Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-368

74 368. országos ülés 1908 november 13-án, pénteken. országba. Másfelől pedig ez IOSSZ példa arra, hogy az ilyen visszavándörlott újra könnyen kezébe vegye a vándorbotot abban a biztos tudatban, hogy megint ingyen hazaszállítja őt a magyar állam. A segélyezés másik faja az iskolák és néhány egyház támogatása. Ezen a téren a legszorgosabb kutatás daczára sem voltam képes, a konzulátusok nagy titkolózása folytán, biztos adatokat szerezni arra nézve, hogy mely iskolák és melyik egyházmegyében nyernek segélyt. Hanem tapasztaltam, hogy egyes iskolák, a hol van tanuló elég, de nincs tanitó, hanem maga a pap tanít, nem kajmak segélyt; viszont fel kellett tételeznem, hogy segélyt kajmak iskolák, a hol csak 15 tanuló van ugyan, mert a plébános két apáczát is tart az iskolában. Magával a tanítás rendszerével sincsenek mindenütt tisztában és ez a vélemény leginkább azokkal szemben támasztható, a kik tényleg •segélyeztettek. Ok t. i. forszírozzák azt, hogy mindent magyarul tanítsanak a gyermeknek. Az Amerikában született gyermekeket egészen másképen kellene nevelni, mint itt Magyarországon, más tankönyveket kellene részükre szerkeszteni. Egészen mások ott a viszonyok, a melyek közt az a gyermek él, más a nevelés, mint Magyarországon. Ott nincs a háznak udvara, nincs kert, családi nevelésben nem részesül, a mikor még alig csoszog, kimegy a játszóterekre és ott az amerikai gyerekek közt nevelődik fel, ezektől tanul meg hamarabb angolul, mint szülei. A mikor tehát ő már az iskolába jut, beszél angolul, de magyarul jóformán alig tud, mert az az idő, a melyet szüleivel eltölt, azoknak nagy elfoglaltsága következtében kevés arra, hogy az alatt megtanuljon magyarul, megtanulja ismerni hazáját, annak a történelmét és nagy múltját. Elsősorban tehát arra kellene fektetni a fősúlyt, hogy a gyermek ne szégyelje azt, hogy magyarnak született, hanem büszke legyen erre, büszke legyen történelmi multunkra. (Helyeslés balfelöl.) Ha látjuk egyes játszótereken, hogy az amerikai gyermekek amerikai zászlót lengetnek, láthatjuk, hogy a köztük levő magyar gyerek inkább huz hozzájuk, ő is inkább amerikai zászlót lenget. De ha a szivükbe tudjuk csepegtetni a hazaszeretetet, és meg tudjuk értetni velük, hogy nincs okuk szégyelni magyar voltukat, akkor ők a piros-fehér-zöld lobogót büszkén fogják felemelni a játszótereken. , Olvastam egy konzuli attasénak jelentését az iskolákra vonatkozólag. Ebben az illető szintén felpanaszolja azt, hogy a gyermekek szivesebben beszélnek angolul és felhoz egy példát, a mikor megkérdezte a gyermekektől, hogy a szüleikkel hogyan beszélnek, és erre azt mondották: mi angolul, ők magyarul! Hát, t. ház, itt van a mostani amerikai tanítási rendszernek a hiánya. Kalsssay, egy pittsburgi pap kísérletet tett gyermekek számára készült magyar tankönyvvel. Igen melegen ajánlanám az igen t. kultuszminiszter ur figyelmébe ezt a tankönyvet; talán ät lehetne esetleg alakítani, mert az a tankönyv a reformátusok számára készült, és a katholikus gyermekek számára is lehetne ilyen ta-nkönyvet kellő számmal szerkesztetni, azokat kiküldeni, és ellátni velük az ottlevő magyar iskolákat. Hogy az egyházak miként vannak segélyezve, azt nem tudom; erre nem is akarok bővebben kitérni. Lehetetlen azonban nem érintenem az egyházak állapotát. (Hallj uh! Halljulc!) Ugy a római katholikus, mint a görögkatholikus és a protestáns egyházak bizony meglehetős siralmas viszonyok között vannak. A római katholikus egyháznál — hála az Irish püspökök áldozatkészségének — még legkevésbbé volna baj, ha a lelkészek mind hivatásuk magaslatán állanának. Nem akarom kritizálni az ő egyházi működésüket; erre nem is érzem magam hivatottnak. A mi azonban egyébb ténykedésüket illeti, — tisztelet a kivételnek — itt azután már sok van a rováson. Ok maguk szeretnék legjobban, ha valamennyi visszahivatnék Magyarországba. Több plébános ezt az óhaját fejezte ki előttem, mert akkor legalább megszűnnék az az ádáz harcz, a melyet egymás ellen folytatnak, és a mely bizony nem válogat a kifejezésekben még a nyilvánosság előtt sem. A hírlapokban minduntalan olvashatunk polémiákat, a melyek egymás rágalmazásával és őcsárlásával vannak tele. Egy pár lelkésznél a temjílomépitósi mánia fejlődött ki. Városról-városra járnak; addig maradnak egy helyen, a míg össze tudnak hozni egy egyházközséget; annak építenek drága pénzen — persze adósságra — 25— 30—35.000 dollárért egy templomot és midőn az a templom már készen van, ismét tovább mennek, de az adósságot természetesen hátrahagyják a szegény egyház nyakán. Itt van pl. a buffaloi példa, a hol 120 fizető család tartozik az egyházhoz és most 28.000 dollár adóssága van, van iskolája, a melybe 15 gyermek jár és van egy óriási nagy temploma, a melybe 1500 vagy 2000 ember fér bele. Ezeknek a bajoknak a szanálására szintén felhívom az illetékes tényezők figyelmét. Még egy veszedelem van a római katholikus egyháznál és ez a nyelvre vonatkozik. T. i. az Irish püspökök kényétől függ az: meddig engedik meg, hogy magyarul tarthassanak hitszó.nokla tokát, hogy a gyónás és a templomi ének magyarul történjék. Alig van odakünn lelkész, a kit nem büntetésből küldöttek ki az egyházak, vagy pedig elbocsátás nélkül távozott. Az volna a jó és megfelelő eljárás ebben a tekintetben, ha nem büntetésből küldenék ki a papokat, hanem apostolokat küldenének ki és 5 —10 évi ott künn való működésük azzal honoráltatnék, hogy hazajővén jó plébániát biztositanának nekik.