Képviselőházi napló, 1906. XXII. kötet • 1908. deczember 2–deczember 22.

Ülésnapok - 1906-383

28 338. országos ülés 1908 deczember 2-án, szerdán. Csak mellékesen hozom fel azt, hogy az erdő­tisztviselők, ha a failletmény tőlük elvétetik, állandóan annak a gyanúsításnak lesznek kitéve, hogy ők nem a sajátjukból veszik a tüzelőfát, hanem valamely módon ingyen a kincstári erdők­ből kapják. Ebből a szempontból feltétlenül elejtendőnek tartom azt a gondolatot, hogy a failletmény tőlük elvonassék. Ezt nekik okvet­lenül meg kell hagyni akkor is, ha különben a létszám teljesen rendeztetik. Ezt az egyet voltam bátor a nagyméltóságú minister ur figyelmébe ajánlani. Különben a tételt elfogadom. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kér­dem, kiván-e valaki szólni 1 (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A földművelésügyi minister ur kivan nyilat­kozni. Darányi Ignácz földmivelésiigyi minister: T. képviselőház ! Pescha Miklós és Vildfeuer Károly képviselő urak felszólalására megjegyzem, hogy a kérdéses létszám-rendezést egészen nem lehetett keresztülvinni, mert a természetbeni illetmények kérdését megoldani nem tudtuk. Mihelyt az erdé­szeti kongresszus arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha másképen nem lehetséges, akkor kész ezen természetbeni illetmények elejtésére, azt az álláspontot foglaltuk el, hogy hajlandók vagyunk a következő költségvetésben előkészíteni, miszerint a többi főiskolai képzettséggel biró tisztviselőkkel hasonló elbánásban részesittessenek. (Élénk helyes­lés.) Már most újból visszatérni erre a kérdésre és újból kezdeni a tárgyalásokat, azt hiszem, az ügynek messze való elodázását jelentené. Azt hiszem, hogy ez nem volna a helyes ut. (Ugy van !) A helyes ut ebben a kérdésben az, hogy abban az irányban, a melyet jelezni bátor voltam, és a mely tekintetben a miniszterelnök úrral, mint pénzügyministerrel, egyetértésben vagyunk, az előmunkálatokat már most megkezdjük, hogy a jövő évi költségvetésben már a kérdés megoldását mutathassuk be a t. háznak. (Elénk helyeslés.) Elnök : A tétel meg nem támadtatván, meg­szavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 1,256.015 korona. Elnök; Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 3. rovat. Üzemi és gazdálkodási kiadások 8,729.222 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 3. rovat. Közterhek 1,823.809 K. Elnök: Megszavaztatik. Az előadó urat illeti a szó. Hammersberg László előadó: T.ház! A pénz­ügyi bizottság részéről kétrendbeli előterjesztésem van. Először is kérem a t. házat, méltóztassék a minister ur által e/en czim 1. és 4. rovatai között kért átruházási jogot, tekintettel az eddigi' gyakorlatra, megadni; (Felkiáltások: Megadjuk!) továbbá méltóztassék a minister ur által előter­jesztett s az erdővásárlási alap állapotáról az 1884. évi XXVI. t.-cz. 1. §ának, valamint a m. kir. földmivelésügyi ministerium szolgálati ügyköréhez tartozó állami erdőtisztek gyermekei­nek nevelését segélyző alap állapotáról a pénz­ügyi bizottság 1907. évi határozatai alapján bemutatott kétrendbeli jelentést tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: A jelentések tudomásul vétetnek és a kért átruházási jog megadatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások 249.429 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Beruházások 878.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Bevétel. Ren­des bevételek : 1. rovat. Kezelési bevételek 261.212 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 2. rovat. Üzemi és gazdálkodási bevételek 23,330.518 ko­rona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Állami keze­lésbe vett községi és némely más erdők és kopár területek. Rendes kiadások : XX. fejezet, 3. czim. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások : IX. feje­zet, 2. czim. Beruházások: V. fejezet, 2. czim. Rendes bevételek : VIII. fejezet, 3. czim. Kiadás. Rendes kiadások : 1. rovat. Személyi járandóságok 1,192.132 korona. Elnök: Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 1,177.800 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Háromszögelési költ­ségekre 30.466 korona . Elnök: Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Beruházások. Épületjavitási költségekre 4000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Bevétel. Ren­des bevételek 900.508 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Erdőfelügyelő­ségek és ornithologiai központ. Rendes kiadások : XX. fejezet, 4. czim. Rendkívüli kiadások. Átme­neti kiadások : IX. fejezet, 3. czim. Rendes bevé­telek : VIII. fejezet, 4. czim. Kiadás. Rendes ki­adások: 1. rovat. Személyi járandóságok 351.771 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 176.584 korona. Elnök : Megszavaztatik. Raisz Aladár jegyző (olvassa) : Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Ornithologiai köz­pontnál 10.000 korona. Elnök: Megszavaztatik.

Next

/
Thumbnails
Contents