Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-422

Í22. országos ülés 190'J február 18-án, csütörtökön. 141 szakaszaiban benne van a közös hadsereg, de a czimből kivették. Tavaly, mikor ezt a kérdést itt felvetettük, a t. honvédelmi minister ur megigérte a 48-as pártnak, hogy most már nincs alkalma ezt kijavitani, mert a bizottsághoz kellene megint visszautasitani a javaslatot, olyan sürgős volt az ujoncz, mint ma és mint mindig, de, mondom, megigérte, hogy majd jövőre gondoskodni fog arról, hogy a közjognak megfelelő kifejezések foglaltassanak a törvényjavaslat czimében. Most ismét a véderőbizottság előtt volt ez a javaslat és nem tudom, mi az oka annak, hogy kihagyták ezt a kifejezést és megint ujonczjutalékot emlegetnek. Hát talán ilyen kis kérdésekben is, hogy a magyar törvényekben miféle szöveg van, meg kell kérdezni a bécsi köröket ? Ha ez olyan igen nagy kérdés, mi lesz akkor még a magyar vezényszóval ? Hát majd mikor a magyar vezényszót akarjuk, mit fognak akkor mondani, ha akkor is meg kell őket kérdezni, a mikor ilyen kis dolgot, a közjognak és a törvényeknek megfelelő kifejezést akarunk, hogy legalább alakilag, formailag érvényesüljön a törvény. Legalább a jövőre örökítsük meg az országnak ezen jogait, hogy, ha talán majd később egy erősebb többség, talán egy boldogabb és gazdagabb országnak függetlenebb képviselőháza lesz, az hivatkozhassék majd erre. Privát ügyekben, magán ügyekben jogunk van valamit elnézni, jogunk van saját felelősségünkre valamit cselekedni, de közjogi ügyekben nincs semmiféle tekintet, ott felelősségünk mellett igenis kötelességünk figyelmeztetni a hatalmat, a kormányt, hogy az ország jogainak megfelelő kifejezéseket vegyen fel a törvénybe. Ez az ország óriási áldozatokat hoz, a melyek nincsenek arányban gazdasági erejével, nincsenek arányban lakosságának számával. Még Németországban és Francziaországban is, a hol pedig nemzeti hadsereg van, a mikor a költségvetésben előterjesztik a hadsereg szükségletét, erről élénk vitatkozást folytatnak és élénk birálatot mondanak. Hát minálunk, a hol egy másik hatalommal, a hol egy olyan szövetségessel állunk szemben, a mely évszázadokon keresztül egyebet sem akart, mint ezt az országot minden irányban kihasználni, azért a töméntelen áldozatért ne kívánjuk-e meg azt, nincs-e jogunk megkövetelni, hogy az állam nyelve legyen a hadsereg nyelve is ? Nincs-e jogunk követelni, hogy saját fiaink itt Magyarországon a magyar ezredekben szolgáljanak ? Hiszen ha kiszámítjuk numericze azokat az áldozatokat, a melyeket ez az ország a hadsereg fentartása érdekében hoz, hát nincs a föld kerekségén ország, a mely annyit áldoz. Egész Németország az ő gazdagságával, hatalmas iparával, egész fejlett életével, a hová mi talán csak századok múlva fogunk eljutni, budgetjében 13%-ot költ a hadsereg fentartására ; nálunk pedig 11% e? az összeg. Hát hol van itt az arány, t, képviselőház ? Csak 2%-kal volnánk mi szegényebbek, mint Németország ? Lehet a mi gazdasági életünket annak az országnak a gazdasági életével összehasonlítani ? Ezért nem szűnünk meg ellenezni és nem lehet, hogy a magyar parlament tétlenül és hallgatagon nézze azt, hogy egy olyan javaslatot, a mely ismételten kéri a vér- és pénzáldozatokat, megszavazzunk olyan hadsereg részére, a mely nem védi meg az ország határait, nem fejezi ki nemzetünk katonai erényeit és nem használja nyelvét. Ezek azok az örökös sérelmek, ezek azok a soha nem orvosolható sérelmek, a melyekre nézve minket jó magyarokat mindig sikerül a bécsi hatalomnak félrevezetni és mindig sikerül neki olyan helyzeteket teremtenie, a melyek azután késleltetik és mellőzik ezen kivánságok teljesítését. Hiszen az a mostani válság, a melyet ezzel a javaslattal akarnak megoldani, már a véderőtörvény óta folyik, csak egy szünet állt be a paktum révén, egy fegyverszünet, a melyet az egyik hadakozó fél becsületesen és tisztességesen megtartott, a másik hadakozó fél pedig nem tartotta meg szószerint annak a feltételeit. Egyik-másik t. képviselőtársamtól hallottuk, hogy igyekezzünk befejezni ennek a javaslatnak a tárgyalását, hogy mielőbb dűlőre juttathassuk a bankkérdést. Nem ezen fordul meg, t. képviselőház, a dolog : mert ha ezen fordulna meg, és tudnók, hogy ha szombaton befejezzük a vitát : szerdán megkötik az egyezséget az osztrák bankkal, akkor le kellene engem bunkózni, mint hazaárulót, hogy ilyen kívánságnak eleget nem teszek. Hát, t. képviselőház, ennyi rosszhiszeműséget és ennyi vakságot ne tételezzenek fel rólunk. De mivel tudjuk és meg vagyunk róla győződve, hogy ez a hetedik pilula, a melyet önök bevesznek és a melytől nem fognak meggyógyulni, épen azért nem teszünk eleget az önök kívánságának. Taktikai szempontból is elhibázottnak tartom, hogy a magyar parlament semmi erőt ne mutasson a bécsi hatalommal szemben. Azt mondják, hogy a magyar parlament legyen visszhangja az ország közvéleményének. Hát azt hiszik önök, hogy az ország közvéleményének visszhangja az, a mi itt a képviselőházé, hogy ereszszük keresztül az ujonczjavaslatokat ? Nem ez a visszhangja, hanem az, a mi önökben is él, de el van fásulva, hogy nincsenek megelégedve a helyzettel és ragaszkodnak ilyen kicsi dologhoz is, mert azt hiszik, hogy talán ez az, a mi a helyzetet meg fogja oldani. Ismét a katonai kérdések tehát azok, a melyek, mint látjuk, előtérbe nyomulnak és mindig is azok lesznek, ha csak megoldást nem találunk, olyan megoldást, a mely alapját fogja képezhetni Ausztriával való megegyezhetésünknek. Mert mindig ezek a katonai kérdések azok, a melyek az ország gazdasági feljődését megakadályozzák, és pedig azért, mert egy olyan hatalmas szervezetben olyan egységet akarnak megteremteni, a mely egységben mi nem hányadrészben vagyunk képviselve, hanem abba bele vagyunk olvadva, és a mely hadsereg, t.. képviselőház, nem képviseli a magyar érdekeket külön, nem képviseli az osztrák érdeke-