Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-411

Ml. országos ülés 1909 február 5-én, pénteken. 365 szomorú pénzügyi viszonyok között ismét 5 millió koronányi túlkiadásba belevenni. Én ismét egy a többség soraiból való t. képviselőtársam tanúvallomására hivatkozom, Reök Iván t. képviselőtársaméra, a ki szakértő, mérnök és érti ezeket a kérdéseket. Ö tegnapi beszédében a következőket mondta (olvassa) : »Meggyőződésem, hogy az az óriási milliós szám nem reális és hogy itt nincsen akkora kiadások eshetőségéről szó, mert hiszen a kataszteri • munkálatok elkészültek, a térképek megvannak, mi egyéb vár tehát munkára, mint hogy ez a revizió, az osztálybasorozás foganatosittassék ? És ha az hivatalból megtörténik, a síkföldi tízmillió katasztrális holdnyi nagybirtokra, elmaradnak a komplikált előzetes munkálatok és kimerítő jelentések, bizottsági szemlék, helyszini vizsgálatok, szóval mindaz elmarad, a mi tulaj donképen a munkát és a költségeket szaporítja, mig ellenben hogyha általánossá tétetik a revizió, meg vagyok győződve róla, hogy a sik területen szükséges munkálatok rövidesen és aránylag jóval csekélyebb költséggel teljesíthetők lesznek.« Egy szakértő azt mondja tehát, hogy nem kerülne ezen revizió oly nagy összegbe. De én is szükségtelennek tartom annak az egész országra való kötelező kiterjesztését. Azon esetre, hogyha a törvényjavaslatban megadatik a jog arra, hogy a birtokosok bizonyos hányadának kérése esetén a községre és a községgel szomszédos nagybirtokokra nézve a kötelező kiigazítás elrendeltessék, akkor én ezzel teljesen meg lennék elégedve, mert meg vagyok győződve, hogy a hol ilyen igazságtalanságok előfordulnak, ott az érdekelt lakosság a kiigazitást kérni fogja és az érdekelt lakosság azt kérvén, az el is rendeltetik. Ez teljesen elegendő és igy az egész országra vonatkozó kiigazítás teljesen felesleges. A ministerelnök ur ugy a javaslat indokolásában, mint legutóbbi felszólalásában is újra és újra kitért arra, hogy a reáladóknál teljesen lehetetlennek tartja a progresszió életbeléptetését. Én azonban más véleményen vagyok és nem osztom azt a hatalmas indokot, hogy már azért is lehetetlen a progresszív megadóztatása a földnek, mert megtörténhetik, hogy egy nagy birtok nem egy embernek, hanem száznak a tulajdona és igy ha fokozatosan adóztatnék meg a nagyság szerint a birtok, ezzel sújtatnék az a száz részbirtokos, a kik ezt a terhet el nem viselhetnék. Ez az indok nem ijeszt meg engem, mert hisz mi történnék ? Egyenlően megosztanák egymás között azt a nagy komplexumot, mindenki megkapná a magának való részt és ezzel szabadulna a progresszió terhétől. Ez az érv, t. ministerelnök ur, nagyon gyenge. Ha a fokozatos földadó ellen csak ez az egy érve van olyan zseniáüs agyú férfiúnak, mint Wekerle Sándor ministerelnök, akkor én meg vagyok győződve, hogy igenis lehetséges a fokozatos földadó, csak akarni kell, merni kell, életbe kell léptetni, mert igaza van Polónyinak abban, hogy nem a földet adóztatjiik meg, hanem a földtulajdonost. (Zaj.) Ha pedig ez igaz, akkor Polónyinak is igaza van. Végül még azért sem járulhatok hozzá a földadó kiigazításáról szóló törvényjavaslathoz, mert nem látom benne a létminimum biztosítását a kis föld- és a kis ház birtokosoknál. Érthetetlen dolog és hallatlan sérelem, hogy a mig megadják az orvosnak, az ügyvédnek, a mérnöknek, az építésznek, tehát az uri embernek azt a jogot, hogy a mennyiben évi keresetük a 800 koronát meg nem haladja, adómentességet élveznek, addig ugyanazt a jogot nem adják meg a szegény kisbirtokosnak és háztulajdonosnak, a kinek évi tiszta jövedelme nemcsak nem haladja meg a 800 koronát, hanem csak talán 4—5 száz korona. Az Alföldön is van olyan kisbirtok, a melynek évi tiszta jövedelme 600 koronán alul van, bár 5 hold földje van, a románlakta vidéken pedig 20 hold mellett sincs talán 600 korona évi jövedelme. Miért nem adatik tehát meg ezeknek is ez a kedvezmény '• Ezt nem bírom megérteni. Azt az embert, a ki oda van lánczolva a földhöz és a kinek utolsó reménysége és mentsvára az a föld, nyomjuk adóval, erre rárójuk a földadót, a jövedelmi adót és ezzel fizettetjük meg a községi, a megyei, az egyházi adókat. A városi proletár — nem akarom azt mondani, hogy 800 korona jövedelem mellett irigylendő helyzetben van, — de helyzete nem rosszabb amazénál. A városi proletár a legtöbb esetben kibújik a községi adó alól, mert ágyrajáró, mert hónapos szobát bérel és kibújik az egyházi adó alól, mert akármilyen hű katholikus, mégsem fog elmenni a t. egyházhoz és nem fogja lefizetni a t. plébánosnak a megfelelő egyházi járulékot. A fővárosban a 800 koronás létminimumu polgároknak nincsen lakásuk, bútoruk, s mert ezek többnyire ágyrajárók, kibújnak az adó alól. Helyes, hogy kibújnak, mert 800 korona Pesten arra elég, hogy éhen ne haljanak, de arra nem elég, hogy abból tisztesen megéljenek. Ezzel szemben, hogy miért rójják meg azt a kisbirtokot, azt a viskót adóval, a melyben az a szegény, elhagyatott vidéki föl dini vesproletár cl, ezt megérteni nem tudom. Ennek a javaslatnak égbekiáltó igazságtalansága ez a hiány és én a t. többség képviselőit, kik a szoczialista izgatástól félnek és a kiknek törvényhozási működésükön át mintegy veresfonál húzódik az izgatás ellen való védekezés, figyelmeztetni kívánom, hogy nem fog hatalmasabb jelszó kelleni, mint hogy ez a mai osztályparlament, a mely a 800 koronás jövedelmi minimumon alul levő orvosokat, ügyvédeket az adózás alól kiveszi, az téged, egy és félholdas kisbirtokos, téged, nádf edeles viskóju parasztember, nyúz, veled szemben nincs irgalom, kegyelem, neked el kell adnok tehenedet, lovadat, — a mint már erről megemlékeztem, — hogy az adódat meg tudd fizetni. Ebben sem logika, sem igazság nincsen. Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy a létminimum a földre és a házra technikai okokból keresztülvihetetlen. Nem tudom megérteni, hogy miért ne lehetne ezt ezekre nézve is