Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-368

72 368. országos ülés 1908 november 13-án, pénteken. természetesnek tartom azt, hogy e bajok orvos­lására siet elsősorban a nemzet kormánya és általa a törvényhozás és a társadalom. Meg­győződésem azonban, hogy a kivándorlás által okozott károkat, vagy még inkább magát a kivándorlást a maga egészében még a legjobban felfogott nemzeti érdekektől sugalt törvény sem képes megszüntetni, hanem csak érvényt tud szerezni a kivándorlás kérdésében a köz- és magánérdekeknek és közrehathat abban, hogy a kivándorlás láza természetes lefolyást nyerjen, hogy maga a beteg a láznak áldozata ne legyen. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat, a mely lényegében novelláris kiegészitése és meg­javítása az 1903-iki ÍV-ik törvényezikknek, szerintem akként van konstruálva, hogy eleget tesz mindazon követelményeknek, a melyek az államhatalommal szemben a kivándorlással kap­csolatos köz- és magánérdekek javára támaszt­hatók. Elismerem, hogy e javaslat minden tekintetben javára akar szolgálni a szegény kivándorlóknak ; elismerem, hogy biztositani törekszik a köz- és magánérdekeket; elismerem, hogy az államhatalom gondviselő kézzel nyúl hóna alá azon kivándorlónak, a ki elhagyja ősei hazáját és messze idegenben talán több verejtékkel egyék puhább kenyeret; de midőn ezt elismerem, hangsúlyozni kivánom a magam részéről is azon visszatartó erők intézményes biztosítását, a melyek a kivándorlásra megelőző­leg hathatnak. Tudomásom van arról, hogy a földmivelésügyi kormány a Magyar Gazda­szövetséggel karöltve igyekezik a telepítés, a parczellázás kérdését már most is a kivándorlás kérdésével kapcsolatba hozni. De, t. képviselőház, szükséges, hogy a föld­bérlet szervezése, a segitő akczió biterjesztése, a parczellázás állami támogatással és felügyelet mellett történjék, annál is inkább, mert a tapasztalás igazolja, hogy a magánvállalkozás által eszközölt parczellázás a kivándorlásnak sok esetben nem megszüntetője, hanem szülő oka lehet. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Sokkal súlyosabb természetű és szinte gyógyíthatatlan az a baj, melyet az ipari mun­kások kivándorlásánál észlelünk. A korszellem mételyező hatása, az anyagiság szertelen vágya, a fölcsigázott igények, a mesterségesen szított elégedetlenség, az állandósított munkabérmozgal­mak, a haza fogalmának üres szóvá semmisí­tése, a hazafiságnak és a hazafias érzéseknek, a nemzeti tradicziónak, a nemzet történelmének büntetlen kigunyolása egyként közrehatottak és hatnak arra, hogy a lelki egyensúlyát vesztett ipari munkás közönyössé vált mindaz iránt, a mi nélkül mi élni nem tudunk és nem akarunk. (Helyeslés.) En abban a meggyőződésben vagyok, hogy különösen az ipari munkások bajain, a melyek a kivándorlást előidézik, nem lehet segí­teni tisztán szocziális és humanitárius törvé­nyekkel. Szükséges e mellett- annak az ipari munkásnak a lelkét is meggyógyítani, (Helyeslés balfelöl) szükséges ezt a beteg lelket azokhoz az üditő forrásokhoz elvezetni, a hol felbugyog­nak a hazaszeretetnek, a hazafiságnak az érzései, a hol lehet táplálni azt a beteg lelket társa­dalmi és erkölcsi erényekkel. El kell vinni a hazáját elhagyni készülő munkást azon oltárhoz, a hol megnyugtatón száll szivbe az ének: »itt élned, halnod kell!« (Helyeslés bal felől). E tekintetben szerintem sürgős és nagy feladatok várnak a társadalomra, sürgős és nagy feladatok várnak a társadalomnak nép­művelő és népnevelő intézményeire, szervezeteire, de különösen a papokra és tanítókra (Igaz! TJgy van!), mint a, kik a néppel legközvetetle­nebbül érintkeznek és annak életviszonyait leg­közelebbről ismerik. (Helyeslés balfelöl.) A pa­pokra és tanítókra vár különösen ez a feladat, hogy midőn azt a szegény mezőgazdasági vagy ipari munkást a dollárok csábos csengésének szirénhangja vonzza, szükséges, hogy az a tanító, az a pap felhívja annak a kivándorlónak figyel­mét arra a szörnyű, szivettépő halálhörgésre is, a mely Amerikának ólombányáiból borzalmat keltve tör elő. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ehhez a társadalmi akczió­hoz, a papságnak és a tanítóságnak ilyen irányú tevékenységéhez kérném a mélyen t. belügy­miniszter ur szíves támogatását. Kérem, mél­tóztassék akként intézkedni, hogy népies füze­tekben ismerje meg a nép az Amerikába ván­dorlottaknak életviszonyait és küzdelmeit (He­lyeslés.), népies füzetekből ismerje meg a nép, hogy az a munka-enerzsia, a mely itthon, az édes hazában egy egész életre elég és eszköze lehet a megélhetésnek, Amerikában nagyon ha mar megsemmisül (Ügy van! Ugy van!) és ha néhány dollárral vissza is tér az a kiván­dorló ősi hazájába, de elroncsolt testével, el­pusztított munkaenergiájával képtelenné válik arra, hogy itt ebben az őshazában kenyerét megkeresse. (Ugy van!) Szükségesnek látnám e czéíból, ha a bel­ügyminiszter ur Amerikában összegyüjthetné mindazokat a szenzácziós konkrét eseteket, a melyek az amerikai bányákban, kohókban és gyárakban történnek a kivándorlókkal. Meg­lehetősen ismerem a nép lelkét és tapasztalásból mondom azt, hogy igen sokszor nem hat az okos szó, a rábeszélés, nem lehet hatni a kivándo­rolni készülőre azzal, hogy milyen erkölcsi köte­lességei vannak neki itthon hazájával és család­jával szemben, nem lehet felébreszteni benne azt az erkölcsi érzést, a mélynek visszatartó ereje volna. Sokkal hatásosabban és eredményesebben lehet használni vele szemben a megfélemlítés fegyverét, midőn az ember feltárja a kivándor­lóitoknak szomorú sorsát és azoknak a meg­próbáltatásoknak hosszú sorozatát, a melyek a kivándorlókra várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents