Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-401

100 401. országos ii és 1909 január 22-én, pénteken. Egyszerre tehát két dolgot állítani, azt, hogy a betevők nem fizetnek adót, mert ez azoknak úgyis mindegy, mivel az adót a pénzintézet fizeti és ráróni a pénzintézetekre minden sulyositást azzal az indokolással, hogy ugy sem a pénzintézetek viselik ezt, a mennyiben azok nem fizetnek adót, ez azt hiszem, nem tekinthető méltányos eljárásnak. (Helyeslés és tetszés balról.) Mindebből, t. képviselőház, nem azt hozom ki, hogy a pénzintézetekre nézve az adótörvényben talán valami könnyítés eszközöltessék, mert hiszen tényleg — erről meg vagyok győződve — nemcsak nálunk, ebben a sokat szidalmazott parlamentben, — mert erre látszott Sándor Pál t. képviselő ur czélozni — de sokkal modernebb államok parlamentjében is tapasztaljuk, hogy mihelyt adóemelésre kerül a sor, félretesznek elméletet, félretesznek gyakorlatot és előveszik azokat az adóalanyokat, a melyeket könnyebben lehet megfogni. (Igaz ! Ugy van I) Ugyanígy történik ez most Poroszországban, a hol a jövedelmi adót emelik és azt mondják, hogy ennek egyik felét fizessék az adózók, a másik fele pedig fedeztessék a részvénytársaságok adóiból. Ezt csak arra hoztam fel, hogy a mikor a részvénytársasági adót fokozzuk ; hogy a mikor semmi jogosultsága nincsen annak az állitásnak, mintha ezek a pénzintézetek semmiféle adót nem fizetnének, akkor az államhitelt megrongálni egy ígéret megvonásával, csupán azért, hogy végre ezeket a pénzintézeteket is megadóztassuk, semmi esetre sem igazságos és nem is helyes pénzügyi politika. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés a baloldalon.) Végül, t. képviselőház, méltóztassék nekem megengedni, hogy még csak egy kérdésre — eltekintve a most mondottaktól — rövid reflexiót tehessek, arra a kérdésre t. i. (Halljuk ! Halljuk !), hogy a tőkekamat- és a járadékadónak a kulcsa, vagy hogy rövidebben fejezzem ki magamat, — mert hiszen ez volt a kérdésnek a lényege — a betéti kamatadónak a kulcsa azon 5 százalék helyett, a mit a pénzügyminister ur méltóztatott javasolni, a pénzügyi bizottság által 10 százalékra emeltetett fel. Nézetem szerint a pénzügyi bizottság tévedésben van, midőn mindenütt azt magyarázza, hogy nem volna jogos, hogy az eddigi kulcsot leszállítsuk ezen meg ezen indokokból, a melyekre később rátérek, és e közben nem veszi észre, hogy nemcsak nem száDitotta le ezt a kulcsot, hanem felemelte ; mert a mikor a tőkekamat és járadékadó kulcsát 10%-ban meghagyjuk és a tőkésnek azt a jövedelmét, a melyet a betétből huz, 5%-ig menő jövedelmi adóval terheljük, nem azt tettük, hogy az eddigi állapotot fentartottuk, nem azt tettük, hogy nem nyújtottunk jogosulatlan kedvezményt, hanem azt tettük, hogy felemeltük annak az adóját, a ki a takarékpénztárba betétet tesz. (Helyeslés jobb- és balfelől.) Sándor Pál: Ugy van! Ez nagyon igaz ! Éber Antal: Méltóztassanak megengedni itt is, hogy minden hosszabb fejtegetés és statisztikai adatok nélkül felvessem azt a kérdést, hogy vájjon a takarékosság ügye olyan fényesen áU-e ebben az országban, (Ugy van! Zaj.) hogy az ország lakosainak takarékosságával annyira meg vagyunk elégedve, (Helyeslés.) hogy a felgyülemlett tőkék olyan nagyok-e, hogy azoknak megfelelő elhelyezése szempontjából épen olyan intézkedéseken kell a fejünket törnünk, a melyek a tőkének a takarékpénztárban való elhelyezését még jobban megnehezítik és a tőkét a takarékpénztártól még jobban elriasztják ? (Élénk helyeslés.) De azt mondja a mélyen t. előadó ur az okok felsorolásánál, hogy az első ezek közül az volt, hogy nagy igazságtalanság keletkezett volna ezáltal, s hogy a tőkés az iparossal szemben előnyben lett volna. Az iparos, a ki egy nagyobb vállalatába 100.000 koronát ruház bele, koczkázatnak teszi ki egész tőkéjét, mert nem bizonyos, hogy az a tőke fog-e kamatot hozni, sőt azt sem tudja, hogy nem veszti-e el az egészet;1 nem volna tehát méltányos, hogy az is, ez is 5%-ot fizessen. De először is, az az iparos, a kiről itt szó van, átlagokban ugyanannyi adót fog fizetni a jövőben is, mint eddig, mivel a Ill-ik osztályú kereseti adónak kontingentálása megtörtént. Az összes kereskedelmi és iparkamarák egyesitett emlékiratában fel van hozva — elég elfogulatlan forrásra hivatkozom — hogy ez két és fél százaléka a tényleges keresetnek. Ezzel szemben ez a betevő fogja fizetni a teljes 5%-ot, mert nincs abban a helyzetben, hogy annak a kamatjövedelemnek csak egy fillérjét is elrejthesse, vagy eltitkolhassa, mert hiszen azt a pénzintézet automaticze szolgáltatja be a kincstárnak. A diszparitás tehát az iparos és a betevő közt tökéletesen megvan akkor is, ha az 5%-os adókulcsnál maradunk, mert akkor is a helyzet az lesz, hogy az iparos és a kereskedő fog fizetni 2%%-os adót, átlagban számítva, a betevő pedig 5%-ot fog fizetni. (Ugy van! Halljuk! Halljuk!) Azt mondja t. előadó ur, hogy ez a tőkés fog kevesebb adót fizetni, hogy azt a tőkést nem kell kímélni. Engedelmet kérek, hol vannak nálunk ezek a tőkések ? (Ugy van !) Molnár Jenő : A mozikban fogják mutatni! (Derültség.) Fábry Károly: Hát honnan veszi magát az a sok takarékpénztár % (Zaj.) Éber Antal : T képviselőház ! Hogy kik azok a tőkések, a kiket itt meg akarunk fogni, azt megmondja a statisztika. Magyarország pénzintézetei 1906 végével kiadtak összesen 1,455.000 takarékbetéti könyvet. Ebből 1,325.000, tehát több, mint 90%, 4000 koronán aluü betét volt. Hát engedelmet kérek, hiszen mi nem a tőkések külön kasztjával állunk szemben, hanem itt szemben állunk minden kereső osztály azon tagozatával, a mely munkálkodik, takarékosan él (Ugy van !) és jövedelmének gyümölcsét takarékpénztárban helyezi el. Ezeket mint külön társadalmi osztályt, mint tőkés osztályt kezelni, embereket, a kik megtakarított filléreiket 4000 korona átlag erejéig takarékpénztárban helyezik el, földbirtokosokat,