögött, onnan van a kis állam hepeziáskodása, onnan van Györg3^ királyfi henczegő beszéde. Tisztában vagyok, hogy Szerbiával szemben végeredményében Ausztria-Magyarország győzni fog, de kérdem, elég lesz-e akkor téve a nemzeti becsületnek, ha oly óriási hatalom, a milyen Ausztria-Magyarország, ez a 44 millió lakost számláló kettős állam, a mely 4—5 millió embert állithat fegyverbe, leigázza megfenyíti a kis Szerbiát ? Elégtétel lesz-e ez nekünk, a megsértett nemzeti becsületet meggyógjätja-e ez ? Azt mondom, hogy oly fegyveres hatalom, mint a milyen Ausztria és Magyarország, annak a tökmag-országnak okvetlenkedését a nemzeti becsület nevében egyszerűen megvetéssel mellőzheti. Ez volna az igazi elégtétel. De miért akarnak Bécsben mindenáron háborút akkor, a mikor Magyarország népe nem akarja, mikor Magyarország népe tiltakozik ellene, mikor Magyarország népe azt mondja, hogy egy nagyhatalmi ábránd kedvéért hadbaszállni nem akar és nem kivan, miért akarnak mindenáron tömeggyilkolást ? Az ember csodálva látja e jelenséget és nem tud más magyarázatot találni, mint azt, hogy egy baklövésekben gazdag államférfi azzal akarja nevét a történelem számára megörökíteni, hogy az ő külügyministersége idején háborút viselt a monarchia. Ily kalandba belemenni Magyarországnak nem szabad és ha van ez országnak kormánya, önérzetes hatalmi képviselete, ennek a hatalmi képviseletnek, ennek a kormánynak nem szabad tűrnie, hogy Magyarországot akarata, vágya és kedve ellenére ily kalandos vállalkozásba vigyék, akkor e kormánynak tiltakoznia kell, e kormánynak tudatnia kellene Aehrenthal úrral, Schönaich úrral és mindazon tényezőkkel, a kik mögöttük állanak, hogy Magyarország népe nem akar háborút, Magyarország nem akar Szerbiába büntető expedicziót küldeni, Magyarország nem akarja, hogy fiai a szerb csatatéren elvérezzenek. Magyarország miatt beszélhetnek Belgrádban, a mennyit akarnak, György királyfi a feje tetejére állhat, ha tetszik neki, de egyetlen bakát is sajnálunk, hogy e miatt az ur miatt, vagy e kis ország miatt, meghaljon. Ha ellenség törne reánk, ha Magyarország területi épsége, szabadsága, joga veszélyeztetve lenne, ha az ellenség benyomulna magyar hazánkba, akkor álbtom, hog}^ mindnyájunknak, és nekünk 48-as szocziáldemokratáknak is első kötelességünk, hogy megvédjük hazánkat. De az emberiség,
