Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-383

56 553. országos ülés .l9t)8 Íves telepeknek az ellenőrzését. Elég szomorú és elég hiba, hogy mindez eddig nem történt és hogy ilyen rendelet kiadására szükség volt. Hogy ez a rendelet nem sokat segített, azt mutatja az a körülmény, hogy néhány hét előtt ugyancsak Budapesten hasonló szerencsétlenség történt valami spanyolviaszk-gyárban. Ott is elpusztult négy leány- és egy férfimunkás. Azt bizonyítja ez, hogy ezen szigorú rendelet daczára is.történnek robbanások, bármilyen gondossággal járnak is el a hatóságok. Olyan nagy városban, mint Budapest, nézetein szerint csak egy esetben kerülhetők el ezen szerencsétlenségek, ha tudniillik ezen tűz- és robbanásveszélyes gyárak kihelyeztetnek a főváros területéről, oda, hol a közelben sürün beépített terület nincsen. Konczedálta ezt a minister ur is, elismervén a sorok között, hogy ez lenne az egyetlen helyes megoldás, de szerinte ez az ott alkalmazott munkások életviszonyaira zavarólag fog hatni, másrészt pedig ezen kisajátítás utján lehet segíteni, ez pedig pénzbe kerül. A mi az első dolgot illeti, t. ministerelnök ur, hogy az a munkások életviszonyaira zavarólag hatna, ezt nem ismerem el, mert annyi 100 munkás lakik a város külterületén és igy a kihelyezés a munkások életviszonyaira semmiképen sem hatna zavarólag. így tehát azok a gyárak, a melyek robbanó és veszedelmes anyagokkal dolgoznak, kihelyezendők. Budapest külterületén ép ugy fog a munkaadó, mint a munkásosztály lakást találni, sőt sokkal olcsóbban is, mint Budapest belterületén. Ezen indokot tehát nem fogadhatom el. A mi a másik indokot illeti, hogy a kisajátítás pénzbe kerül, ezt elhiszem, de azt vagyok bátor említeni, hogy mihelyt emberéletről van szó, semmiféle pénznek nem szabad soknak lenni, ha szegény, nyomorult munkások életének megmentéséről van szó, (Zaj. Elnök csenget.) és semmikép sem válik Budapest dicsőségére, nem válik a kereskedelmi kormánynak a becsületére, hogy lehetővé teszi takarékosság szempontjából, hogy munkásemberek minden hónapban áldozatul essenek ilyen robbanásoknak. Megnéztem a Szövetség-utczában azt a Kovaldgyárat, most a robbanás után, és merem állítani, hogy az ugyanolyan tűzveszélyes, mint volt, és rettegek tőle, hogy rövid idő múlva újra olvasni fogjuk, hogy abban a Kovald-gyárban újra ilyen szerencsétlenség történt. Ez a legutóbbi katasztrófa már harmadszori robbanás volt abban a szűk Szövetség-utczában, és azt hiszem, hogy ilyen esetben a takarékosság szempontjával előhozakodni nem lehet. Itt csak egy megoldás van, hogy a Kovald-gyár tulajdonosát utasítani kell, hogy gyártelepét a Szövetség-utczában oszlassa fel, és helyezze el a gyárat máshol és erre kell utasítani az összes budapesti tűzveszélyes anyagokkal dolgozó gyárakat, mert az emberélet mindig többet ér bármilyen nagy anyagi áldozatnál. A ministerelnök ur válaszát nem vehetem tudomásul, mert nem nyugtat meg az iránt, deczember 2-án, szerdán. hogy elejét veszi annak, hogy ilyen robbanások esetében emberélet el ne pusztuljon a jövőben. Wekerle Sándor minisierelnök: T. képviselőház ! Ugy látom, hogy a t. képviselő' ur egészen téves alapon értelmezi az ipartörvény rendelkezését, midőn azt kívánja, hogy a közegészségügy vagy a tűzrendészet szempontjából veszélyes gyárak a város területén kivül helyeztessenek el. Mert engedelmet kérek, a kihelyezésnek az lehet az indoka, hogy a szomszédokra ne gyakoroljon a közegészségügy vagy tűzveszély szempontjából veszedelmet, vagy másféle befolyást, de magára a gyárra nézve nem áll a t. képviselő ur tétele, hogy ha kihelyezünk egy gyárat, akkor a robbanás veszélye mindjárt megszűnik, mert az által az sem kisebb, sem. nagyobb nem lesz. (Ugy van!) Másodszor ne méltóztassék azt, a mit én olyan mellesleg emiitettem a gyárak kihelyezését illetőleg, hogy az az ott foglalkozó munkásoknak életviszonyaira zavarólag hatna, annyira kicsinyelni. Mert ha a t. képviselő ur behatóbb tanulmányozás tárgyává teszi ezen dolgokat, mint, a mint merem mondani, mai felszólalásában tette, látni fogja, hogy az ilyen kihelyezés nagy visszahatással van a családok életmódjára. Erre vagyok bátor felhívni a figyelmét. Most foglalkozunk a dohánygyár kérdésével, és méltóztassék elhinni, hogy igen nagy zavarokat okozunk, ha nem leszünk óvatosak, ha nem vigyázunk, mert a város belterületén lakó egyes családok tagjai adják a munkásokat. (Ugy van!) Ne hasonlítsa össze a t. képviselő ur ezeket azon gyári munkásokkal, a kik számára munkásházakat építünk. A város kültelki fejlődése szempontjából általában helyes, ha igy járunk el. (Zaj.) Másrészt azonban nem nyújtanak semmiféle biztosítékot a kihelyezések; ha kihelyezünk valamely gyárat, akkor még nincs mindenen segítve. Nem az a fő, hogy kihelyezzük a gyárat, hanem hogy a gyár belső berendezését biztosító, a rendőri és óvóintézkedések megtörténjenek. Hogy ez nem volna igy, azt nem látom fenforogni a Kovald-féle gyárban. Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy a legszigorúbb intézkedések történnek a tekintetben, hogy legalább a gyár elhelyezése olyan ne legyen, hogy a robbanás közvetlen hatása következtében a szomszédos épületek kárt szenvedjenek, mint a második robbanásnál történt, a mikor pinczében volt a helyiség, szűk helyiség volt és olyan helyiségekben volt az üzem, a hol a robbanás nagy bajokat okozhatott a szomszédos épületeknek. A gyárak belső berendezésére vonatkozó ezen óvóintézkedéseket, a melyekben a kérdés lényege fekszik, akár benn van a gyár, akár künn, meg kell tenni, meg is fogjuk tenni. (Elénk helyeslés.) A t. képviselő ur nem vette figyelembe, hogy a belügyminister ur és a kereskedelem-