Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-359

359. országos ülés 1908 Julius 3-án, pénteken. 495 irányul-e felszólalásom bizonyos retrográd irányzatra, sem a végrehajtást szenvedettek ellenében, hanem a törvény világossága érdekében kívánom ezt. Magam is osztozom abban az intenczióban, a melyet e törvényjavaslat kifejez, mert ez szocziális és humánus szempontból szükséges és mert én is tudom, hogy indoka annak épen az, hogy a nyomor ellen küzd és nem czéloz egyebet, mint azt, bogy az eladósodott emberek vegetálását némileg biztosítsa. Sajnos, ma abban a helyzetben vagyunk, hogy a törvényt, a mely már 1881-ben is széles körökre alkottatott meg, most, 27 év múlva, nagyobb körben kell szélesbiteni, több tárgyra, nagyobb rétegekre kell azt kiterjeszteni, ami szomorúan jelzi, hogy Magyarországon ugy az mtelligenczia, mint a kisiparos- és kisgazda-társadalom mélyen sülyed vagyoni tekintetben. Ez a szomorú indok kötelez minket nemcsak arra, hogy ennek előidézőit elhárítsuk, hanem bizonyos preventív intézkedéseket is teszünk, a melyek arra irányuljanak, hogy az adósok a hitelt könnyelműen ne vegyék igénybe. Ilyen lett volna a váltótörvény módosítása, a mely megmentse a kis exisztencziákat a könnyelmű eladósodástól. Ezenkívül a pénzintézeteknek, különösen a szövetkezeteknek némi megrendszabályozása is helyén való lett volna, mert a könnyelmű hitel úgyszólván az uzsoraintézetek nagy versenyéből származik. Annyira elszajjorodnak ezek az intézetek, hogy ma már jóformán nincs falu, nincs község, a hol hitelintézetek ne volnának, a melyek egymással versenyezve nyújtják a könnyelmű hitelt ós ezzel tönkre teszik a kis embereket, a kis exisztencziákat. Ezen indokból ezen intézetek rendkívüli elterjedésének valamiképen gátat kellene vetni. (Helyesli?.) Ezeket intenczióm jellemzésére hoztam fel általánosságban, egyébként a második szakaszt a jelzett módosításokkal elfogadom. Elnök: Következik? Szmrecsányi György jegyző: Moskovitz Iván. Moskovitz Iván: T. ház! Nem akarom a t. ház türelmét hosszasan igénybe venni, csak azt óhajtom jelezni, hogy a 2. §. 5-ik pontjának szövegezését magam sem tartom teljesen megfelelőnek, nem tartom olyannak, amely minden aggályt és kételyt eloszlatni képes volna. Nem osztozom ugyan teljességében Pábry Károly t. köpviselőtársam felfogásában, mindazonáltal magam is ugy látom, hogy ez a szöveg, (Zaj. Elnök csenget) hogy »mindazoknak egyenruhája, akikre nézve az egyenruha viselése kötelező, úgyszintén a vallási szertartásokat teljesítő személyeknek hivatásuk gyakorlásához előirt öltönye«, nem felel meg. Nem felel meg pedig különböző okokból. Először is azért nem, mert igen sokan vannak, akikre nézve az egyenruha tartása igenis állami parancs folytán kötelező, nem kötelező azonban rájuk nézve a viselése. Ezért nem kielégítő, nézetem szerint, a szövegj ben foglalt viselés szó. Másrészt lehetséges az is, hogy valaki tisztán magánjogi alapon, egyesületi alapon, alapszabályok alapján megállapodás folytán vállal kötelezettséget egyenruha viselésére. Az igy kötelezett egyenruhákat szerintem a törvényes mentességben részesíteni nem volna helyes. Ennek folytán az a nézetem, hogy oly szövegezésben kell ezt a pontot megállapítanunk, a mely véd minden közszolgálat teljesítésére, katonai, honvédségi, népfelkelési stb., és polgári közszolgálat teljesítésére szánt egyenruhát, de viszont nem véd olyan egyenruhát, a melyet egyesek csupán kedvtelésből, magánmegállapodás folytán csináltatnak és viselnek. Másrészt az egyházi személyek öltönye kifejezés helyébe helyesebbnek tartanám a ruházat szó alkalmazását, mert öltöny alatt a magyar nyelvben a testre való közvetlen ruhát, ruházat alatt pedig a teljes öltözetet az esetleges palásttal, föveggel értjük. Ha védjük az egyházi személyek szertartási öltönyeit, védjük teljesen, ne tegyük ki csonkító vagy megszorító félremagyarázásoknak. Tisztelettel kérem a következő módosítás elfogadását: »5. A közszolgálat teljesítéséhez, valamint a vallás gyakorlásához szükséges egyenruha úgyszintén a vallási szertartásokat teljesítő személyeknek vallásuk gyakorlásában előirt ruházat,« Egyébként a második szakaszt elfogadom. Elnök: Következik? Szmrecsányi György jegyző: Eerenczy Géza. Ferenczy Géza: T. ház! A 2. §. 9. pontja azt mondja, hogy a végrehajtás alól ki van véve a ^kórházak és gyógyintézetek felszerelése, a mennyiben az a végrehajtás foganatosításakor ott elhelyezett betegek részére szükséges.« Ezt a szövegezést sem jogászi, sem törvényhozói szempontból nem tartom szerencsésnek. Nevezetesen nem tarthatom helyesnek azt, hogy az u. n. feltételes mentességek egy uj csoportja állapíttassák meg és állíttassák fel, t. i. az, hogy ugyanazon tárgynak a végrehajtás alól való mentessége attól függjön, hogy az adott esetben és adott időben épen el van-e foglalva vagy nincs. Ez a legnagyobb bizonytalanságot eredményezné. Másfelől e szövegezés által nem látom elérve azt a czélt és azt az intencziót sem, a melyet a törvényhozó és e javaslat szövegezője maga elé tűzött, t. i. azt, hogy a végrehajtás a szenvedő emberiség minél kevesebb zaklatásával történjék. (Zaj. Elnök csenget.) Nem tartom elértnek azért, mert maga a végrehajtás foganatosítása és az árverés nem egy időben, hanem, mint méltóztatik tudni, kétheti esetleg, kéthavi időközben történik. Már pedig ha azok a tárgyak, a melyek épen betegektől elfoglalva nincsenek, lefoglalhatok, akkor az az időköz, a mely a foglalástól az árverésig tart, épen elegendő arra, hogy a végrehajtást szenvedett rendelkezése alatt