Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

423. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. 175 az a megoldás, a melyet a többség jónak látott találni, nem felel meg a magyar nemzet tekintélyének, de azért ne gondolja senki, ne gondolják odafenn Bécsben, hogy az a megszégyenitö fájdalmas érzés, a mely akkor ellepte az egész nemzetet, el fog múlni. Egy hadseregnek, a mely ilyen czélra felhasználható, jó szívvel, jó lélekkel magyar ember áldozatot hozni nem bir. De igenis én remélem, hogy ennek belátására fog jutni az az ifjabb és okosabb hadvezetőség, a mely más téren az ü belátását mutatja és akkor ők maguk lesznek azok, ez a hadvezetőség lesz mely arra fog törekedni, hogy a magyar nemzet az ő hadseregét hatalmába vegye, annál is inkább, mert felszólalásom elején voltam, bátor említeni, hogy rágalom és ráfogás az, mintha a magyar nemzet fegyveres erejét valaha is a dinasztia vagy a monarchia ellen akarná használni. Miután ebben a tekintetben, nevezetesen a hadvezetőség feladatai tekintetében még részletes elmondani valóim vannak, bátor vagyok kérni, hogy rövid szünetet méltóztassék adni. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Earkasházy Zsigmond képviselő ur folytatja beszédét. Farkasházy Zsigmond: T. ház! Felszólalásomat a szünet előtt azzal szakítottam félbe, hogy remélem, lesz a hadvezetőségben annyi belátás, hogy a hadsereg harczképessége, s a monarchia és a dinasztia nagyhatalmi állása érdekében arra fog törekedni, hogy a magyar nemzetben rejlő expansiv erők teljesen érvényesüljenek, s ez által a monarchia és a dinasztia nagyhatalmi állása necsak megszilárdittassék, hanem expanzív erőt is nyerjen. T. ház! En ebben a tekintetben nem egészen alaptalanul kecsegtetem magamat reményekkel. Mondom, jó szándékot találtam és több tekintetben figyeltem meg a hadvezetőségben az erre irányuló törekvést. Mindenesetre igaz az is, t. ház, és e tekintetben nem szabad magunkat illúzióval áltatnunk, hogy ez a jóakarat konkrét eredményre nem vezetett ós ilyenre, tekintve a mai helyzetet, egyhamar nem fog vezetni. De meg kell állapitanunk azt, hogy e tekintetben ma már nem annyira a hadvezetőség hibás, vagy mondjuk talán nem annyira hibás az udvar sem, mint a mennyire hibásak a mi kedves osztrák szomszédaink. A ki az ország helyzetét és a politikai élet folyását általánosabb szempontokból figyelemmel kiséri, az láthatja, hogy a magyar nemzet küzdelmei tekintetében az utóbbi időben bizonyos harcz vonal változás állott be és sajnálattal mondhatjuk, hogy ez a változás nem is egészen előnyös, a míg nemzeti törekvéseink, nemzeti létünk feltételei nem biztosithatók. Azelőtt mi a mi törekvéseinkkel egyesegyedül a dinasztiával, az uralkodóval, sőt ennél nagyobb mértékben az uralkodót körülvevő tanácsadókkal, az úgynevezett kamarillával állottunk szemben. Ezek gátolták a mi nemzeti törekvéseinknek a hadsereg terén való érvényesülését; ezek gátolták a magyar nemzeti hadsereg felállítását abból a téves és korlátolt felfogásból kiindulva, hogy a magyar állam nemzeti törekvései szeparatisztikus törekvések, a melyek érvényesülések esetén a monarchia és dinasztia nagyhatalmi állását korlátoznák és veszélyeztetnék; hogy a nagyhatalmi állás és a dinasztia érdekében nem a magyar nemzet törekvéseinek respektálása és a magyar hadsereg felállítása áll, hanem ellenkezőleg a czentralizmus, a hadsereg egységének fentartása és a monarchia egységessé alakítása, központosítása áll a nagyhatalmi szempontnak és a dinasztiának érdekében. (Mozgás balfelöl.) Ebből a korlátolt felfogásból, azt hiszem, némileg már is engedtek, s talán sikerülne is idővel nekünk ezt a téves felfogást megváltoztatni. Ellenben az utolsó években az a sajnálatos változás állott be csatavonalunkban, hogy nem csupán a dinasztiával, nem csupán az uralkodóval, nem csupán a kamarillával állunk szemben, hanem egyszerre velünk szembe fordultak az osztrákok is, elsősorban ugyan az osztrákoknak leghatalmasabb áramlata az úgynevezett Luegerféle keresztényszocziálista áramlat, de ettől eltekintve az egész osztrák közvélemény, a mely csak a legutóbbi időben kezd nagyon kezdetleges politikai életet élni, szembe kezd helyezkedni a mi nemzeti törekvéseinkkel, s most már ő az, a mely a czentralizmus szükségességét hirdeti, s ő az, a mely nemzeti követeléseinkkel szembeszáll. Ez az ellentállás sokkal érthetőbb, mint a dinasztiának ellentállása, mert míg a dinasztia egy teljesen téves, sőt saját érdekével ellentétes álláspontból indul ki, addig az osztrákoknak az az álláspontjuk, hogy a czentralizmus utján a monarchia és a hadsereg egységét meg kell őrizni, hogy egy központi osztrák és bécsi uralmat kell biztosítani, ez igenis az osztrákoknak nagy érdeke. Érdekükben áll ez nem a nagyhatalmi állás, nem az ő hatalmuk szempontjából, hanem érdekükben áll a mi kiszipolyozásunk szempontjából elsősorban gazdasági téren. De nemcsak gazdasági téren létezik ez a kiszipolyozás, hanem katonai téren is, a mint lesz szerencsém erre rátérni. De a legszembeötlőbben az az érdeke Ausztriának, hogy mi a gazdasági expoziturája, gyarmata maradjunk, hogy ő itt iparczikkeit elhelyezhesse, mi pedig el tudjuk őket látni nyerstermónyeinkkel. S mert tudják, hogy mi ebbe a természetellenes állapotba tartósan saját akaratunkkal bele nem nyugodnánk, hanem, ha kell, fegyveres erővel is