Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-329
319. országos ülés 1908 május 21-én, csütörtökön. 59 ez csak teher, súlyosbítása a tanulásnak a szegény fiukkal szemben. A filozófiai szakon nyomtatásban kell beadni a doktori értekezést. A nyomtatás sok pénzbe kerül. A filozófiai szakon a doktorátus nem kötelező, nincs előirva, mint a jogi szakon, ott tisztán tudományos képesítés. De sokszor a legjobbakat, a legtehetségesebbeket fosztja meg ez a lelketlen rendelkezés attól, hogy filozófiai doktorátust szerezzenek, mert nincs pénzük arra, hogy kinyomassák a doktori értekezést. A t. miniszter ur valószínűleg már mástól is hallotta, nemcsak tőlem, hogyan megy ezeknek a doktori értekezéseknek gyárszerű előállítása, Czégek léteznek, a hol többféle minták vannak, akár csak egy jó ruhakereskedésben. Van olyan doktori értekezés, — megvan a taksája — a melyet ha nem fogadnak el, nemcsak ujat irat helyette az illető czég, hanem egyszersmind ő fizeti meg az uj doktori értekezés megbirálásának költségét. Ez az első minőségű. Azután jön a második minőségű doktori értekezés, a hol ujat irat ugyan, de nem fizeti meg az uj értekezés megbirálásának költségét. Végül a harmadrendű minőségűnél ha nem fogadják cl az értekezést, a czég semmiféle felelősséget nem vállal. Ha bemegy a boltba az a doktorandus, ugy tárgyal ezekről a kérdésekről, akár csak ruhaszövetet akarna vásárolni. A Iák ezzel a kérdéssel a gyakorlati életben foglalkoznak, azok jól tudják ezt. Én nem hibáztatom a doktorandust, mert a gyakorlati életből jól tudom, hogy nincs ideje, hogy az értekezést elkészítse ; olyan nagy a szigorlatok anyaga, hogy örvend, ha azzal tisztába tud jönni és el tud készülni. Másfelől az értekezések megszüntetésével az egyetemi professzorokat is nagy munkától fogjuk megszabadítani, mert lelkiismeretes felfogás szerint mégis át kellene ezeket az értekezéseket olvasniok, erre pedig nincs idejük; különösen a szemeszterek és az év vége felé ugy összetornyosul a munka, annyi a szigorlatozó, hogy képtelenség csak átfutni, áttekintem is azokat a doktori értekezéseket. Azt kérdezi Múzsa Gyula t. képviselőtársam, hogy okvetlenül kell-e mindenkinek doktornak lenni. Fájdalom, a jogi szakon, igen. Ez sem helyes, mert a doktorátust én ugy képzelem, mint tudományos képesítést. Ezt nem volna szabad a hivatolos kvalifikáczióba belefoglalni; de most a jogi pályán meg kell ezt szerezni, e nélkül ügyvédi vizsgára nem bocsátják, mert ez is egyik előfeltétele ennek. Ezen a kérdésen is lehetne segíteni ugy, hogy tisztán tudományos minősítéssé tennők a doktorátust, akkor több lenne az értéke is, akkor az, a ki megszerezte ezt a tudományos képesítést, büszke lenne reá. Ez az egyik megjegyzésem. A másik pedig arra irányul, hogy a szegény egyetemi hallgatókkal szemben több jószívűséget kérnék. A tandíjmentesség kérdésében nagyobb szabadsággal, szélesebb keretek között kérném ezt a jogot gyakorolni. A szegénység már maga is nagy teher az emberekre nézve. Ezt a terhet még súlyosbítani, a szegény fiu előhaladását megnehezíteni nem egyezik meg az állami méltósággal, nem egyezik meg a humanitás követeléseivel. Tegnap az egész ház nagy örömére jelentette be a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, hogy az elemi népoktatás ingyenességéről legközelebb törvényjavaslatot fog a ház elé terjeszteni. Az ideál az lenne, hogy az oktatás az egész vonalon, az elemi népiskolától fel egész a legfelsőbb iskolákig mindenütt ingyenes legyen. A tudományt, az ismeretet nem volna szabad pénzen megvásároltatni. De addig is, míg ennyire megerősödünk, addig is, a mig az állami költségvetés ezt megengedi, tegyük lehetővé azon szegény fiuk számára azt, hogy a legfelsőbb ismereteket is megszerezhessék. Én nagyon jól tudom, t. képviselőház, hogy mily rettenetes a közelgő uj szemeszter az előtt a szegény egyetemi hallgató előtt, a kinek meg kell szereznie a mindennapi kenyeret, pedig azt is alig tudja és akkor az uj beiratási, az uj tandijat, azt a 78 koronát szintén meg kell szereznie. Akárhány üyen fiatalembert ismerek magam is, a ki egy-egy fél évet csak azért veszített el az egyetemen, mert a legnag}*obb erőfeszítés és nélkülözések daczára sem volt képes ezen összeget előteremteni. Én tehát arra kérem az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy ha szükséges, állítson be magába a költségvetésbe e czélra egy tételt, de azonkívül is lépjen érintkezésbe ezen autonóm testületnek, az egyetemnek rektorával, beszéljék meg az ügyet és ne kössék a tandíjmentességét tisztán a kollokváláshoz, mert én a kollokválást tisztán idő és nem a tudás kérdésének tekintem. Az a szegény egyetemi ijfu, a ki reggeltől estig el van foglalva, akár nevelősködik, akár ügyvédi irodában van alkalmazva, akármennyit tanul is, nincsen módjában, mert nincs ideje, hogy kollokválásra jelentkezzék. Kollokválás nélkül is igen szép képzettségre tehet szert valaki, mert az idő hiánya akadályozza meg a legtöbbet, hogy nem hagyhatja ott kenyérkeresetét és nem tud magának szakítani egy-két órát, a mi közben lekollokválhasson. Egy hang (balfelől) : Menjen kapálni! Nagy György: Ne mondja azt t. képviselőtársam, hogy a ki ezt meg nem teheti, menjen kaszálni, kapálni. Igen sok ember került ki az életbe, a ki nagy nélkülözések között végezte az egyetemet és habár a kolloktviumoknak nem tett eleget, később mégis a hazának derék, tisztességes és hasznos polgára lett. Nem szabad tehát igy felfogni a kérdést, nem szabad a szegénységet valósággal bűnnek tekinteni, hanem szeretettel kell a felé a szegény egyetemi hallgató felé fordulni, és ha azt látja az egyetemi tanács, hogy az illető nem tudott lekollokválni, de különben kifogástalan erkölcsű, jó magaviseletű és az alapvizsgáit letette, ebben az esetben, kollokvium nélkül is, meg kell adni neki a tandíjmentességet. (Helyeslés balfelől.) Az egyetemi behatások idejére nézve sem 8*