Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-425
tó5. országos ülés 1909 február 24-en, szerdán. 225 könyÖs többséggel szemben harczot folytat a nemzet jogainak kivi vására. (Mozgás a baloldalon.) Ezzel a közönynyel, ezzel a kicsinyléssel szemben a parlamenten kivül álló milliók szeretete buzdít, lelkesit és bátorít bennünket további türelemre és kitartásra. (Helyeslések balfelél.) Méltóztassék elmenni, t. képviselőtársaim, a vidékre. . . . Thaly László : Pl. Szigetvárra ! Nagy György: Méltóztassék elmenni a saját kerületükbe. (Felkiáltások balfelől: Itt kell hogy legyünk ! A szigetvári választásra !) Ne a választásokra, mert ott a korteskedés beszél és nem a meggyőződés. (Mozgás és zaj a baloldalon.) Méltóztassék érdeklődni a nép hangulata iránt és meglátják, hogy színigazság, a mit mondtam ; hogy a függetlenségi és 48-as balpárt működéséről mindenütt, a hol jó hazafiak laknak, a legnagyobb tisztelettel emlékeznek meg, és ha veszélyt látok valamiben, ez az, hogy mi a magunk számbeli gyengeségénél fogva azt a nagy népszerűséget, a melylyel bennünket az egész országban körülöveznek, nem tudjuk kellőképen kiérdemelni. Hiszen páratlanul áll a nemzetek történetében az. hogy egy több száz főre menő többséggel, a kormánypárttal szemben alig egynéhány ember álljon, a kiknek egyetlen fegyverük elveik igazsága és erős meggyőződésük, a melyhez hiven ragaszkodnak. (Mozgás a baloldalon.) Azt hiszem, mindnyájan elismerik azt, t. képviselőtársaim, hogy eddigi felszólalásaimban is mindig uj adatokra mutattam rá és hogy felszólalásaimban vita tárgyává csak azokat a kérdéseket teszem, a melyekkel eddig tüzetesebben még senkisem foglalkozott. Azt a szemrehányást is hallottuk, hogy nem mutatunk rá a hadsereg nagy organikus hibájára, arra t. i., hogy az nem néphadsereg, hanem tisztán egyoldalú, dinasztikus czélokat szolgáló katonáknak összessége. De hiszen ennek a kifogásnak sokszor adtunk kifejezést. Ha talán nem hangsúlyozta is ezt minden felszólaló a maga beszédében, ez az igazság már mély gyökeret vert. s azért ennek kutatásába bocsátkozni részemről most feleslegesnek tartom. Én mindig ugy alkottam meg magamnak a hadseregről való képzetemet, liogy a katona épen olyan állampolgár, mint az a polgári foglalkozást üző egyén és kettejük között csak az a különbség, hogy egyikük fegyverrel harczol hazájáért, a másik pedig tollal, gyaluval, kalapácsosai, ásóval vagy ekével. Minden fegyvert egyforma értékűnek, egyforma becsű nek tartok, ba tiszta az a fegyver. Nálunk nem így van. Nálunk egészen más világ a kaszárnyák világa : egy sötét világ, a hova a humanizmusnak, a felvilágosodottságnak sugarai nem hatolhatnak be. Az első pillanattól kezdve érzi az a katona, hogy kiszakittatott nemcsak otthonának, tűzhelyének köréből, hanem abból a világból is, a melynek addig polgára volt; egy egészen uj világba került, egy zord, hideg, igen sokszor szívtelen világba, s mindig rabnak érzi magát a katonai szolgálat ideje alatt, ha szabad is, KÉPVH. NAPLÓ. 1906 —1911. XXIV. KÖTET. rabnak érzi magát, kivágyik onnan, s ugy tekinti a véderőkötelezettség lerovását, mint valami súlyos áldozat meghozatalát, holott az lenne az ideális ezél, hogy örömmel siessenek oda a polgárok, hogy minden polgárnak lelkében éljen az a vágy, hogy neki kötelessége a hazának fegyverrel is védelmére kelni, a hazát fegyverrel is szolgálni. Bozóky Árpád : De nem azt védi, hanem a nagyhatalmi állást, a mely iránt nekünk nincs érzékünk. Nagy György : De a katona nem a hazának tesz szolgálatot. Nincs egyetlen egy mozzanat abban a katonai életben, a mikor az a katona elementáris erővel megérezné, hogy most mint az államnak egyik polgára hazájának szent ügyéért teljesít szolgálatot; hanem elkezdve az eskütételtől végig mindig csak a császárt hallja emlegetni, mindig a császár dicsőítését követelik tőle és a császár mellett elvész az a nagy szent fogalom, a hazának fogalma, holott pedig egy igazi katona csak két fogalmat tarthat szentnek : a hazának és az Istennek fogalmát. E helyett egy harmadik idegen fogalmat állítanak elé uj istenségként, halványként, s azt követelik tőle, hogy azt a bálványt imádja, hogy az előtt tisztelettel hajoljon meg. A míg ilyen bálványimádást követelnek a katonáktól, a mig egy bálvány szolgálatába szegődtetik a katonákat, addig nem lesz meg lelkükben az a nagy szeretet a katonaság intézménye iránt, a melynek pedig meg kellene lennie egy néphadseregben, a hol minden katona polgári észszel és öntudattal érez és gondolkodik és a hol mindenki érzi, hogy ő abban a katonai mundérban is hazafi, hogy ő abban a katonai fegyverzetben is hazájának ügyét szolgálja, hazájának érdekeit védi. Mi igenis mindnyájan követeljük a néphadsereget, mindnyájan igy képzeljük a katonaságnak a jövőben való megvalósítását, a modern militarizmust. És ez a militarizmus az, a melynek nem lenne ellensége senki, ez a militarizmus az, a mely, mig általános béke, általános leszerelés nem lesz, megegyezik a nemzetek vágyával, törekvéseivel, czéljaival. De ennek a hadseregnek, a mi hadseregünknek, idegen a czélja, idegen bálványt állítanak eléje tisztelete tárgyául, idegen a jelvénye, idegen a nyelve, idegen a vezetősége és nemcsak nem mag3 r ar, hanem igen sokszor magyarellenes, magyarüldöző. Ennek a hadseregnek nincs semmi kontaktusa a nemzeti élettel, a magyar nemzeti közvéleménynyel. (Igaz! ügy van ! balfelől.) T. ház ! A magyar embernek, ha a kaszárnyák előtt elhalad, valami hideg érzés támad szivében, nem a szeretet érzése, hanem megnevezhetetlen gyűlöletnek, sokszor borzalomnak érzése. Mert az onnan elhozott emlékek mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy a katonaság iránti szeretetet megerősítsék vagy csak fel is ébresszék. Én a gyakorlati életből, magam, barátaim, kortársaim történetéből és példájából tudom, hogy mindnyájan csak gyűlölettel tudtunk és tudunk megemlékezni azok29
