Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-357
357. országos ülés 1908 Julius 1-én, szerdán. 419 Meggyőződésem szerint ez a hitel a törvényhozásvédelmét immár többé meg nem érdemű. (Igaz! ügy van! balfelől.) Ha tekintetbe veszszük azt, hogy vannak olyanok is, a kik a most tervezett ujitásokról ugy beszélnek, mintha azok a reakcziónak volnának valami uj, ördöngös találmányai, akkor elengedhetetlen kötelességünk az ilyen mesterkélt kifogásoknak és aggodalmaknak megczáfolására egy kissé visszapillantanunk a múltba és a végrehajtási mentességek és korlátozások fejlődését nagyon is hálás dolog lesz e váddal szemben szemügyre venni. Nem uj keletűek ezek a gyenge adós védelmére hivatott rendelkezések, sőt azt lehet mondani, hogy a gazdasági élet fejlődésével egy arányban ezek a mentességek folyton tágittattak, épen a modern törvényhozásokban is. Kiindulási pontjuk a legrégibb jogélet. Már a római jogban a Digestákban mondatik, hogy az adósnak kell valamit hagyni, a mi reá nézve életfentartására elegendő legyen, aliquid sufficiens reliquatur, és a Digesták más helyen rendelik : in condemnitione jDersonarum non totum, quod habent, extorquendum est, sed et ipsorum ratio habenda est, ne egeant. Ezen humánus felfogása a római jognak fejlődött azután tovább pl. a mezőgazdasági mentességekre vonatkozólag, mert ugyancsak a római jog veszi ki a gazdasági művelésre szükséges eszközöket a végrehajtás alól, sőt büntető szankcziót is köt a mentesség áthágásához, kimondván : »Pignorum gratia aliquid, quod ad culturam agri pertinet auferri non convenit, továbbá : »Si quis igitur intercessor aut creditor vei praefectus pagi vei vici vei decurio in hac re fuerit detectus, aestimando a judice supplicio subjugetur«. Ezen fejlődés azután a középkor folyamán fennakadást szenvedett, de azért egészen soha meg nem állott. Sőt akadunk olyanra is, mint pl. a viterbói statútum, mely a mentességet már a könyvekre »libri doctorum et scolarium« kiterjeszti. A mentességek szüksége mint emberi igazság élt folyton a gazdasági védelmet megvalósító törvényhozásokban, a minek klasszikus bizonysága pl. az 1530-iki augsburgi »Reformation guter Polizek czimű jogkönyve, mely azt mondja, bogy az a felfogás, hogy a végrehajtató követelését könyörtelenül kell érvényesíteni, az nemcsak : »Allen armen Leuten umviderbringliches Verderben«, hanem kárára van az állami hatalomnak is; sőt : »Solches ist wider allé göttliche und menschliche Satzung, die Lieb des Nächsten auch gute Sitten.* Ellene van ez minden isteni és emberi törvénynek és emberbaráti szeretetnek. A franozia forradalom törvényhozása tovább ment, mikor a IX. év Ventose havában meghozott törvénynyel a köztisztviselők és más alkalmazásban lévők javadalmazását is jelentékeny mentességgel veszi oltalmába. Nem idegen a magyar jognak fejlődéséből sem az adós védelme, Bár ez első rendszeres végrehajtási törvényünk az 1836 : XV. t.-cz. ezzel tüzetesen nem foglalkozik is, de már az országbirói értekezlet hetedik részének 62. §-ában megveti az alapját azoknak a mentességeknek, a melyeket később tágított az 1868 : LIV. t.-cz. majd az 1881 : évi 60 t.-cz. mely tágítás azonban a gazdasági élet fejlődő követelmén} T eivel szemben ma már elegendőnek nem tekinthető. De nemcsak azért támadják ezt a törvényjavaslatot, a mi benne van, támadják sok minden olyanért is, a mi most belevehető nem volt azon irányelv elfogadása folytán, hogy a végrehajtási törvény gyökeres revíziója csak a perrendtartás, valamint az alaki és anyagi telekkönyvi jog reformja után vehető foganatba. Az ellenvetések ezen kiterjesztése folytán, kötelességemnek tartom azt, hogy a legnevezetesebbeket, ezek közül legalább egynéhányat pár szóval érintsem. Ilyen különösen az a kívánság, hogy a végrehajtói állások államosittassanak. Tagadhatatlan, hogy ez a követelés olyan, a melyet a végrehajtási eljárásnak általános revíziójánál szem elől téveszteni az én meggyőződésem szerint nem lehet. így fogja ezt fel az igazságügyi kormány is, igy fogta fel az igazságügyi bizottság is, a mikor erre jelentésében rámutatott. Az eljárásnak jelentékenyen olcsóbbá tételére vezetne az a reform is, a melyet azok kívánnak, a kik a végrehajtási kérvény mellőzését óhajtják és elegendőnek tartják azt, hogy a jog-erősségi záradék magukra az Ítéletekre rá vezettessék, és ennek folytán a végrehajtás minden további ujabb kérvény előterjesztése nélkül eszközölhető legyen. Ez sem uj dolog t. képviselőház. Az 1868. évi LIV. t.-cz. 347. §-ában a sommás eljárásra vonatkozólag ott van, hogy a végrehajtási kérelem szóval terjesztessék elő. De a külön végrehajtási törvény mellőzését rendeli az 1877 : XXII. t.-cz. 66. §-a is. A kérdés csak az, hogy a birói szervezetnek végleges megalkotása előtt, a mikor azokra, a kiket a végrehajtói állásokra ki fognak szemelni, olyan teendők is bízhatók lesznek, a melyeknek végzésével ma a bírói munkától vonjuk el az erőket, a végrehajtók államosítása észszerűen foganatba vehető-e és a végrehajtási kérvénynek mellőzése a nélkül, hogy a ma érvényben levő végrehajtási törvénynek sok olyan intézkedését, a mely a végrehajtás elrendelésével foglalkozik, szintén ne reformáljuk, a melyeknek reformálása azonban megint belevág másfelől a perrendtartás kérdéseibe, mondom, a kérdés csak az, vájjon ezt is lehetséges volna-e ma elhamarkodás és a végrehajtási jog egész struktúrájának megbolygatása nélkül megvalósítani. Panasz és inkább aggodalom hangzott fel a tekintetben, vájjon a közadók és a köztartozások behajtására vonatkozó eljárásnak megfelelő reformja nélkül ezek a mentességek a végrehajtások egész özönében gyakorolhat] ák-e azt az üdvös hatást, a melyet létesítésükkel el akarunk érni. Ezeket az aggodalmaskodókat azonban szeren53*
