Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-329

«u 3W. országos ülés 1908 május 21-én, csütörtökön. Nagy György: Igaz! Ugy van! (Derültség. Elnök csenget.) Bozóky Árpád : . . . akkor én indítványt tettem az iránt, hogy minden népiskolában a tanítás nyelve, ugy, ahogy azt 1843-ban az akkori választmány javasolta, kizárólag a magyar legyen. Az akkori kultuszminiszter ur kifogásolta ezen indítványomat és azt mondotta, hogy miután én az államosításnak vagyok a híve, logikátlan az, hogy én a felekezeti népiskolákat bizonyos irányban javítani akarom. Azt mondotta a kultuszminiszter ur, bogy az én álláspontomat csak taktikából tudhatja esetleg megindokolni. Hát én megvallom egészen őszintén, hogy én akkor csakugyan taktikáztam. Nem az volt a czélom, hogy a felekezeti népiskolákban a tanítás nyelve magyar legyen, mert én kizártnak tartom, hogy a tót vagy daszkál tanitó, a ki nem tud magyarul, magyarul taníthasson, hanem azt akartam igazolni, hogy magyar néj>oktatás, állami népoktatás nélkül nincs. Ezen taktikám bevált, mert épen az az orgánum, a mely hivatásánál fogva legnagyobb ellensége a népjoktatás államositásának, az »Alkotmány« 1907. április 24-ikén ezt irta: »Ezt az indítványt, a melyet az isicolák teljes államosítása nélkül keresztülvinni lehetetlenség, természetesen nem fogadta el a kormány.« Tehát a néppárti orgánum beismerte azt, hogy teljes magyar népoktatást teljes államosítás nélkül nem lehet csinálni. A kultuszminiszter ur egyik szakembere. Halász Ferencz, 1906-ban »Nemzeti állam és népoktatás* czimen irt egy könyvet, a melyben ez van : »Egész bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy a nem magyar tanítási nyelvű 3371 felekezeti elemi néjúskolában a magyar állam érdekeinek megfelelő hazafias és a közéletre kiható népnevelést nem lehet biztosítani.<< De, hogy ne menjek messzire, maga a kultuszminiszter ur beismerte tegnap, hogy a nemzetiségi vidékeken nem lehet boldogulni a fizetéskiegészitéssel, azt nem is veszik igénybe és azokon a helyeken szükség van az állami népoktatási intézetek felállítására. Bevallotta tehát, hogy azt az összeget, a melyet uj állami iskolák felállítására szántunk, legnagyobb részt arra használták fel, hogy meglévő felekezeti iskolákat alakítottak át állami iskolákká. De nemrégiben még az történt, hogy a borgoprundi felekezeti iskolát meg akarta a miniszter ur rendszabályozni, azonban az a rendszabályozás daczára továbbra is hazafiatlan irányban működött és ha lehet hinni a lapoknak, a kultuszminiszter ur igen helyesen megszüntette ezt az elemi iskolát. E miatt oly nagy lárma támadt ott a nemzetisének körében, hogy az oláh képviselők mindjárt panaszra akartak menni a királyhoz. Én meg vagyok győződve, hogy majd minden oláh iskolának beszüntetése, vagy megrendszabályozása ilyen bajokkal fog járni és — a jövő nekem még inkább igazat fog adni — hogy akkor, a mikor a kultuszminiszter ur igen helyesen a felekezeti iskolákra, a nemzetiségi iskolákra ráerőszakolná, a magyar nemzeti állam szempontjából — e tekintetben uj szervek is vannak — a hazafias nevelést, akkor mindig baj lesz ; egy-egy községben örökös villongás lesz azért, mert az iskolának sok gazdája van: a jegyző, a pap, a tanfelügyelő ; az állami és az egyházi hatóság között, kiegyenlittetlen ellentétek vannak; az egyház különösen a hazafiatlan irányú egyház magának vindikálja az iskola kezelését, mig az állam, legalább a mai helytelen rendszer mellett, azt kívánja, hogy a szerep megosztassék ; a kultuszminiszter ur múlt évben elfogadott törvényjavaslatában meg is osztotta a szerepet, de csak ott, a hol az állam fizet valamit az egyháznak, illetőleg az iskolának. Szóval kiegyenlíthetetlen ellentétek forognak fenn, mióta az állam és az egyház viaskodik egymással az iskolák dolgában. Olyan dolgok ezek, mint a minők azok voltak, a mikor a polgári házasságot akartuk behozni, az egyház azt mondta, hogy a házasságkötés az ő dolga, az állam pedig magának vindikálta. Folytak az elkeresztelési harezok, a közbékesség feldulatott, és a mikor behoztuk a kötelező polgári házasságot, egyszerre vége lett a hercze-hurozának, és a köztudatba semmiféle törvény nem ment át olyan simán, mint a polgári házasság. Meg vagyok győződve, hogy ezzel a kérdéssel is ugy lesz. Most is, az egyház és az állam, különösen ott, a hol az egyház nem hazafias irányban működik, tülekednek egymással, hogy kié a népoktatás; de a vége az lesz, hogy néhány év múlva kénytelen-kelletlen behozzák a népoktatás államosítását, és akkor egyszerre mind, az egész vonalon egy csapásra vége lesz azoknak az izetlenkedéseknek, a melyek sem az egyházra, sem az államra, sem a népoktatásra haszonnal nem járnak. A népoktatás államosítását azért is szükségesnek tartom, mert csak ugy lehet a népoktatást igazságossá, olcsóvá tenni, és a népoktatás terheit, hogy ugy mondjam, adóforint alapján az egyes adóalanyokra kivetni. 1907 április havában a függetlenségi párt értekezletén felvetettem azt az eszmét, és örömmel vettem tudomásul akkor is, tegnap is, hogy a miniszter ur azt magáévá tette, hogy azokat az egyéneket, a kik ma bizonyos okoknál fogva kiszabadulnak a népoktatás terhei alól, meg kell adóztatni. Választókerületem 11 községéből ötben református népiskolák vannak, a földesurak pedig legnagyobb részben katholikusok vagy mózesvallásuak. Miután a községben csak református népiskola van . . . Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, most az állami elemi népiskolákról van szó, méltóztassék tehát a tárgynál maradni, nem pedig a felekezeti népiskolákat tárgyalni. Azok más rovat alatt szerepelnek. (Helyeslés.) Bozóky Árpád : Azt akarom példával bebizonyítani, hogy az állami népoktatás sokkal igazságosabban osztja meg a közterheket, mint a felekezeti. Minthogy a kultuszminiszter ur programmjába vette az iskolai adó kivetését ezekre a nagybirto-