Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-380

380. országos ülés 1908 november 28-án, szombaton. 361 bél a 2., 3., 7., 13., 14 és 15. pontok oly lényegtelen rendelkezéseket tartalmaznak, hogy a fentartás abszolúte nem indokolható. Az utolsó pont pedig azt tartalmazza, hogy a minisztérium alá tartoznak azon ügyek, a melyeket a miniszter magának fentartani rendel. Hát, t. ház, ez a pont okozza a magyar államvasutak igazgatásában a legnagyobb jogbizonytalanságot, mert ez lényegileg több, mint a többi pontok együttvéve. Mert, t. ház, ez azt jelentheti, — és nagyon sokszor azt is jelenti, — hogy mindent fentartok magamnak. Akkor pedig, ha fentartok mindent magamnak, nincsen szükség igazgatóságra, sem üzletvezetőségre, nincs szükség forgalmi főnökségre; az képtelenség, hogy maga a miniszter legyen az igazgató, az üzletvezető, a forgalmi főnök, ,az állomásfőnök és talán még a bakter is, Én, mint magánember, nagyon megköszönném, ha a t. kormány azt mondaná nekem, hogy téged kinevezlek erre és erre az állásra, de ügykörödből ezt és ezt — vagy ha ugy tetszik, mindent — fentartok magamnak. Erre én, mint egyszerű, de önérzetes ember, azt mondanám, hogy akkor bizony erre az állásra abszolúte semmi szükség nincs, mert ha nekem ügyköröm nincs, akkor az állásra nincs semmi szükség. Az ilyen semmisnek látszó kijelentések a bizalmatlanságnak határozott kifejezői. Már pedig egy, a törvényhozás által statuált legfelsőbb fórummal szemben ilyen bizalmatlanságot táplálni nem szabad és nem indokolt. Az utóbbi időben különben nagy mértékben találkozunk a törvényhozás munkájának azzal az irányzatával, a mely különösen akkor, a mikor nagy tömegek jogviszonyainak szabályait óhajtja rendezni, nagy részletességgel kiterjeszkedik minden apró dologra, és végül azután egy odadobott, semmisnek látszó kijelentéssel tönkreteszi az egész rendezést és a jogviszonyokat még sokkal jobban összekuszálja. Én azt hiszem, hogy ilyen alkalmakkor a törvénynek csak nagyvonásokban kellene a szabályozás kereteit megadni és rábizni a többit — természetesen felelősség mellett — a felsőbbségre. A fentartás jogával a miniszteriumbeli vasúti szakosztály nagyon gyakran élt, sőt nagyon gyakran visszaélt a múltban, mert hiszen akármilyen haszontalan, alárendelt dologban: előljáró, raktárnok, szertárnok, pályavigyázó stb. illetékessége alá tartozó dolgaiban, ha annak a fogalmazó-segédnek ugy tetszett, felhívta az államvasutak igazgatóságát sürgős jelentéstételre. Most foglalkozik ezzel az iktató-, indikáló-, a szignáló-, a kiadóhivatal; onnan bekerül az államvasutak igazgatóságához, ahol sokkal több ilyen tagozat van, s igy természetesen még sokkal többen foglalkoznak vele. Onnan lekerül az üzletvezetőséghez, a forgalmi főnökséghez, a hol szintén foglalkoznak vele, az állomásfőnökséghez, a hol szintén időbe kerül az intézkedés, KÉPVH, NAPLÓ. 1906 1911. XXI. KÖTET. mig végtére előáll egy költséges vizsgálat ós ennek eredménye ugyanezen a bonyolult utón jut el a minisztériumba, a hol a jelentés kivétel nélkül elfogadtatván, erről ugyanolyan bonyolult utón küldik el az értesítést a panaszttevőnek. Yagyis szamokban kifejezve az ügygyei foglalkoztak a vizsgálatig 41-en, a vizsgálattól a felterjesztésig 41-en és a felterjesztés után az értesítésig is 41-en, tehát összesen 123-an foglalkoznak az ügygyei. (Mozgás.) Ez nem tréfa, hanem igy van a valóságban. Sajnos, hogy a m. kir. államvasutaknak olyan ügyrendjük van, hogy a szolgálat teréa ilyen tréfákat kénytelen magának megengedni. De más példát is hozhatok fel. Van rá eset, hogy egy nem is magasabb rangú tisztviselő, hanem egy dijnok által elintézhető ügygyei foglalkoznak a ministerium, az igazgatóság öt-hat osztálya és az üzletvezetőségek. Mert a m. kir. államvasutaknál meg van az a hibás rendszer, hogy az ügygyei érdemileg minden szolgálati felsőbb hatóság foglalkozik, akár hatáskörébe tartozik az, akár nem. Igy azután érthető az, hogy az a szegény kereskedő, a ki visszkereseti kérvényt ad be a m. kir. államvasutakhoz, ha hónapokig kénytelen várakozni annak elintézésére, végre is kifakad az államvasutak ellen. A t. ház ügyvódtagjai, a kik valaha jártak a m. kir. államvasutak főpénztáránál, tudják, hogy valóságos kálváriát kellett járniok, mig a pénzükhöz juthattak. Nem is szólok azokról a szerencsétlen vállalkozó ajánlattevőkről, a kik elutasittatván, vagyoni tőkéjük nagy részét képező bánatpénzükhöz több hónapi ácsorgás daczára sem tudnak hozzájutni, mert a m. kir államvasutak teljes szigorúsággal »megtartják a szabályokat«. E bajokon már régebben akartak segíteni, készültek is ez irányban dolgosatok, de ezek a bürokráczia homályában valahol megrekedtek és valahányszor megkísérelték egyszerűsítést csinálni, az még mindannyiszor súlyosabb koinplikácziókra vezetett. Nehogy ugy tűnjék fel a dolog, mintha csak általános vádakkai akarnék előhozakodni, példával illusztrálom ezt az állapotot. Világraszóló nagy perekben bírákat, tanút, ügyészt, ügyvédeket, vádlottat, sőt még a hallgatóságot is beszámitva, nem foglalkozik annyi egyén egy ügygyei, mint a hányan foglalkoznak az államvasutaknál például egy szerencsétlen folyamodó ügyével, ugy hogy ha az a szegény magyar végtére megtudná, hogy kérésével 6—7 száz ember is foglalkozik, valósággal kétségbeesnék, hogy ügyét annyian latolgatták. A valóságban ugy áll a dolog, hogy az illető kérdést elintézték ugyan, de sohasem nézik az indokokat, hanem azt vizsgálják, hogy azelőtt mi volt a preczcdens; hogyan intézték el az ilyen aktát és annak megfelelően intézik el a beadványt. Tavaly télen utaztam a budapest—marcheggi vonalon. Ismeretes, hogy milyen rosszak a m. 46