Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-404

184 4ü4. országos ülés 1909 január 26-án, kedden. 80%-át e szerint adóztatták meg, a mikor azt hangoztatjuk, hogy az adót emelni nem akarjuk, és a mint ráfogok térni, ez iránt értékes biztositékokat is kaptunk az igen t. ministerelnök urnak a kontingentálásra vonatkozó nyilatkozatában; akkor minek fentartani az itt tervezett kényszerbevallást, miért táplálni az embereknek e miatt érzett izgatottságát és mi szükség van arra, hogy ez a vallomás benyujtassék, a mikor arra a törvényes adótételt alkalmazni ugy sem helyes ? Arra kérem a ministerelnök urat, kegyeskedjék a kényszerbevallásnak ezt az eszméjét elejteni. (Zaj.) Emiitettem az igen t. pénzügyminister urnak azt a nyilatkozatát, a melyet ő ezeknek az adóknak a kontingentálása szempontjából tett. Elismerem, hogy ez a nyilatkozat, a melynek részletes szövege még nem áll előttünk — de hiszen az igen t. pénzügyminister ur a házban azt a maga egészében meg fogja ismételni és ki fogja egésziteni — sok aggodalomnak az eloszlatására alkalmas. Mert ha kontingentáltatik ugyanaz az adóösszeg, a mely eddigelé fennállott, és több folyik be, ez az adózók között fog szétosztatni. Ennek az intézkedésnek lényegét én nem a visszatérítés tényében látom, hanem abban, hogy megszűnik az az ösztönző erő, a mely arra birja a pénzügyi közegeket, hogy okvetlenül érdemeket szerezve, tényleg alkalmazzák az 5%-ot, mert hiszen nyiltan előttük van nemcsak a most már a kontingentálásban kikristályosodott nézete a pénzügyminister urnak, hanem előttük van az a lehetőség is, hogy ha ennél többet fognak behajtani, akkor nekik utólag foglalkozniok kell az adónak reparcziálásával, visszatérítésével és igy csak önmaguknak csinálnak munkát, a kincstárnak pedig kedvezményt nem eredményeznek. Azért a közvéleménynek ezt a vivmányát igen nagyra értékelem és ha mégis fentartom óhajomat a keresetadó kulcsának leszállítása iránt, ez azért van, mert egyes inkonveniencziák a kontingentálásnál nem lesznek elkerülhetők, a becsületesebb és naivabb embereket mégis megfogja fogni az 5%. Már pedig én mindannyiszor, a mikor alkalmam volt rá, tiltakoztam az ellen a törvényhozás termében, hogy a törvényhozás alkotásokkal prémiumokat nyújtson a rosszhiszeműeknek, a hazudozóknak és károkat okozzunk azoknak, a kik teljes becsülettel igyekeznek eleget tenni az állam iránt tartozó kötelezettségeknek. (Helyeslés.) Az adóarányosság kérdéséhez tartozik még a betétadó kérdése is. Teljes mértékben osztozom abban az álláspontban, a melyet a pénzügyminister ur eredeti tervezete képvisel. Nem akarok itt semmi néven nevezendő kiváltságokat; de Éber Antal adatokkal bizonyította be, hogy azoknak a betéteknek most már nem emlékszem hány százaléka, de túlnyomó nagy része 4000 koronán aluli betétből áll. Nem a nagy kapitalizmus részére szólanának tehát itt a kedvezmények, hanem a takarékos polgároknak. Ha van ország, a hol lényeges az, hogy tőkét igyekezzünk teremteni, hogy a kereső kisebb osztályokat, a középosztály alsóbb tagozatait tőkegyűjtésre igyekezzünk rábirni, akkor a mi hazánk ez az ország. Mi szocziális politikát akarunk csinálni. Hogy azt csináljunk, ahhoz szükséges bizonyos kapitalizmus, mert a szegény ember szegénységéből nem faraghatunk le semmit oly czélból, hogy azzal más szegény embereket gyárnolitsunk, csak a már birtokos, a már tőkét gyűjtött osztály tőkéjéből leszünk erre képesek. Nekünk tehát a tőkeképzést elő kell segítenünk, mert csak a kapitalizmuson keresztül leszünk képesek szocziális alkotásokra. De ha komolyan veszszük azt, a mit annyira hangoztattunk, hogy gazdasági függetlenséget akarunk teremteni, akkor jól vigyázzunk és igyekezzünk magyar tőkét gyűjteni, hogy a magyar tőkének, a magyar papírokra, a magyar értékekre kellő befogadó képessége legyen. (Helyeslés.) Még egy szempont melyre itt kitérek és ez az, hogy a t. előadó ur felemiitette, hogy őt és a pénzügyi bizottságot az a nemes czél vezette a betéti kamatadó felemelésénél, (Mozgás és zaj.) a tervezettel szemben . . . Buza Barna; Vívmány! Kelemen Samu : ... hogy ne hevertessék az emberek a pénzüket a takarékpénztárban, hanem iparvállalatokba fektessék. Azon argumentumok után, a melyek e téren már elhangzottak, csak egyet mondok. (Halljuk !) Kétségtelen, hogy az ipari vállalatokba való tőkebefektetés esetleg több nyereséggel, de jóval több koczkázattal is jár. Erre a koczkázatra nem vállalkozhatik az az ember, a ki egy élet keserves munkájával kuporgatott össze néhány fillért; az azt mondja, hogy nálam az a lényeges, hogy megmaradjon ez a tőkém, hozzon kevesebbet, de biztosat. Csak ha nagyobb tőkét gyűjtöttünk össze, válik lehetségessé, hogy ezen nagyobb tőke mellett ugy gondolkozik az ember, hogy egy kis részét a vagyonomnak megkísérlem ilyen vállalatba fektetni, ezt már koczkáztathatom abban a reményben, hogy az majd nagyobb jövedelmet hoz. Ne küzdjünk tehát a tőkének ilyen képződése ellen, mert ha ez ellen küzdünk, akkor egy igen szomorú küzdelmet folytatunk a magyar rparnak fejlődése és önállóvá válása ellen. (Helyeslés.) T. képviselőház! Csak egyetlen kérdés az, a melyre még ki akarok terjeszkedni, a mely kérdés ugyan az adóarányosság kérdésével nincs lényeges kapcsolatban, azonban a magyar közgazdaság szempontjából olyan fontos, hogy azt hallgatással mellőzni nem lehet. Ez az állampapírok megadóztatásának a kérdése. Megengedem, hogy ez azok közé tartozik, melyek u. n. diszkutabilis kérdések. De épen ezért szükséges, hogy világítsuk meg ennek a kérdésnek minden oldalát, hogy azután egészen szabadon és helyesen, a felhozott tárgyilagos szempontok mérlegelésével méltóztassanak maguknak meggyőződést alkotni. Bn a kérdés jogi részével nem foglalkozom, ezzel foglalkoztak már az előttem szólók. Én egy-