Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.

Ülésnapok - 1906-349

54.9. országos ülés 1908 június 20-án, szombaton. 209 semmiesetre sem szabad gyengíteni az által, hogy a meglelvő ipari szeszgyáraknak megengedjük, hogy kivetkőzzenek mezőgazdasági jellegükből. Mert ne felejtsük el, t. ház. hogy kezdetben, igaz. hogy az ipari szeszgyárak nagy missziót töltöttek, be; hiszen azok karaktere is gazdasági volt; azok nemcsak megvették a gazdasági terményeket, hanem a gyártás mellékproduktumát is feldolgozták a saját üzemükben az által, hogy állataikat etették, továbbá a trágya a gazdaságnak jutott. A gazdasági karakterből semmit sem von le az, hogyha a szeszgyár nem maga foglalkozik az állattenyésztéssel, hanem a moslékot direkte átengedi a gazdáknak, ellenben határozottan vallom, hogy igenis kivetkőzik az az ipari szeszgyár gazdasági jellegéből, a mely nem itthon akarja a gazdáknak juttatni a moslékot, hanem azt esetleg a külföldre akarja szállitani. Förster Ottó : Hiszen annyi moslékot kapunk külföldről! Lázár Pál : Lehet, hogy soknak elég, de az országnak nem elég, mert annyi bizonyos, hogy a moslék kérdése egyike a legfontosabb kérdéseknek akkor, ha az állattenyésztést tartjuk szem előtt. A mikor folytonosan azt hangoztatjuk, hogy a mezőgazdaságot ki kell vetkőztetni mostani egyoldalú magtermelés jellegéből és intenzivebb gazdálkodást kell folytatni, akkor mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy ezt csakis az állattenyésztés fokozásával lehet elérni. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor számolni kell azon Ínséges esztendőkkel, a mikor nem elég a takarmány, a milyen Ínséges esztendő most három-négy év volt egymásután. Ilyenkor az ilyen, a mint már hangsúlyoztam, elsőrangú fontosságú ipari takarmányoknak és elsősorban a mosléknak fontosságát egyáltalában nem szabad szem elől tévesztenünk. Épen, midőn az ipari szeszgyárak hivatkoznak arra, hogy kevés moslékot szállítanak külföldre, hát ha oly kevés az a moslék, akkor annál inkább megszoríthatjuk azzal, hogy a törvényhozás akkor, a mikor egyáltalában ipari szeszfőzdéknek további fentartásának lehetőségét megadja, velük szemben bizonyos kikötéseket tesz, a melyek között az első helyre állítom azt, hogy szárított moslékot külföldre kivinni nem szabad. A mi a dolog jogi oldalát illeti, vannak, a kik hivatkoznak arra, hogy az ipari szeszgyárak jogokat szereztek maguknak és ezen joguktól meg nem foszthatok. A mi azt illeti, ha végiglapozzuk a törvénykönyveinket, első izben látjuk az 1888 : évi XXIV. t.-czikkben megállapítva a kontingentálást, de mar akkor, húsz évvel ezelőtt, hangsúlyozták a bizottságokban, hogy főleg arra kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági szeszgyáraknak juttassuk a kontingenst, nemcsak azért, hogy jobban megvédessék az ipari jelleg, hanem azért is, mert a mezőgazdasági szeszgyárak sok kis helyen lévén szétosztva, sokkal inkább képesek a mezőgazdasági szeszgyártás feladatát, az állattenyésztést szolgálni. Épen azért nincsen igaza Lengyel Zoltán t. képviselő urnak akkor, a midőn azt mondja, KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. XX. KÖTET. hogy sokkal helyesebb volna egy pár ipari gyárat megszüntetni és meghagyni a kontingenst a központokon elhelyezett nagy ipari szeszgyáraknál. A kérdés nem igy áll, hanem ugy, hogy az ipari szeszgyárakat az ország csak akkor és csak addig tarthatja jogosultaknak, a míg mezőgazdasági feladatokat végeznek, ezeket pedig deczentralizálva sok kis ipari szeszgyár sokkal jobban tudja végezni, mint hogyha a fővárosban és egyes nagyobb városokban volnának a szeszgyárak konczentrálva. Ebből a szempontból barátja vagyok annak, hogy fokozatosan csökkentessenek inkább, mintsem, hogy bele tudnék nyugodni abba, hogy kisajátittassanak egyes kis gyárak és meghagyassanak a nagy ipari szeszgyárak. Ebben a kérdésben én tovább megyek és azt szeretném, hogyha az esetben, hogyha az illető ipari szeszgyár átalakul mezőgazdasági szeszgyárrá, a mi eddig is nagyon sok esetben fordult elő, hogy átalakultak, ez esetben engedtessék meg, hogy mint mezőgazdasági szeszgyár megtarthassa azt a 2000 hektolitert, a melyet most a törvény neki, mint vég-határt megállapított, ugy, hogy ha átalakul az ipari szeszgyár mezőgazdasági szeszgyárrá, akkor az a korlátozás, hogy csak hét hektolitert főzhet naponként, ne álljon fenn, mert nagyon helyesen lehet ilyen kisebb ipari szeszgyárakkal a mezőgazdasági üzem igényeit kielégiteni. Hiszen most is azt intendálja a törvényhozás, hogy több kisebb gazda álljon össze és azoknak együttesen sokkal hamarabb fog kontingens nyújtatni, mint hogyha egy nagy követeli. És itt ellenkező nézetben vagyok Nagy Sándor t. képviselőtársammal, a ki érdekellentétet akar felállitani a nagy- és kisgazdák között és azt állította, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat csak a nagygazdák kedvéért készül, mig ellenben a kisgazdákat kizárja ezen törvény jótéteményéből. Nagy tévedésben van t. képviselőtársam; épen ezen törvényjavaslat módot ad arra, hogy sok kis gazda összeálljon és együttesen egy szövetkezeti szeszgyárat létesítsen. Ilyen szövetkezeti szeszgyárnak gondolom azután azt az ipari szeszgyárat is, a mely esetleg kontingensét eladja több kisgazdának és igy ezek majd azt a nagyobb, 2000 hektoliterig terjedő szövetkezeti szeszgyárat fogják létesíteni. Azt tehát, hogy a jogi alap az ipari szeszgyárak mellett volna, nagyjában senki sem tagadja. Daczára annak, hogy csak 1900-ban volt először szó arról, hogy kártalanítsuk őket, a fokozatosan elvont kontingensért, a magam részéről nagyon méltányosnak tartom azt, hogyha egy gyárat az ő üzemében redukálunk más érdekekből, — s a mint ki fogom mutatni, közgazdasági érdekek igenis megkívánják, hogy az ipari szeszgyárak redukáltassanak — akkor ennek a gyárnak bizonyos kártalanítás jusson. Természetesen itt, ha állami érdeket tartunk szem előtt, bizonyos határon tul nem mehetünk. Mert méltóztassék arra gondolni, hogy az az összeg, a melyet most kártalanitásképen megállapítunk, előreveti árnyé27