Képviselőházi napló, 1906. XXI. kötet • 1908. szeptember 22–deczember 1.

Ülésnapok - 1906-371

371. országos ülés 1908 november 18-án, szerdán. 147 évre tetemesen növekedik, akkor ezt a megnövekedett hálózatot és forgalmat a régi személyzeti létszámmal kiszolgálni lehetetlen. Az üzemek fejlődésével magától értetődik, hogy azok személyzeti létszámát is szaporítani kell. (Helyeslés a baloldalon.) Ál] ez a postára, az állami gépgyárakra és az állam minden egyéb üzemeire. Itt van pl. a miniszterelnök ur akcziója, a melylyel ujabb szénbányákat akvirál; azt hiszem, nem találkozhatik józanul gondolkozó ember, a ki a pénzügyminiszter ur ezen akczióját ne helyeselné, (Igaz ! ügy van!) valóban exisztencziális kérdés az, a melyet ő a bányák megnyitásával megoldani kivan, de igen természetes, hogy a jövő évben a költségvetés üzemi tételeinél megint emelkedni fog a személyzeti létszám. Ke méltóztassék elfeledkezni arról sem, hogy épen ez a törvényhozás igen helyesen, bölcs humanizmus által vezettetve, a vasúti szolgálati szabályzatban megállapította a pihenőidőket és a szabadságidőt. Ennek is konzekvencziája az, hogy az igy előállott ürt ki kell tölteni létszámemeléssel. Van azonban igenis a tisztviselői állások szaporításának egy bizonyos területe, a melyet a magam részéről is a legkomolyabban szemügyre veendőnek tartok és ez az, a mely a bürokratizmus tultengésében találja a maga okát. Ma mindenki mindent az államtól kivan és azt akarja, ne vegyék rossz néven a kifejezést, hogy az állam mindenbe beleüsse az orrát. Én szükségesnek tartom, hogy óvatosan járjunk el. de szükségesnek tartom azt is, hogy rámutassunk arra, miszerint igenis lehet megtakarításokat eszközölni az adminisztréczió egyszerűsítésével, a hatáskörök deczentralizácziójával, ne akarjanak az urak minden legkisebb dolgot kétszer-háromszor végigutaztatni az összes fórumokon, egész a minisztériumig, adjanak felelősség terhe mellett nagyobb hatáskört a törvényhatóságoknak, a közép- és alsófoku hivataloknak és akkor tetemesen csökkenteni lehet a létszámot. (Ugy van !) Azután a költségvetés személyzeti kérdései terén még egy momentum van, a melyre igazán nem tehetem, hogy Id ne terjeszkedjem, a bizottság is utal rá, hogy igen nagy összegekkel emeltük az állam különböző alkalmazottainak illetményét. Engedelmet kérek, ha személyes kérdésben szólok is, de ujabban mind gyakrabban hallottam azt a vádat, hogy ezen milliók egy jó részének kiadásáért a felelősség engem illet, azért, mert olyan szervezetek élén állok, a melyek törvényes utón, hazafias és fegyelmi alapon törekedtek anyagi helyzetüket megjavítani. Méltóztassanak csak visszatekintem a múltba és láthatják, hogy a ma uralmon, többségen lévő pártok évtizedeken át panaszolták, hogy az állam a maga alkalmazottainak jogokat, tisztes kenyeret nem ad. A mikor tehát mi kormányra és többségre jöttünk és a mikor ugyanazon időben a drágaság az egész vonalon óriási mértéket öltött, akkor kötelességünk volt velük szemben, de önmagunkkal szemben is, nekik a jobb falat kenyeret megadni. Azon az állásponton vagyok, hogy a törvényhozás a fizetésTendezés tekintetében eljutott egy nyugvóponthoz ; ezen felül ujabb fizetésemelést adni az állam ma nem képes. De másrészt kívánatos, hogy azok a hibák, a melyeket a fizetésrendezések terén az egyes részletek tekintetében elkövettünk, jóvá tétessenek. Csak mellékesen hozok fel itt egy példát. Az államvasuti üzletvezetőségeknél a főkocsivizsgálói állást igen intelligens, altiszti rangban lévő emberek töltik be. Ezeknek a fizetését kétszer is rendezték, de mind a kétszer olyan szerencsésen, hogy ma sokkal jobban állanának, ha fizetésüket egyszer sem rendezték volna. (Derültség.) Az ilyen egyenetlenségeket ki kell javítani, és azokat a kategóriákat: posta stb., a melyek a fizetés javítás áldásában nem részesültek, olyan helyzetbe kell hozni, a milyenben a többiek vannak. Ezt kívánja a jogegyenlőség, a humanizmus; eddig el kell mennünk, ha tovább menni ez idő szerint nem is lehet. (Helyeslés.) Ha visszatekintek a lefolyt parlamenti év működésére, ugy felsorolhatnám mindazokat a törvényeket, a melyek ismeretesek mindnyájunk előtt. Nem szükséges, hogy külön-külön felemlítsem azokat, csak egynéhányat emelek ki közülök. (Halljuk! Halljuk I) Épen az előbbi ellenzéki pártok emlegették sűrűn és követelték a II. osztályú kereseti adónak, a mely a legkisebb exisztencziákat sújtja, revízióját és eltörlését. Én, a ki a falun gyakran megfordulok, láttam, hogy a zsellérházak tulajdonosai, a kik eddig a legnagyobb mértékben meg voltak terhelve a II. osztályú kereseti adóval, áldják ezt a törvényhozást és ennek a törvényhozásnak szocziális érzékét, a mely rajtuk ideiglenesen máris ennyire segített. (Igaz ! ügy van !) Nem áll az, a mit bizonyos ellenzéki lapok mondanak, hogy belőlünk a szocziális érzék hiányzik. Ellenkezőleg, állítom azt, hogy annyi szocziális érzékkel parlament és törvényhozás még sohasem birt, mint ez a mostani. (Élénk helyeslés. Felkiáltások balfelól: Sok is!) Nagy György : A tiszti fizetések felemelésében nyilvánul meg ez a szocziális érzés! (Mozgás.) Gr. Batthyány Tivadar: Hát ha Nagy György képviselő urnak nem tetszik, hogy az állam alkalmazottainak tisztességes kenyeret adank, azt ezennel leszegezem. (Mozgás és zaj.) Nagy György: Én a katonatisztekről beszéltem. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Gr. Batthyány Tivadar: ök is egyenlő elbánás alá esnek a többivel. A katonatiszt is a magyar államot és a magyar polgárságot szolgálja. Ha tehát felemeltem a polgári alkalmazottak ületniényeit, akkor azt a katonatisztet azért, mert egyenruhát visel, mert egy olyan hadsereget szolgál, a melyet én eltörlendőnek tartok, nem fogom büntetni, hanem ő neki is biztosítom a tisztes19*