Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-372

372. országos äíés 1908 november 19-én, csütörtökön. 161 ben a parlamentben és a mai közállapotok mellett a sajtóban is csak gáncsra, csak kicsinylésre, csak gúnyolódásra, Laehne uraknak nagyhangú kaczagására ad alkalmat. Ilyen körülmények között — mondom — nehezemre esik felszólalni, mégis kénytelen vagyok ezt tenni azért, mert az egész országra nézve és a parlament mai helyzetében is figyelemre méltó és megszívlelendő súlyos igazságot vagyok kénytelen e költségvetés szempontjából és a t. kormánynak abban megnyilvánuló politikai és pénzügyi működéséről kifejteni. Ez a súlyos vád pedig az, hogy a koalicziós uralom az államháztartás egyensúlyát megrendítette és az országot közgazdasági válság elé állította. Súlyos vád ez, t. képviselőház, és tudom, hogy igen alaposan kell bebizonyítani a végből, nehogy a könnyelmű vádaskodás terére látszassam lépni. Nem nehéz a bizonyítás, t. képviselőház, sőt, ha akarnám, igen könnyű eszközt alkalmazhatnék ennek bebizonyítására. Tekintélyekre hivatkozhatnám, még pedig első sorban Széll Kálmánra, a kinek a pénzügyi téren való tekintélyét pártkülönbség nélkül mindenki elismeri ebben a házban. Ö a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén, a mikor a költségvetést tárgyalták, megállapította, hogy az ország teherviselési képességét a költségvetés annyira megfeszítette, hogy ezt a húrt tovább feszíteni egyáltalában lehetetlenség és a legkomolyabb jövőnek nézünk elébe, ha legalaposabban nem fogunk hozzá ahhoz, hogy azoknak a sok oldalú igényeknek, a melyet az állam ellen támasztanak, korlátot nem szabunk. Ha hivatkozhatnám magára a miniszterelnök úrra is, a ki, a midőn a költségvetést előterjesztette, azon állítást koczkáztatta meg, hogy elérkeztünk a teherviselésnek azon végső határáig és hogy olyan helyzetben van az államháztartás, hogy tovább már nem mehetünk, mint a meddig eddig haladtunk, különben válságba sodorjuk a pénzügyi helyzetet. Természetes dolog, hogy kormányférfiak nem ismerhetik el, már opjjortunizmus szempontjából sem, hogy válság van, de én be fogom bizonyítani, hogy ezek az óvatos szavak, ezek a tartózkodó megjegyzések csak arra szolgálnak, hogy a tényleges helyzetet eltakarják és hogy az államháztartás helyzete már is meg van ingatva. Ugron Gábor: Ez nem áll! Laehne Hugó: A zárszámadás bizonyítja ! Farkasházy Zsigmond: Bátor leszek számszerű adatokkal igazolni. Ha a költségvetést kezünkbe veszszük, t. ház, az első tény, a mely mintegy megdöbbentőleg áU előttünk, az, hogy az államháztartás költségei és az ország közterhei a koalicziós uralom alatt 360 millió koronával emelkedtek. Mig ugyanis 1904-ben az állami közterhek és kiadások 1190 milliót tettek ki, ma ebben a költségvetésben az állami szükségletek és közterhek 1550 millió koronával vannak preliminálva. Az első tény tehát, a mely előttünk áll az, hogy a közterhek a koalicziós uralom alatt 360 millióval emelkedtek. Hogy ez mit jelent, erre nézve utalhatok a miniszterelnök urnak kijelentésére, a melyet első költségvetési beszéde alkalmával tett a házban és e kijelentés odairányul, hogy az ország közállapotaira sok aggodalomra okot adó jelenségei mellett bizonyos megnyugtatást nyújt hogy a szabadelvű rendszer utolsó 10 esztendeje alatt 200 millióval emelkedtek a közterhek. A inig tehát 10 esztendő alatt 200 millió volt az emelkedés, addig most, a három éves koalicziós uralom alatt, az emelkedés 360 millió koronát tesz ki. Én, t. képviselőház, abban a nézetben vagyok, hogy magában véve a teher-emelkedés nem baj és semmi gondra okot nem szolgáltat. Az a kérdés, hogy azt a többszükségletet, a mit igénybe vettünk, mire fordítjuk és hogy az ezen többszükséglet fedezésére szolgáló összegeket honnan vettük. Ha az a 360 millió többkiadás, a mely a koalicziós uralomnak köszönhető, ha a közterhek ezen óriási emelkedése, azon szükségletek teljes kielégítésére szolgált volna, a melyeket első költségvetési beszédem alkalmával részletesen volt alkalmam felhozni és a melyek odairányultak, hogy a m agyaiállam a szabadelvű uralom alatt kulturnemzetekkel szemben támasztható igényeknek meg nem felelt; ha ezeknek megfelelt volna a koalicziós uralom a 360 millió teheremelkedéssel, akkor ahhoz szavam nem volna. De hiszen csak a pénzügyi bizottság jelentését kell vizsgálnunk és megállapíthatjuk hivatalos adatokból, hogy e 360 millió túlnyomó részében nem kulturális feladatok teljesítésére fordíttatott. Itt van a pénzügyi bizottság jelentésében első sorban eg)' nevezetes tény : az, hogy a köztisztviselők fizetése, általában az adminisztráozió költségeinek személyi része 96 millió koronával emelkedett ezen három esztendő alatt. Emlékeztetni kívánom a t. házat, hogy a pénzügyi bizottság egyik első jelentésében, a melyet a háznak tett, konstatálva volt, az a különös és sok tekintetben sajnálatosnak mondható tény, hogy az állam összes terheinek körülbelül egy negyed részét köztisztviselők fentartására kell fordítani. Akkor 37 millióra tette a pénzügyi bizottság ezeket a terheket és hozzátette, hogy ezt az állapotot fentartani nem lehet, redukeziókat kell eszközölni, mert lehetetlen, hogy az állam összes terheinek egy negyed részét személyi kiadásokra költse. És mit látunk ? A helyett, hogy a pénzügyi bizottságnak a ház által elfogadott álláspontja érvényesült volna, ujabb 96 millió koronával emelkedtek a tisztviselők fizetései és járandóságai és maga a tisztviselői létszám is emelkedett. Én teljesen elismerem azt, a mit Eitner Zsigmond képviselő ur közbeszólás alakjában megjegyzett, hogy abszolúte véve nem lehet gazdaságtalan és szükségtelen kiadásoknak tekinteni ezeket, de tény az, hogy a tisztviselők létszámának és a fizetéseknek óriási emeléséből az államra közvetlen haszon nem származik. De a pénzügyi bizottság azt is VH. NAPLÓ. 1906 1911. XXI, KÖTET. 21