Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-408

290 í08. országos ülés 1909 január 30-án, szombaton. egész javaslaton végigvonul, hogy a kis exisz­tencziák kímélendők, az iparos- és kereskedőosz­tályra nézve is jótékony hatással fog lenni, bár igaz, hogy a nagyobb jövedelmeket jobban fogja a javaslat érinteni, (Élénk helyeslés.) De nem is volt czélunk, hogy azokat kíméljük. (Élénk helyeslés.) Ha még egy kis türelemmel megajándékozni méltóztatik, (Halljuk! Halljuk!) még egy kér­désre kell, főleg személyes vonatkozás alapján is, kitérnem, t. i. a tó'kekamat megadóztatására és a pénzintézetekkel szemben való viszonynak egy kis megvilágítására. (Halljuk! Halljuk!) Az volt a felfogásom, hogy a mi súlyos adóztatási viszonyaink és terheink mellett lehet enyhíteni a földadó-, a házadónál és a kereset­adónál, de nem volna méltányos, hogy a tőke­kamatra vonatkozó 10 százalékos kirovást enyhít­sük és 5 százalékra leszállítsuk, s ennek következ­tében járultam hozzá, sőt indítványoztam is, hogy ez ezentúl is 10 százalékban állapíttassák meg. A mi azokat az érveket illeti, a melyeket teljesen jóhiszeműen hoznak fel (Halljuk! Halljuk!) és a melyek nagyon számbaveendő-sulylyal is bir­nak, hogy t. i. a pénzintézetek részére a tőkét olcsóbbá kell tenni, hogy ezáltal a hitelt kereső közönség is olcsóbban juthasson hitelhez, mert ez is a kisexisztencziák előnyére szolgálna: mind­ezek igen súlyos argumentumok. De ezekkel szem­ben legyen szabad, más súlyos argumentumokat állítani. Hogy ez az adó nem volt terhes és romboló hatású eddig sem, az kitűnik abból, hogy azok a jövedelmek, a melyek a tőkekamatadóból az állam részére befolytak, állandóan emelkedőben voltak. így 1901-ben 11,550.000 K, 1902-ben 12,600.000 K, 1900-ban 19,900.000 K folyt be tőkekamatadóban; tehát az emelkedés állandó volt. A betétek 1903-ban az összes pénzintézeteknél 2166 millió K-ra, 1904-ben 2318 millió K-ra, 1905-ben 2496 millióra s 1906-ban 2681 millió K-ra rúgtak. Négy év alatt tehát 500 millió­val, vagyis egy fél milliárddal emelkedett a betétek összege, a mi 25 százalékos emelkedés­nek felel meg. Ennek következtében tehát, mig másutt romboló hatással voltak a magasabb adótételek, itt látjuk, hogy ezek a fejlődést nem akadályozták és habár tagadhatatlanul jótékony hatással lehetett volna itt is azok mellőzése, mégis nem estek olyan sulylyal a latba, hogy az előmenetelt akadályozták volna. De az a feltevés, hogy ha mi a betétek kamatlábát leszállítjuk, akkor olcsóbbá teszszük a hitelt keresők javára a tőkét, azt hiszem illuzórius. Mert ebből az következnék, hogy mikor a kamatláb emelkedik, a midőn a hitelező pénz­intézetek kamatlába mind magasabbra szökik fel, akkor annak arányában azoknak a betevők­nek is nagyobb kamatot kellene adni, a kiktől a pénzintézetek az olcsó j>énzt kapják és a beté­tek után a megfelelő nagyobb kamatrátákat mindig ki kellene nekik adni? (Ugy van! Ugy van!) Azonban — és ez kétségtelen tény — azt látjuk, hogy a kamatláb emelkedése idején mindig csupán eltörpülő perczentuáczióban tör­ténik meg az, hogy a többlet-jövedelemből a betevőknek is adnak valamit megfelelő maga­sabb betéti kamat alakjában. Épen azon idők­ben, midőn az ország gazdasági helyzete a leg­súlyosabb volt, a minő az 1907-ik esztendő is volt, midőn országszerte a kamatláb még a nagy pénzintézeteknél is 7—8 százalékra, másutt pedig 12 százalékra is felemelkedett, a betétek utáni kamat alig 1 vagy legfeljebb lV/a százalékkal emelkedett. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mire volt tehát jó az a magasabb kama­tozás és, mire szolgáltak a rosszabb pónzviszo­nyok ? Épen azokban az években emelték azok­nak a kölcsönző pénzintézeteknek dividendáit, (Ugy van! Ugy van!) a mikor a gazdasági és a pénzügyi válság az ország közönségét szoron­gatta, midőn az összes vállalatok és az egész üzletvilág érezte a megrendülés minden nehéz­ségeit ; akkor szedték a hitelt kereső közönség­től a legmagasabb kamatot? (Ugy van! Ugy van!) Midőn ezen válságok beköszöntöttek, akkor volt legvilágosabban látható, hogy a ka­matláb magassága és a betéteknek nyújtott elő­nyök közötti összefüggés vajmi csekély mérték­ben szolgált a betevők javára. De vagyok bátor még egy szempontot a t. ház figyelmébe ajánlani. Hát azt méltóztatik hinni, hogy tényleg tiz százalékos lesz annak a tőkének az adója ? Hiszen az a megjelenő, adó­zás alá kerülő tőke olyan kis ideig marad a fórumon és rögtön kivonul onnan, a mint ked­vező konjunktúrák kínálkoznak arra, hogy más­felé más befektetésre fordíttassák. (Mozgás a baloldalon.) Nagyon sokszor kerül a tőke ma­gánkamatoztatás alá. Nemcsak betéti kamat van ám; tudjuk, hogy van járadékkirovási ka­mat is. Ha mi ezt leszállítjuk, akkor azok a tőkék, a melyek magánhitelezésben vannak és a melyek csak akkor jelennek meg, midőn per alá kerülnek, de rögtön ismét visszavonulnak, midőn újból magánkamatoztatás tárgyát képezik, azon rövid periódusokban átlag véve két-három százalékot fognak fizetni, mert az idő legna­gyobb részén át teljesen adómentesen élvezik azokat a jövedelmeket, a melyeket a hitelezés révén szereznek. Ezek voltak az argumentumok, a melyeket felhoztunk a mellett, hogy akkor midőn olyan súlyosak a viszonyok az országban, ezen adó leszállítása nem volna indokolt. De vagyok bátor még egy szempontot érintem, és ez aztán már agrár szempont, a mi elvégre nem bűn és nem veszedelem. Az összes gazdasági és foglalkozási ágakban min­denki súlyosan van terhelve, de legsúlyosabban van terhelve a bortermelés. Tessék megnézni

Next

/
Thumbnails
Contents