Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-340
340. országos ülés 1908 június 5-én, pénteken. 19 családonként elkülönített földfeletti, egészséges lakásokról, könnyen hozzáférhető, tiszta és egészséges ivóvízről és a kik kötelezik magukat, hogy saját költségükön a munka helyén vagy közelében lakó orvosról gondoskodnak, ha a kubikos vagy családja megbetegednék. Végül utasítja a ház a kereskedelemügyi kormányt, hogy a munka helyén lakó kubikosok iskolás gyermekeinek tanításáról gondoskodjék, vagy olykép, hogy eme kötelesség teljesítésére a vállalkozót szorítja, vagy olykép, hogy érintkezésbe lépvén a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, annak a segélyével eszközöltesse a gyermekek tanítását. Ebben a beruházási törvényjavaslatban örömmel látom, hogy a t. kormány gondoskodni akar a munkások kellő lakásairól és bizonyos egészségügyi szolgáltatásokról. Én ezt örömmel üdvözlöm, csak végtelen kicsinek tartom azt az összeget, a melyet a kereskedelemügyi kormány erre a nemes és szép czélra áldozni akar. 137 millió összköltségből nézetem szerint többet lehetne áldozni, munkás lakások építésére, mint 500.000 koronát. Ezt végtelen csekély összegnek tartom, habár elismerem, hogy 1907-re 250.000 korona van munkáslakásra megszavazva, 1908-ra meg 500.000 koronát kér a kormány, s ha jól tudom, 1,100.000 korona van előirányozva munkáslakásokra a törvényjavaslatban. Én üdvözlöm a kereskedelemügyi kormányt azon kijelentéseért, a melyet a törvényiavaslat 121 oldalán tett, hol ezt mondja (olvassa) : »Ennélfogva ugy szocziálpolitikai szempontból, mint az intézet érdekében szükséges, hogy a m. kir. államvasutak személyzete, főkép a végrehajtási szolgálatnál alkalmazott személyzet, továbbá a munkások is, a szolgálati helyük közelében olcsó és megfelelő lakást nyerhessenek.« Nagyon helyes ez, t. államtitkár ur, én azonban megfontolnám, hogy nemcsak olcsó és megfelelő lakásról, hanem kényelmes, kellemes otthonról kellene gondoskodni, melyet a vasutból kiáradó szénpor nem tenne egészségtelenné, a melynek külseje is bizonyos csínnal legyen építve, hogy a munkás gyönyörrel menjen otthonába. De leginkább üdvözlöm a kereskedelemügyi kormányt azon kijelentéseért, melyet az egészségügyi berendezések indokolásánál mond, a melyekre 2,500.000 koronát akar felhasználni ezen 137 millió koronából, a mit én helyeslek és keveslek. Ezt mondja ott a kormány (olvassa) : »A munkások szükségleteinek méltányos kielégítésében ma már a magánvállalatok is megtesznek minden lehetőt; okvetetlenül szükséges tehát, hogy az állam a saját intézményeinél példaadólag járjon elől e téren, mert a mely munkás megelégedett az kötelességtudó és téves eszmék, felforgató törekvések szolgálatába nem áll«. Szóval azt mondja ez indokolásban a kormány, hogy nem humanitárius szempontból, nem emberszeretetből, nem a munkások iránt érzett atyai gondoskodásból, hanem az intézmény érdekében szükséges a munkások szükségleteit minden tekintetben ellátni, őket az intézményhez odafűzni, mert ha odafűzte őket, akkor érhetjük el csak azt a czélt, hogy lelkesedéssel és ambiczióval szolgálhassák az intézmény érdekeit. Sajnálom, hogy a kereskedelemügyi kormány szükségesnek tartotta, hogy, az izgatókra és felforgató törekvésekre is czélozzon ebben az indokolásában. (Egy hang jobbfelől: Igaza van !) Elismerem, igaza van, de egyet kérdek a t. államtitkár úrtól: vájjon, ha ezek a fölforgató törekvések nem lettek volna, ha a munkások szervezkedése nem történt volna, vájjon gondolt volna-e a magyar kormány arra, hogy 3—4 millió koronával az ő egészségügyi és kényelmi szempontjukat szolgálja ? (Mozgás.) Én kétségbevonom. Ha azok a munkások nem akartak volna szervezkedni, ha az államvasuti munkások — a mit sajnálok — a tisztviselőkkel egyetemben 1904-ben meg nem állították volna a magyar államvasutak üzemét, ha meg nem állottak volna a vonatok, meg vagyok győződve, hogy a szolgálati pragmatikát sohasem láttuk volna. Bár sohase láttuk volna, akkor elkerülhettük volna a horvátokkal azt a szerencsétlen viszályt és nem történnék az, hogy ma az államvasuti alkalmazottak csendben ugyan. de áüandóan zúgolódnak a drákói szigorúságú pragmatika miatt. S ebben igazat fog nekem adni gróf Batthyány Tivadar képviselő ur is, a ki az államvasuti alkalmazottak és munkások egy nagy részének bizalmából azok vezetője és elnöke. Ha az ő vezetése alatt álló államvasuti alkalmazottak nem követelték volna, hogy az állam necsak munkaerejüket préselje ki, hanem jutalmazza is meg őket tisztes megélhetéssel és bánásmóddal, akkor nem értek volna el semmit. Batthyány gróf is izgat, ő is a felbontó törekvések szolgálatában áll, ő is felforgatja azokat az embereket, elégedetlenségükben egyesíti őket és az elégületlenség erejével akarja rábírni a kormányt, hogy az államvasuti alkalmazottak, tisztviselők és munkások szocziális helyzetét javítsa. ... Gr. Batthyány Tivadar: Követeltem tisztes megélhetést törvényes eszközökkel! Mezőfi Vilmos: Ezt követeljük mi is. Annak én végtelenül örvendek is igen jól eső érzés fog el, mikor azt olvasom, hogy a pénzügyminiszter ur is szolgálatot kivan tenni a budapesti állami gépgyárnál dolgozó munkásoknak annyiban, hogy a mostani száz lakásra berendezett telepet az állami gépgyár le kívánja bontani és hogy uj lakótelep létesítése van kilátásba véve. Nem tudom, tévúton járok-e vagy nem, vájjon ez a 700 egyszobás munkáslakás ugyanaz-e, melyeket a t. kereskedelemügyi miniszter ur jelzett, a mikor bejelentette, hogy a pénzügyminiszter ur a budapesti lakásmizéria csökkentésére és a lakásuzsora enyhítésére ezer munkásházat akar létesíteni. Szterényi József államtitkár: Egy része annak ! Mezőfi Vilmos : Mert a mennyiben ez volna az a 700 lakás, akkor szomorúan volnék kénytelen konstatálni, hogy 700 egyszobás munkásházzal a budapesti lakásnyomoruságot enyhíteni nem lehet. De a mennyiben tévedek és nem ezen mun3*
