Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-367

60 367. országos ülés 1908 november 12-én, csütörtökön. Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház a czimet változatlanul elfogadta. Következik az 1. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa az 1. %-t): Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e az 1. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a ház az 1. §-t változatlanul elfogadta. Következik a 2. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 2. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 2. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy a 2. §. változatlanul elfogadtatott. Következik a 3. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 3. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: méltóztatik-e a 3. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen. akkor kijelentem, hogy a ház a 3. §-t változatlanul elfogadta. Következik a 4. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 4. %-t). Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Surmin György! Surmin György (horvátul beszél). Elnök". Szólásra senki sincsen feljegyezve, ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illetné az előadó urat, az előadó ur azonban nem kivan szólni. Ennélfogva tehát a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. Kérdem, méltóztatik-e a 4. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kijelentem, hogy az változatlanul elfogadtatik. Következik az 5. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa az 5. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem, méltóztatik-e az 5. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 6. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 6. %-t). Elnök : Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 6. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen !) Ha igen, akkor •azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 7. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 7. %-t). Elnök: Ha szólni senkisem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 7. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 8. §. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 8. %-t). Elnök: Ha szólni senkisem kivan, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 8. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen I) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Következik a 9. S. Raisz Aladár jegyző (olvassa a 9. %-t). Elnök : Ha senki sem kivan szólni, kérdem a t. házat, méltóztatik-e a 9. §-t változatlanul elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt változatlanul elfogadottnak jelentem ki. Ezzel a tárgyalás alatt lévő, a vizi beruházásokról szóló törvényjavaslat ugy általánosságban, mint részleteiben letárgyaltatván, javaslom a t. háznak, méltóztassék annak harmadszori olvasását a ház legközelebbi ülésének napirendjére kitűzni. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni \ (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Ezzel egyszersmind Abauj-Torna, Borsod, Hajdú, Heves, Szepes, Ung és Zemplén vármegyéknek e törvényjavaslatra vonatkozó feliratai is elintézést nyertek. Következik a kivándorlásról szóló törvényjavaslat (írom. 818, 914) tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Bernát István előadó : T. ház ! A magyar közvélemény és ebben a közvéleményben igen irányadó egyének is abban a nézetben vannak, hogy a magyar kivándorlás ha nem is egészen uj dolog, de semmi esetre sem nagyon régi. Ezzel ellentétben kénytelen vagyok ráutalni arra, hogy már a XVII. században nagyon sokan vándoroltak ki külföldre azért, hogy ott élelmüket könnyebben megszerezhessék, mint ez Magyarországon lehetséges volna. A mi tudós kollégánk, Ballagi Aladár, egész könyvet irt Wallenstein horvát karabélyosairól, és talán méltóztatik tudni azt, hogy Wallensteinnek seregében több ezerre menő magyar zsoldos katona szolgált, . . . Ballagi Aladár : Négy regiment! Bernát István : . . . négy regiment, — mint a t. szerző ur megjegyzi. Hogy ezeknek a dij nem lehetett valami nagyon bőséges, mutatja az akkori időkből fenmaradó versecske, a mely szerint: »Szegény embernek olcsó a vére, kéthárom krajczár a napibére.* (Zaj. Elnök csenget). Elnök : Csendet kérek ! Bernát István előadó : Ha tehát ezeket a tényeket figyelembe vesszük, akkor szakitanunk kell azzal a téves felfogással, hogy a kivándorlás Magyarországon uj dolog. Ellenben nagyon is uj dolog az, hogy olyan óriási arányokban indul kifelé a magyar földnek népe, a mint azt a legutolsó években láttuk. Fájdalom, már jó kéthárom évtizede a kivándorlás nemcsak Kománia, Szerbia, Ausztria, Bécs felé, hanem igazán nagy arányokban Amerika felé is megindult. Ezt a veszedelmesen növekvő áradatot a magyar törvényhozás hosszú ideig úgyszólván összetett kezekkel nézte. Hozott ugyan 1881-ben egy elég rövid törvényt, a mely a kivándorlási ügynökségekről szólt, de ez a törvény egészen czélját tévesztette, a gyakorlati életben abszolúte nem vált be. így azután egészen a XIX. század végéig a kivándorlás hazánkból jóformán korlátlanul indult kifelé, és pedig a legvégzetesebb mennyiségben Amerikába.