Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-379

320 379. országos ülés 1908 november 27-én, pénteken. megjelölt hovatartozandósága ellen dolgozik, szemben talál minket, az ellen szót emelünk, az ellen tiltakozunk. De tiltakoznom kell és óvást kell emelnem az ellen is, hogy bármely oldalról a boszniai és herczegovinai lakosság egy kisebbségének mesterséges túlsúlyra jutása érdekében erőszakoskodások történjenek. Igenis kivánom azt, a mit már az 1906-iki delegáczióban is kivántam, a mikor is az ezen oldalról beterjesztett indítványra kimondatott, hogy Boszniának és Herczegovinának alkotmányos életet kell adni. Erre vonatkozólag határozati javaslattal u.tasitottuk a közös pénzügyminisztert, de nem olyan értelemben, hogy egy horvát kisebb­ség terrorizálja ott a szerb és a muzulmán nagy többséget. (Hosszantartó élénk helyeslés. Zaj. Elnök csenget.) A mi pedig Supilo kép­viselő ur megjegyzését illeti, a mely, ba jól értettem, ugy szólt, hogy ha ez a kérdés Ausztria ős Magyarország között eldőlt, akkor a visszacsatolás további részletkérdései nem ide, hanem a zágrábi és a szerajevói országgyűlés elé tartoznak . . . (Zaj.) Ugron Gábor: Miféle szédelgés ez! (Zaj­Elnök cs nget.) Gr. Batthyány Tivadar: Köszönöm az igen t. képviselő urnak, hogy már most leleplezte szán­dékait és óhajait, de kijelentem, hogy szemben fogja találni magával a magyar nemzetet, a ma­gyar törvényt és bizton hiszem, a magyar alkot­mányos királyt. (Hosszantartó élénk Jiclyeslés. Zaj. Elnök csenget.) Szmrecsányi György jegyző: Pribicsevics Szvetozár! Pribicsevics Szvetozár (horvátul beszél). Gr. Batthyány Tivadar: Törvény, igenis ! Ugron Gábor: Hát aztán a tömlöcz mi lesz \ Pribicsevics Szvetozár (folytalja horvát beszédét). Elnök : Kérem a képviselő urat, tessék szoro­sabban a tárgyhoz szólni. Pribicsevics Szvetozár (folytatja és befejezi horvát beszédét). Supilo Ferencz : Szót kérek félreértett szavaiul megmagyarázása czimén. Elnök: Szükségtelennek tartom ezt és mert fel vagyok erre hatalmazva, nem engedhetem meg a felszólalást. Van valaki még felirva ? (Nincs !) Ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Kivan az előadó ur szólni ? (Nem I) Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a tételt elfogadni: igen, vagy nem ? (Igen !) Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa) .- 3. czim. Az uj tábori tüzérségi anyag beszerzése végett az 1909. évre szükséges 15,000.000 koronából a magyar szent korona országaira eső kölcsön utján fedezendő rész 5.-160.000 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa) : Bevétel. Rendes bevételek. Az uj tábori tüzérségi anyag beszerzése végett az 1909. évre szükséges 15,000.000 koronából a magyar szent korona országaira eső rész fedezésére kibocsátandó kölcsönből 5,460.000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa) : Az 1849. évtől az 1867. évig tényleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdijai. Rendes kiadások V. fejezet. Kiadás, Rendes kiadások 8252 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): Nyug­dijak az illető tárczáknál fognak tárgy altatni és megszavaztatni és a törvénybe a rendes kiadások VI. fejezete, a Rendkivüli kiadások: Átmeneti kiadásainak II. fejezete, a Rendes bevételek II. fejezete és a Rendkivüli bevételek II. fejezete alatt lesznek beillesztve. Állami adósságok Rendes kiadások: VII. fejezet. 1—14. czim. Rendes bevételek : III. feje­zet. 1—6. czim. Az 1867. évi XV. t.-czikkben elvállalt államadóssági járulék. Rendes kiadások. 1. czim. 1. rovat. Évi törlesztési járulék 2,300.000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa) : 2. rovat. Évi kamatjárulék 58,319.340 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): Az osztrák-magyar bankot cselekvőleg illető, eredeti­leg 80 millió forintot tevő államadósságra a cs. kii. kormány által lefizetett részösszegből az 1899 : XXXVIII. t.-cz. 1. §-ának 2. czikke alapján Magyarországra eső G millió forint törlesztése. Rendes kiadások. 2. czim. Tőketörlesztés 360.000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): Föld­tehermentesités és örökváltságok. Rendes kiadások. 3. czim. ]. rovat. Tőketörlesztés és kárpótlások 2,492.000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): 2. rovat. Kamatok és járadékok 14,917.146 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): 3. rovat. Kezelési költségek 44.250 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): Szőlő­dézsmaváltság. Rendes kiadások. 4. czim. 1. rovat. Kárpótlások 10.000 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): 2. rovat. Kamatok 12.000 korona. Elnök : Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): 3. rovat. Kezelési költségek 300 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa):Rendes bevételek. 1. czim. A váltságkötelezettek járadékai 3000 korona. Elnök: Elfogadtatik. Szmrecsányi György jegyző (olvassa): Marad­vány- és irtványföldek megváltása. Rendes ki-

Next

/
Thumbnails
Contents