Képviselőházi napló, 1906. XX. kötet • 1908. junius 5–julius 10.
Ülésnapok - 1906-349
204 3b9. országos ülés 1908 június 20-án, szombaton. Elnök: Kérdem a t. házat: Méltóztatik-e a miniszterelnök ur javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Az igazságügyminiszter ur kivan szólni. Giinther Antal igazságiigyminiszter: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899. XV. t.-cz. módositásáról és hatályának meghosszabbitásáról (írom. 909, 912) egy évvel ezelőtt nyújtottam be egy törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat az érvényben levő választási törvény egyes intézkedéseit módosította és a bíráskodásnak egészen uj szervezetét j avasolta megállapítani. Az időközben beállott parlamenti viszonyok lehetetlenné tették ennek az általam benyújtott törvényjavaslatnak napirendre tűzését. Minthogy azóta az általános választói jogról szóló törvényjavaslat tekintetében a belügyminiszter ur azt a kijelentést tette, hogy az az őszi ülésszak elején be fog terjesztetni, ennélfogva annak a törvényjavaslatnak tárgyalása, a melyet én már egy évvel ezelőtt benyújtottam, most már, azt hiszem, idejét multa. (Igaz! Ugy van!) Szükségesnek tartja azonban a kormány, hogy az 1899 : XV. t.-cz. hatályának meghosszabbítása biztosittassék, s azért, midőn a korábbi törvényjavaslatot visszavonom, bemutatok az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899 : XV. t.-ez. hatályának meghosszabbításáról egy uj törvényjavaslatot, a mely nem tartalmaz egyebet, mint ezt a meghosszabbítást. Kérem a t. házat, hogy ezt a törvényjavaslatot kinyomatni, szétosztatni és az igazságügyi bizottsághoz utasítani méltóztassék. (Helyeslés). Elnök: Kérdem a t. házat. Méltóztatik-e az igazságügyminiszter ur javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem M. Moskovitz Iván a kérvényi bizottság előadója kivan szólni. Moskovitz Iván előadó : Tisztelettel bejelentem, hogy a kérvényi bizottság a kérvények 63. sorjegyzékét (írom. 908) tárgyalásra előkészítette. Tisztelettel kérem, méltóztassék azt kinyomatni, a ház tagjai között szétosztatni és annak tár gyalására annak idején határnapot kitűzni. Elnök : Méltóztatik az előadó ur javaslatához hozzájárulni, igen vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Következik az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása. Felkérem Hammersberg László jegyző urat, hogy azokat felolvasni sziveskedjék, Hammersberg László jegyző: Tisztelettel jelentem hogy az indítvány-könyvben ujabb bejegyzés nincs. Az interjjellácziós-könyvben a következő ujabb bejegyzések foglaltatnak (olvassa): 1908. évi június hó 20-áról dr. Bozóky Árpád interpellácziója a kereskedelemügyi miniszterhez a Tiszaföldvár es Mezőtúr között az állami beruházási alap terhére kiépítendő műút tervének felülbírálása és módosítása iránt; 1908. június hó 17-éről dr. Magdics Péter interpellácziója Illich Koszta varasdi kir. pénzügyigazgató inkorrekt hivatalos eljárása tárgyában a pénzügyminiszterhez ; ••"' 1908. június 20-áról dr. Surmin György mterpellácziója a kereskedelemügyi miniszterhez a horvát nemzetiségű vasutasokkal való bánásmód tárgyában; ugyancsak június 20-áról Magdics Péter interpellácziója a horvát-szlavon-dalmát miniszterhez a birói függetlenségről szóló törvény szentesítése tárgyában ; ugyancsak Julius 20-áról Ivánka Milán interpellácziója a belügyminiszterhez a nyitramegyei Verbó nagyközségben a választóknak folyó évben foganatosított összeírása tárgyában; ugyancsak június 20-áról Rojc Milán interpellácziója a földmivelésügyi miniszterhez a határőrvidéki erdőknek az 1871. június 8-án kelt és 1870-ben törvénybe iktatott császári pátenssel elrendelt szegregácziója tárgyában, tekintettel Bjelovár, Zimony, Senj, Karlobag és Ivanic-vár városokra ; Június 20-áról: Babics-Gyalszki Lyúba interpellácziója a kereskedelemügyi miniszterhez a miniszterelnöknek a horvátországi postai nyomtatványoknak ügyében elfoglalt törvényellenes álláspontja tárgyában. Azonkívül a legutóbbi interpellácziós napról elmaradtak a következő interpellácziók : Hoffmann Ottó interpellácziója a miniszterelnökhöz az amerikai gör.-kath. magyar püspökség felállítása tárgyában. Irsay József interpellácziója a belügyminiszteihez az országos református lelkészértekezlet alapszabályainak hitelesítése tárgyában. Gratz Gusztáv interpellácziója a miniszterelnökhöz a Romániával indítandó kereskedelmi szerződési tárgyalásokkal kapcsolatban a vöröstoronyi vasúti csatlakozás és az Olt folyó szabályozása tárgyában. Molnár Ákos interpellácziója a miniszterelnökhöz, mint az összkormány fejéhez, a londoni magyar kiállítás tárgyában, Nagy György interpellácziója a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a szamosujvári állami főgimnázium érettségi botránya miatt. Elnök: Javaslom a t. háznak, hogy az interpellácziókra félkettőkor térjünk át. Bozóky Árpád : T. ház ! Indítványozom, hogy az interpellácziókra 12 órakor térjünk át, merb összesen 12 interpellácziót kell elintézni és a mellett, azt hiszem., nemsokára vége lesz ezen országgyűlés nyári időszakának és különben nem is volna alkalom arra, hogy az interpellácziókat mostanában ősz előtt intézhessük el. Mezőfi Vilmos: És választ kaphassunk'. Bozóky Árpád: Alkalmat és módot kell adnunk, hogy ezek az interpellácziók még ma intéztessenek el, és ez majdnem lehetetlen,, ha olyan későn Jé--