Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.
Ülésnapok - 1906-393
393. országos ülés 1908 deczember 15-én, kedden. 391 függ, vájjon az ujonczjutalék fölemelésének feltétlen szüksége mikor áll elő, és akkor tartozunk mi ezt megtenni: akkor gróf Apponyi Albert kijelentette, hogy ezt tisztába kell hozni és e nélkül nem lehet a kérdéseket nyugodtan elintézni. Ehhez mindnyájan, a ministerelnök ur is, én is, hozzájárultunk. Tessék ezen tények megvilágításánál most már összehasonlítani azt, a mit a t. ministerelnök ur mondott. Éber Antal: Teljesen egyező lényegében! Polónyi Géza: Először nem igaz, hogy a paktum ezen szövegét én fogalmaztam. (Zaj.) Nem az én fogalmazásom. Hivatkozom a t. ministerelnök úrra, ép annyit tudott a dologról, mint én. És méltóztassék megengedni, hogy a t. ministerelnök ur mindenesetre előbb tudta meg, mielőtt a ministerelnöki dezignálást elvállalta. (Mozgás. Zaj.) Ez nyilvánvaló dolog. Tehát igaz az is, hogy a t. ministerelnök ur, mielőtt klarifikáltatott volna ez a dolog, vállalkozott a ministerium megalakítására. Miként lehet tehát rólam azt állítani, hogy én kevesebbel akartam beérni, mint a t. ministerelnök ur; erről van szó. Ez az, a mire nézve kategoricze kijelentettem és kijelentem, hogy ez nemcsak czélzatában, de egyetlen állításában sem felel meg a valóságnak. Már most rátérek arra, hogy a kiegyezésre vonatkozólag azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy arról a kikötésről, hogy a nemzetnek szabad kéz biztosíttatik, mi tudtuk, hogy az értéktelen, semmitérő dolog. A szabadkéz Ausztriával szemben volt nekünk fentartva, A t. ministerelnök ur tudtommal ezt a magyarázatát csak a kiegyezés tárgyalásakor adta a dolognak, akkor én felállottam, és ellenkező véleményemet akkor is voltam bátor nyilvánítani. De nem szándékozom ennél immorálni, csak annyit akarok megjegyezni, — s ez nem nekem szól, hanem szól valamennyiünknek, — hogy a t. ministerelnök ur azt mondta, hogy mi egy értéktelen klauzulával elégedtünk meg. A menynyiben engem illet, a leghatározottabban tiltakozom, mert én igenis ebben láttam erős garancziáját annak, hogy az osztrákok minket nem tudnak kényszeríteni egy akkor tervezett kereskedelmi szövetségre; egyáltalában az volt a meggyőződésem és ma is az, hogy nekünk ez a garanczia, hogy mi az akkori statusquo fentartásához ragaszkodhattunk volna, igenis nagy értékű volt. Rátérek már most, t. képviselőház, a választójoggal kapcsolatos inszinuácziókra. Sajnálom, hogy ilyen terjengősnek kell lennem, de nekem minden állításra ki kell terjeszkednem és talán most nem egy értéktelen dologra térek át. A ministerelnök ur a választőreformmal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy én itt a politikai erkölcsök tekintetéből bíráltam ezt a javaslatot, hogy én erre jogosítva nem vagyok, mert én tudtam arról, hogy a pluralitás már előzetesen ki van kötve. Hát, t. képviselőház, ezek az állitások, ismétlem, teljesen valótlanok. Először is állítsuk helyre beszédemnek idevonatkozó értelmét. Azt mondottam: sem nem vádoltam, sem nem vádolom grőf Andrássy Gyulát semmiféle inkorrektséggel. (Derültség.) Emödy József: Az kellene csak ! Polónyi Géza: Hát azt akarják, hogy vádoljam? (Zaj.) Az én beszédemnek idevonatkozó része egészen világos és ha meg méltóztatnak engedni, hogy higgadtan reasszummáljam a dolgokat, nyomban tisztábban fogjuk látni, köztem és a ministerelnök ur között a különbséget. Én nemcsak nem állítottam, sohasem állítom, hogy gróf Andrássy Gyula magát a titkosságra kötelezte volna, sohasem állítottam azt, hogy ő a pluralitásról lemondott volna vagy pedig azt mondotta volna, hogy csinál pluralitást. Ilyent sohasem állítottam, nem is fogok állítani. Többet mondok. Ha ennek a paktumnak tekintetében bármi tekintetben félreértés merülhetett volna fel, miután az egy paktum volt, a melynek másik kompacziszczense 0 felsége, teljesen tiszta a helyzet. Ne méltóztassanak soha se szubszummálni mást, mint a mit valaki állit. Tiszta a helyzet: a mennyiben ennek a paktumnak bármi tekintetben való végrehajtása még kérdés alá kerülhetne, annak tekintetében a diszpenzáczió joga 0 felségét illette meg. Ezt a diszpenzácziót, ha lett volna félreértés, gróf Andrássy Gyula magának megszerezte. Most a másik obligó miben áll ? Ali a nemzettel szemben a trónbeszédben, a mely a választójognak demokratikus alapon való szervezését tűzi zászlajára. E tekintetben csak a nemzet adhat diszpenzácziót. De a t. minister ur helyes utat választott, ezt a diszpenzácziót keresi is. Már most. a ki ezeket a tényeket előadta: nem juthattam és nem jutok, soha nem is fogok jutni arra a konkluzumra, hogy valamelyes inkorrektségről lehet szó. A miről én beszéltem, t. minister ur, és a mit szives figyelmébe ajánlok, az a következő volt. Azt mondottam: ha ez a választóreform ugy hajtatik végre, a mint ez most terveztetik, akkor a függetlenségi és 48-as párt elveiből egy jotta sem fog megvalósulni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezt mondottam, és ennél a pontnál kegyeskedjenek megengedni, hogy csak annyit mondjak: adatok állanak rendelkezésre, hogy a függetlenségi és 48-as párt híve volt az általános, titkos és községenként! választásnak és 1907-iki feliratában már a magyarul írni-olvasni tudásnak feltételét is fölvette. Ez volt beszédemnek tenorja, és világosan kifejeztem, hogy ez a reformjavaslat... (Folytonos zaj és "közbeszólások a szélsobalóldalon.) Nemcsak egyszer, hanem