Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-393

393. országos ülés 1908 deczember 15-én, kedden. 391 függ, vájjon az ujonczjutalék fölemelésének fel­tétlen szüksége mikor áll elő, és akkor tarto­zunk mi ezt megtenni: akkor gróf Apponyi Albert kijelentette, hogy ezt tisztába kell hozni és e nélkül nem lehet a kérdéseket nyugodtan elintézni. Ehhez mindnyájan, a ministerelnök ur is, én is, hozzájárultunk. Tessék ezen tények megvilágításánál most már összehasonlítani azt, a mit a t. ministerelnök ur mondott. Éber Antal: Teljesen egyező lényegében! Polónyi Géza: Először nem igaz, hogy a paktum ezen szövegét én fogalmaztam. (Zaj.) Nem az én fogalmazásom. Hivatkozom a t. ministerelnök úrra, ép annyit tudott a dologról, mint én. És méltóztassék megengedni, hogy a t. ministerelnök ur mindenesetre előbb tudta meg, mielőtt a ministerelnöki dezignálást elvál­lalta. (Mozgás. Zaj.) Ez nyilvánvaló dolog. Tehát igaz az is, hogy a t. ministerelnök ur, mielőtt klarifikáltatott volna ez a dolog, vál­lalkozott a ministerium megalakítására. Miként lehet tehát rólam azt állítani, hogy én keve­sebbel akartam beérni, mint a t. ministerelnök ur; erről van szó. Ez az, a mire nézve kate­goricze kijelentettem és kijelentem, hogy ez nem­csak czélzatában, de egyetlen állításában sem felel meg a valóságnak. Már most rátérek arra, hogy a kiegyezésre vonatkozólag azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy arról a kikötésről, hogy a nemzetnek sza­bad kéz biztosíttatik, mi tudtuk, hogy az érték­telen, semmitérő dolog. A szabadkéz Ausztriával szemben volt nekünk fentartva, A t. ministerelnök ur tudtommal ezt a ma­gyarázatát csak a kiegyezés tárgyalásakor adta a dolognak, akkor én felállottam, és ellenkező véleményemet akkor is voltam bátor nyilvánítani. De nem szándékozom ennél immorálni, csak annyit akarok megjegyezni, — s ez nem nekem szól, hanem szól valamennyiünknek, — hogy a t. ministerelnök ur azt mondta, hogy mi egy értéktelen klauzulával elégedtünk meg. A meny­nyiben engem illet, a leghatározottabban tilta­kozom, mert én igenis ebben láttam erős garan­cziáját annak, hogy az osztrákok minket nem tudnak kényszeríteni egy akkor tervezett keres­kedelmi szövetségre; egyáltalában az volt a meg­győződésem és ma is az, hogy nekünk ez a ga­ranczia, hogy mi az akkori statusquo fentar­tásához ragaszkodhattunk volna, igenis nagy értékű volt. Rátérek már most, t. képviselőház, a vá­lasztójoggal kapcsolatos inszinuácziókra. Sajná­lom, hogy ilyen terjengősnek kell lennem, de nekem minden állításra ki kell terjeszkednem és talán most nem egy értéktelen dologra té­rek át. A ministerelnök ur a választőreformmal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy én itt a politikai erkölcsök tekintetéből bíráltam ezt a javaslatot, hogy én erre jogo­sítva nem vagyok, mert én tudtam arról, hogy a pluralitás már előzetesen ki van kötve. Hát, t. képviselőház, ezek az állitások, ismétlem, teljesen valótlanok. Először is állítsuk helyre beszédemnek ide­vonatkozó értelmét. Azt mondottam: sem nem vádoltam, sem nem vádolom grőf Andrássy Gyulát semmiféle inkorrektséggel. (Derültség.) Emödy József: Az kellene csak ! Polónyi Géza: Hát azt akarják, hogy vádol­jam? (Zaj.) Az én beszédemnek idevonatkozó része egészen világos és ha meg méltóztatnak engedni, hogy higgadtan reasszummáljam a dol­gokat, nyomban tisztábban fogjuk látni, köztem és a ministerelnök ur között a különbséget. Én nemcsak nem állítottam, sohasem állítom, hogy gróf Andrássy Gyula magát a titkosságra kö­telezte volna, sohasem állítottam azt, hogy ő a pluralitásról lemondott volna vagy pedig azt mondotta volna, hogy csinál pluralitást. Ilyent sohasem állítottam, nem is fogok állítani. Többet mondok. Ha ennek a paktumnak tekintetében bármi tekintetben félreértés merülhetett volna fel, mi­után az egy paktum volt, a melynek másik kompacziszczense 0 felsége, teljesen tiszta a hely­zet. Ne méltóztassanak soha se szubszummálni mást, mint a mit valaki állit. Tiszta a helyzet: a mennyiben ennek a paktumnak bármi tekin­tetben való végrehajtása még kérdés alá kerül­hetne, annak tekintetében a diszpenzáczió joga 0 felségét illette meg. Ezt a diszpenzácziót, ha lett volna félreértés, gróf Andrássy Gyula ma­gának megszerezte. Most a másik obligó miben áll ? Ali a nem­zettel szemben a trónbeszédben, a mely a választójognak demokratikus alapon való szer­vezését tűzi zászlajára. E tekintetben csak a nemzet adhat diszpenzácziót. De a t. minister ur helyes utat választott, ezt a diszpenzácziót keresi is. Már most. a ki ezeket a tényeket előadta: nem juthattam és nem jutok, soha nem is fogok jutni arra a konkluzumra, hogy valamelyes in­korrektségről lehet szó. A miről én beszéltem, t. minister ur, és a mit szives figyelmébe aján­lok, az a következő volt. Azt mondottam: ha ez a választóreform ugy hajtatik végre, a mint ez most terveztetik, akkor a függetlenségi és 48-as párt elveiből egy jotta sem fog megvalósulni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezt mondottam, és ennél a pontnál kegyes­kedjenek megengedni, hogy csak annyit mondjak: adatok állanak rendelkezésre, hogy a függet­lenségi és 48-as párt híve volt az általános, titkos és községenként! választásnak és 1907-iki feliratában már a magyarul írni-olvasni tudás­nak feltételét is fölvette. Ez volt beszédemnek tenorja, és világosan kifejeztem, hogy ez a reformjavaslat... (Folytonos zaj és "közbeszólások a szélsobalóldalon.) Nemcsak egyszer, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents