Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-424

206 424. országos ülés 1909 február 20-án, szombaton. egy ilyen alkotmánynak egyszerű, még csak nem is formai tudomásulvételével beleegyeznénk tulaj donképen a mi jogaink elkobzásába. Vájjon lehetségesnek tartja-e a t. ház, kogy állampolgári közjogok létesíttetnek ott, a hol tulajdonképen magának az áüampolgárságnak kérdése sincsen még rendezve, fölépithető-e ott az alkotmányosság állandó jellegű épülete, a hol az alkotmányos élethez nélkülözhetelenül szükséges állam jogi alap nincsen meg ? Nem-e a triallisztikus államszervezetnek önkényes alapvetése az, hogy a területi és jogi hovatartozás rendezése nélkül rendezik a tartományoknak egész belső közjogi életét, még pedig oly képen, hogy a jövőben a bosnyák-herczegovinai tartománygyülés felett semmiféle felülbiráló népképviseleti intézmény nem fog szerepelni. De ezen kivül nem lehet más válasz, mint egy hatalmas kérdőjel arra a tömérdek feltoluló kérdésre, hogy miképen lesz majd elhárítva épen a legsarkalatosabb jogok és kötelességek összeütközése azon már meglevő, és egymástól különböző törvényekkel, a melyek a monarchia két államában fennállanak. Azonban eltekintve e kérdésnek jogi vonatkozásaitól, politikai szempontból is olyan autonómia, mint a milyen a közös kormány tervezete, oly nagy politikai intézmény, a mely kihatással fog birni egész jövő nemzeti fejlődésünkre, mert e tartományokkal ma már egy és egységes hatalmi test vagyunk. Már pedig a ki ismeri BoszniaHerczegovina etnográfiai, politikai és társadalmi viszonyait, ismeri a tartományok belső életfolyamatának élénk harczra váró erőtényezőit, és másrészt a ki látja a jogosult és jogosulatlan aspirácziók törtető felvonulását az északnyugati Balkán ütköző pontjain, az lehetetlenség, hogy annak a medernek a megásásánál, a mely egy élénk alkotmányos közélet folyamának levezető útja lesz, ennek a medernek megásásánál az ellenőrzés szempontjából elegendő politikai biztosítéknak látja azt a csekély konzultatív votumot, a melyet az 1880 : VI. t.-cz. 2. §-a a magyar kormány részére e tartományok igazgatásánál és berendezkedésénél megenged. A hol oly nagyfontosságú politikai és államjogi tekintetek súlyozzák az események mérlegét, mint a milyeneket általánosságban voltam bátor felemliteni, ott ragaszkodnunk kell alkotmányos befolyásunk érvényesítéséhez, jogaink teljességéhez, (ügy van!) Hogy ezt mennyiben fogja a magyar kormány és annak vezetése alatt a magyar parlament megtehetni, a következő kérdést intézem a ministerelnök úrhoz : (olvassa) : »Interpelláczió a ministerelnök úrhoz. Mi az álláspontja a ministerelnök urnak a boszniai alkotmánytervezet tekintetében ?« Elnök: Az interpelláczió kiadatik a ministerelnök urnak. Következik ? Raisz Aladár jegyző: Pető Sándor ! Pető Sándor: T. ház ! A Népszava ügyében kivánok interpellácziót előterjeszteni, a miért az államvasuti igazgatóság intézkedése folytán annak a pályaudvarokon való elárusitása eltiltatott. Az 1848 : XVIII. törvényczikk 1. §-a szerint gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti. A szabad terjesztésnek, vagyis helyesen szólva, a szabad elárusitásnak az az értelme, hogy ha megvannak szabva ezen szabad terjesztés általános feltételei és szabályai, akkor a szabad terjesztés, a szabad elárusitás jogával, történjék ez az árusitás akár az utczán, akár üzletekben, akár vasúti pályaudvarokon, mindenki élhet, a ki az általános feltételeknek megfelel. A ki nem igy értelmezi a törvényt, az megsérti a sajtószabadság fundamentális jogát. A ki nem igy értelmezi a törvényt, az nem tiszteli az 1848 : XVIII. t.-cz.-ben lefektetett sajtószabadságot, a mely semmikép sem kivánta a kormányok tetszésére vagy belátására bizni, hogy melyik politikai lapnak engedjék meg a szabad terjeszkedést és melyiknek nem ? Nagyon könnyű a sajtószabadságot a kormánynak tisztelni akkor, a mikor arról van szó, hogy tart félhivatalos és hivatalos lapokat, a melyek gyönyörű czikkekben megírják e kormányok érdemeit, és nem nagy virtus a sajtószabadságot tisztelni akkor sem, ha olyanoknál tiszteljük, a Iák a kormánynak tetsző politikai irányt követnek. A sajtószabadság tisztelete tulaj donképen ott kezdődik, a mikor tiszteljük annak a lapnak mozgási és terjeszkedési szabadságát, a mely velünk ellentétes irányt követ, a mely bár a legkeményebben, bár sértő, vagy igaztalan módon támadja is a kormány politikáját. A kormány, ha van benne objektivitás, respektálj ilyen sajtónak a jogát is, a mely vele, vagy az uralkodó osztályokkal éles ellentétben áll. Csakis ez esetekben lehet beszélni arról, hogy a kormány tiszteli a sajtószabadságot. Azzal sem elégedhetünk meg, ha ellenzéki képviselő urak és ellenzéki pártok állást foglaltak mellette, mert ezen tisztelet próbaköve akkor következik be, a mikor az illető ellenzéki pártok a kormány padjaira kerültek. Sajnálattal konstatálom, hogy a koaüczió legnagyobb pártja, a függetlenségi és 48-as párt, a mely ellenzéki korában igen férfiasan és komolyan szállt sikra a sajtószabadság elvéért, akkor, a mikor kormányra jutott, tehát a mikor a sajtószabadság iránti tiszteletének próbáját kellene kiállania, ezt a próbát kiállani nem képes. Nem képes ez a párt eltűrni és elviselni, hogy szabadon terjeszkedjék egy olyan lap, a mely a párttal, annak vezérférfiaival és irányzatával ellentétben áll, és a pártot a legélesebb kritika fegyvereivel támadja. Ha túlmegy annak az ellenzéki lapnak, mondjuk a Népszavának, a hangja, kritikája, tartalma a megengedett határokon . . . Markos Gyula : Az igaz!" Pető Sándor: Vagy ha túlmegy a Herkó Páter, vagy akármilyen más lap . . .