Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-359

600 359. országos ülés 1908 Julius 3-án, pénteken. és egyéb könyveknek mentességét állapítja meg, azonban a köz- vagy niagánhivatalhoz tartozó más felszereléseket lefoglalhatónak mondja. Itt megkülönböztetés van a magánhivatal és az intézet fogalma között. Az egyiknél megállapít bizonyos mentességet, a másiknál nem. Ezért tisztelettel kérdem, bogy mi a különbség a magánhivatal és az intézet között és hol vannak a felismerhető és megállapítható ismérvei ennek a különbségnek ? Mert teljességgel lehetetlen, hogy a bírónak olyan szöveget adjunk, a melyen nem tud eligazodni, különösen pedig helytelen, hogy ilyen szöveget adjunk a bírósági kiküldöttnek, a végrehajtónak, a ki a foglalást teljesiti. Joggal kérdezheti, — és tisztelettel kérdem én is, — hogy pl. egy biztosító társaság magánhivatal-e vagy intézet, vagy pedig egy pénzintézet-e vagy magánhivatal? A szerint, a mint megállapíttatik ez a különbség, lesznek mentesítve a végrehajtás alól a berendezési és felszerelési tárgyak. Én azt találom, hogy a két fogalom egymásnak megfelel, hogy a kettő egy jelentőségű. Én a kettő között különbséget találni nem tudok és konkrét ismérveket lehet, hogy gyarlóságomnál fogva, de nem vagyok képes megállapítani. Mivel pedig azt tartom, hogy ilyen zavarokat a végrehajtási eljárásban nem szabad felidézni, tisztelettel kérem, hogy a 4. pont utolsó bekezdésében ez a megkülönböztetés elimináltassék és a berendezés ós felszerelés mentessége csak a közhivatalokra nézve állapíttassák meg. Ott igazán lényeges közérdek, hogy annak funkcziója valahogyan meg ne zavartassák azáltal, hogy a berendezési, illetőleg a felszerelési tárgyakra végrehajtást vezetnek. Ott sem aktuális a veszedelem, mert hiszen kifizeti az a maga tartozását; legfeljebb pillanatnyi késedelemről, megfeledkezésről van szó. A magánhivatalnál vagy intézetnél azonban lehetetlennek tartom ennek fentartását. Ezért kérem méltóztassék elfogadni erre vonatkozó módosításomat, a mely szerint a »vagy magánhivatalhoz« szavak hagyassanak ki. Ugyancsak a 2. §. 16. pontjánál az általános vita során felhívtam a ház szíves figyelmét az itt előfordulható anomáliákra. Nem kívánom ezeket megismételni, csak egészen röviden utalok arra, hogy gyakorlatilag alig vihető keresztül és egyáltalában nem mutatkozik helyesnek az, hogy a sok pénzbeli mentességen kivül mentesítsük a lakáspénzeket. A mint mondottam, egy május 5-én, vagy június havában foganatosított végrehajtás során mentes lesz ez a pénz, holott az illető nem teszi azt el magánál, hanem fordítja azt egyéb czélokra. S akkor aztán elvontuk lakásbér czimén nemcsak ezt a készpénzfedezetet, hanem elvonjuk ezt még másodszor is oly formán, hogy mikor jön a lakbérfizetés ideje és az illető nem fizet, akkor a háziúr elsőbbségi igényét érvényesiti az ő bútoraira és így a hitelező másodszor is hiába várja kielégítését. Ilyen kettős mentesség megállapítását pedig helyesnek nem tartom. A 18. §-ra vonatkozólag jeleztem elvi álláspontomat az általános vita során. Az ott felhozott indokokból nem helyeseltem a mezei gazdaság fundus instructusának ily módon való mentesítését. Itt azt a módosítást hozom javaslatba, hogy pusztán a vetőmag mentesittessék, egyéb azonban nem. Többi módosításaimat ezúttal nem kívánom előterjeszteni, hanem kérem ezeknek az elfogadását. Szmrecsányi György jegyző: Németh Imre. Németh Imre: T. ház minden indokolás nélkül a 2. §. 14. pontjának kiegészitéseképen indítványozom a következő módosítást: »Ugyancsak a kisiparosoknak ós a kézműveseknek munkában levő vagy már befejezett ipartermékei, a' mennyiben kimutatható, hogy azok megrendelésre készültek«. A kisipar sokszor a megrendelő által vett anyagot dolgozza fel, vagy előleget kap arra, hogy anyagot szerezzen be és igy rendesen másnak az ingóiról van szó. Szmrecsányi György jegyző: Éber Antal! Éber AnJal: T. ház! Az általános vitában kifejtett álláspontomnál fogva sem ezt a szakaszt, sem a most előterjesztett módositásokat nem fogadhatom el, mivel azok majdnem kizárólag a javaslatban foglalt mentességek kiterjesztését czélozzák. Ha felszólalok, ez azért történik, mert az előző általános vitában reflexiók történtek arra az argumentumomra, a mely a hitel kérdésére vonatkozott, és ezekre néhány szóval válaszolni akarok. Nevezetesen azok az urak, a kik az én aggodalmaimat alaptalannak találták, mindig azzal érveltek — igy Simonyi-Semadam Sándor képviselőtársam is — hogy e törvény hatása alatt a pénzintézetek hitelt fognak adni a tisztességes embernek becsületére, munkájára és jellemére. Hát bocsánatot kérek, előttem nagyon különösnek látszik, mikor olyan fedezetre utalványoznak kölcsönt olyan urak, a kiknek odakint az életben a kellő szervezet hiányában nincsen módjukban ezt az ígéretüket beváltani és a kisembereknek arra a fedezetre a kölcsönt megadni. A helyzet az, hogy a tényleg fennálló hitelszervezetek erre a hipotékára, a kisember jellemére, becsületére kölcsönt nem adnak. Méltóztassanak tehát először azok az urak, a kik ezt hangoztatják, gondoskodni oly szervezetek felállításáról, a melyek a kellő tőke birtokában erre a hipotékára a kölcsönt megadják. Egyelőre azonban vegyék figyelembe, hogy az 1898 : XXIII. t.-cz. alapján alapított központi hitelszövetkezet és annak szövetkezetei, annak daczára, hogy az az ingó fedezet, a melyet most el akarnak vonni, rendelkezésére áll, sőt annak daczára, hogy e tekintetben elsőbbI ségi kielégítési joga van, mégis, olyan tetemes