Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-373

180 373. országos ülés 1908 november 20-án, pénteken. közege kifogásolta a hosszabb időre való üzletet azon indokolással, hogy a konjunktúrák változ­hatnak, ennélfogva ezen üzletek rövidebb időre szóljanak. Az államtitkár ur is abban "a helyzetben volt, hogy eüsmerhesse és kijelenthesse, hogy igaza volt a pénzügyi kormány Idkiildöttj ének, mert nem tiz. hanem egy esztendő alatt is annyira változott, a konjunktúra, hogy ma már fele áron lehet meg­szerezni ezeket a talpfákat, mint akkor. Midőn tehát a pénzügyminiszter ur hivatalos közege ezt az áUáspontot foglalta el, akkor, ha nem is jogo­sult, de mindenesetre érthető és indokolt a köz­véleménynek az a méltatlankodása, hogy ezen üzletet odiózusnak nevezi, mert egy bécsi czég kapta meg ezen üzletet, akkor, a mikor — megjegyzem — magyar pályázók is voltak nagy számban. Es meg­kapta tiz esztendőre, fokozódó ártételekkel, a mit akár magyar, akár osztrák czéggel szemben helyes­nek elfogadni nem lehet. Ezek azok a motívumok, a melyek nem ben­nem, vagy nem egyedül bennem, hanem a közvéle­ményben azt az impressziót keltették, hogy ez az ügylet odiózus. Már most a t. államtitkár urnak az a kijelen­tése, hogy sem nála, sem a miniszter urnái, sem az államvasutak igazgatóságánál ebben az ügyben senki el nem járt, engem megnyugtat és örülök annak, hogy bár eredetileg nem volt szándékom ezt a kérdést itt felvetni, ezúttal még is alkalmat adtam a kereskedelemügyi kormánynak arra, hogy megnyugtató kijelentést tegyen. T. képviselőház ! Az államtitkár ur a nélkül, hogy szóba kerültek volna, más hasonló természetű ügyeket is, mint a tüzifaszállitási üzlet, meg az ujabb pályázatok megsemmisítésének kérdését is felemiitette. Ezt is örömmel hallottam. En azt hiszem, kényes kérdések, a közvéleményben fel­merülő gyanusitások másképen nem orvosolha­tók, másképen el nem intézhetők, mint a nyilvá­nosság által; ennek csak egy orvossága van : a nyilvánosság. Remélem, hogy ezen gyanusitások a melyek folytonosan felmerültek és felmerülnek ma is, nemcsak a kereskedelemügyi kormány ellen, hanem más resszortok ellen is, fontos okot szolgál­tatnak a kormánynak arra, hogy ha tényleg tisztesség színében akar feltűnni, (Zaj.) a mint jogosult is ebben a színben feltűnnie, akkor a jövőben gondoskodni fog arról, hogy titkosan, zárt ajtók megett állami anyagi kérdések ne intéz­tessenek el, hanem csak a nyilvánosság előtt. Ezeket voltam bátor megjegyezni. (Helyeslés baljelől. Zaj.) Elnök : Ki következik ? Raisz Aladár jegyző: Budiszavljevics Bude ! (Folytonos zaj a baloldalon.) Hitelesítették : Budiszavljevits Bude (horvátul beszél). Elnök: A képviselő ur, tekintettel az idő előrehaladott voltára, kéri a ház engedélyét arra, hogy beszédét a holnapi ülésen mondhassa el. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a képviselő ur­nak az engedélyt megadni arra, hogy beszédét holnapra halaszthassa ? (Igen!) Ha igen, akkor nincs egyéb teendő, mint a következő ülés idejé­nek és a napirendnek megállapítása. Mielőtt erre rátérnék, (Folytonos zaj. Csen­get) — Csendet kérek ! — be kell jelentenem, hogy a miniszterelnök ur holnap válaszolni fog : Mezőfi képviselő ur interpellácziójára a buda­pesti lakásuzsora tárgyában; Hoffmann Ottó képviselő ur interpelláczió­jára a »Rákóezi album«-mal űzött könyvszédel­gések tárgyában ; Lukinics Ödön képviselő ur interpellácziójára a károlyvárosi járáshoz tartozó Mostanje és Moz­lupelje községekben ma is szedett utvámok eltör­lése tárgyában , Magdics Péter képviselő ur interpelláczió­jára Illich Koszta varasdi királyi pénzügyigazgató inkorrekt hivatalos eljárása tárgyában; Novosello Mátyás képviselő ur interpelláczió­jára a Szerbiával való vámháboru idejében beosz­tott pénzügyőrségi közegek ki nem fizetett dupla zsoldja tárgyában ; Bródy Ernő képviselő ur interpellácziójára a bankkartel ügyében; végül Ábrahám Dezső képviselő ur interpellá­cziójára ugyancsak a bankkartel ügyében. T. ház ! Javaslom már most, hogy a ház leg­közelebbi ülését holnap, szombaton, 1908. évi no­vember hó 21-én d. e. 10 órakor tartsa és annak napirendje legyen : Elnöki előterjesztések és iro­mányok bemutatása ; az indítvány- és interpellá­cziós könyvek felolvasása és ezzel kapcsolatban •— (Zaj. Csenget.) illetve az interpelláczióra szánt idő legelején a honvédelmi miniszter ur fog vála­szolni Pinterovics Antal képviselő ur interpellá­cziójára a horvát helységnevek tárgyában, továbbá a miniszterelnök ur, úgyis mint pénzügyminiszter válaszolni fog azon hét interpelláczióra, melyeket az imént voltam bátor felsorolni és az indítvány és interpellácziós könyvek felolvasása után fog következni az 1909. évi állami költségvetés tár­gyalásának folytatása. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájá­rulni ? (Igen !) Ha igen, akkor a napirendet elő­terjesztésem értelmében megállapítottnak jelen­tem ki és az ülést bezárom. (Az ülés délután 2 órakor végződik.) Simkó József s. le Markos Gyula ,<?. le. naplóbiráló-bizottsági tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents