Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-359

498 359. országos ülés 1908 Julius 3-án, pénteken. üzemvezetőséget arra, hogy tartásdijat fizessen annak a szegény szerencsétlen, nyomorékká vált munkásnak? Végül uj bekezdésként indítványozom — és ez adja meg az egész szakasznak az értékét, — hogy a végrehajtás korlátozására vonatkozólag megállapított intézkedésektől eltérő egyezmény, vagy a végrehajtást szenvedőnek az ezen szakaszban biztosított kedvezményekről való lemondása hatálytalan. (Helyeslés.) Törvényes intézkedésekkel meg kell oltalmazni minden csábítás, minden kísértés ellen a kisembert, mert lelketlen hitelezők, az uzsora emberei felhasználnák a törvény ezen hiányát és minden adóslevélben, minden kötelezvényben kimondatnák, hogy az adós lemond a törvényben biztosított kedvezményekről és beleegyezik, hogy a hitelező elvihesse utolsó párnáját, kivezethesse istállójából utolsó borjúját. Épen azért indítványozom, hogy amint a tisztviselők fizetésénél kimondja ez a javaslat, hogy a tisztviselő a neki biztosított kedvezményről nem mondhat le, ugy itt is iktassuk törvénybe, hogy a végrehajtás korlátozására megállapított intézkedésektől eltérő egyezmény, vagy a kedvezményekről való lemondás hatálytalan és az igazságügyminiszter ur figyelmét felhívom arra, hogy ha lelkén viseli a szocziális kérdést, ha a gyakorlatban, az életben akar segíteni a kis embereken, akkor ne zárkózzék el ezen indítványom elfogadásától. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a müveit, tudással bíró tisztviselő a törvényt megvédi, s nem engedi meg, hogy a kedvezményekről lemondjon, és biztosítja neki a minimumot maga és családja fentartására, akkor a kevésbbó képzett, az élet nehézségeivel súlyosabban küzködő kisemberrel szemben annál helyesebb, annál megokoltabb ilyen rendelkezés törvénybe iktatása. Tisztelettel kérem, méltóztassék módosításomat elfogadni. (Helyeslés.) Szent-Királyi Zoltán jegyző: Mórey Lajos! Mérey Lajos: T. ház! Mindenek előtt foglalkozom Nagy György t. képviselőtársam most kifejezett álláspontjával és hozzájárulok ahhoz a felfogáshoz, a mely szerint a végrehajtás alól való mentességet a végrehajtást szenvedő akarata ellen és beleegyezése esetére is a törvényben kifejezetten meg kell állapítani. Az én gyakorlatomban előfordult nem egy eset, hogy a járásbíróságnál a végrehajtási jegyzőkönyvben akár elfoglaltság miatt, akár kényelmi szempontból nem a bíró végzi el, hanem az írnok. Az írnok blankettaszerűen hagyja helyben azt a foglalást, a mely nyilván törvényellenes, a melynek során a foglalás alól mentes tárgyakat foglaltak le. Nyilvánvaló azonban az is, hogy a rosszlelkű hitelező a legnagyobb pressziót gyakorolja az adósra, hogy olyan ingóihoz is hozzáférhessen, a melyek a végrehajtás alól mentesek. És ilyen presszió alatt kiszorítja az alperestől az ő kifejezett beleegyezését: az alperes jelen van a foglalásnál, látja, hogy olyan tárgyakat irnak össze, a melyek a végrehajtási törvény szerint a foglalás alól ki vannak véve és beleegyezik, hozzájárul, aláírja azt a jegyzőkönyvet, a mely nyilván törvényszegés és a törvény kijátszását foglalja magában. Ha a bíró ezt a jegyzőkönyvet önmaga olvasná végig és annak egyes tételeit megvizsgálná, száz eset közül nyolczvanban rájönne, hogy itt az alperes a törvény kijátszása czéljából játszott össze a felperessel. Minthogy azonban ez a gyakorlatban meg nem történik, az ilyen kijátszások, sajnos, legalább nálunk a vidéken, igen gyakoriak és igy bekövetkezik az, hogy, mondjuk, az a tisztviselő, a kit a törvény mentésit, meghajlik hitelezőinek jjressziója előtt és veszélyezteti az ő egész családjának exisztencziáját és azt a védelmet, a melyet a törvény neki világosan nyújt, kénytelen önmaga is kijátszani, mert a hitelező erre a saját eszközeivel reákényszeriti. Igaz ugyan az az ellenvetés, hogy hiszen minden egyes esetben ezt megakadályozni még sem lehet, de azért, mert kivételesen nem történik meg, nem gondolnám helyesnek, hogy a törvényhozás egyáltalában a kérdést a törvénybe kifejezetten bele ne vegye, és épen azért helyeslem azt az intézkedést, a melyet Nagy Györgyképviselőtársam indítványozott, mely szerint t. i. a törvényben világosan kifejeztessék, hogy ezek az ingóságok még a végrehajtást szenvedőnek beleegyezésével sem foglalhatók le. Én azonban ezt nem a szakasz végére tenném uj bekezdésnek, hanem az első bekezdésnél tartom kifejezendőnek, és épen azért módosításom elseje a következő (olvassa): Az első sor ekképen hangozzék: »a végrehajtás alól ki vannak véve és ennélfogva még a végrehajtás szenvedőnek beleegyezésével sem foglalhatók le:« azután következik a további intézkedés. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Ezen 2. §-nál az igazságügyi bizottság nagyon helyesen belevette a 4. pontba nemcsak a közhivatalokat, hanem a magánhivatalokat is, ellenben a 7. pontba, a hol a tisztviselők, hivatalnokok, orvosok stb. hivatásának gyakorlásához szükséges tárgyak mentességét állapítja meg, a magánhivatalokat nem vette be. Én némi következetlenséget látok abban, hogy a mikor a 4. pontban a magánhivatalnokok is be vannak véve, akkor a 7. pontban a magánhivatalnokokra nézve mondjuk ki azt, hogy reájuk nézve szabad a vásár, nálad le lehet foglalni a te foglalkozásodhoz, kenyérkeresetedhez és hivatásod gyakorlásához szükséges tárgyakat és szereket is. Helyes, elfogadom. Minthogy azonban a 4. pont kifejezetten megkülönböztetést tesz köz- és magánhivatalnokok közt, a 7. pont pedig ilyen megkülönböztetést nem tesz: nyilvánvaló, hogy ezt arra kellene