Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-339

339. országos ülés 1908 juiúas b-ch, csütörtökön. 433 ügyvédség maga is, az ő nagy többségével (Igaz! TJgy van!) kivánja ezt a súlyos áldozatot. Társadalmi szempontból utóvégre lehetne még azt is mondani, hogy hiszen nem is baj az, ha egy pár ügyvéd elhull ennek a paragrafusnak következtében. Fenyvesi Soma: Jön helyébe más ! Nagy Ferencz: Hiszen Mag3^arországon nem az a kivánság, hogy az ügyvédek még szaporodjanak, hanem ellenkezőleg, az az óhaj, hogy az ügyvédek száma csökkenjen. Ha tehát az ügyvédség maga egy ilyen nagyon erős, drákói szigorú intézkedést önként elfogad, a miáltal az ügyvédségnek száma csökken, akkor én nem akarok OJJJJOnálni az ellen, mégis fel kellett szólalnom, hogy az ország közvéleménye ebben a tekintetben teljesen tájékozva legyen, hogy lássa, hogy a mikor mi ezt a paragrafust megszavazzuk, az ügyvédség kivánságára teszszük ezt. Nagyon sajnálom, hogy az általános vitában nem vettem részt, mert ha ezt a törvényjavaslatot általánosságban nézem, — megengedi talán a t. elnök ur, hogy nem sokáig, csak egy pillanatig, egészen röviden általánosságban egy pár szóval . . . Elnök : Kérdem a t. házat, meg méltóztatik-e engedni 1 (Felkiáltások : Igen I) Tessék ! Nagy Ferencz: . . . ráutalhassak arra, hogy én igazán szomorú szívvel szavazom meg ezt a javaslatot és hogy bizonyos tekintetben megdöbbentő az a hatás, a melyet ez a törvényjavaslat reám gyakorol. (Halljuk! Halljuk!) Mert hiába, ez a törvényjavaslat miből származik ? Azokból a nagy bajokból és abból a nagy nyomoruságból,a melyben nálunk Magyarországon az ügyvédség szenved. És ha a t. előadó ur és már az indokolás is rámutat arra, hogy ime, ez egy eredeti alkotás, ilyen még sehol nincsen, nincs sem Németországban, sem Francziaországban, sem Angliában, akkor én nagyon sajnálom, hogy egy ilyen eredetiséggel kell nekünk a közvélemény elé lépnünk (L/az! Ugy van! a baloldalon) hiszen ez csak azt tanúsítja, hogy ott, a hol ez nincsen még meg, nincsenek is meg azok a bajok sem, ott nincs meg azaz ügyvédi nyomor sem, a mely nálunk észlelhető. Fenyvesi Soma: Dehogy nincsen, ott van pl. Olaszország! Nagy Ferencz: Kérem, én tudom, hogy másutt is van baj, de azért mégis az ügyvédségnek átlaga jól meg tudja keresni a maga kenyerét és azt hiszem soha sem fog odajutni, hogy az ügyvédi minőség elvesztésének súlya alatt — mert ez a legerősebb — kényszerítse az ügyvédséget arra, hogy a maga árváiról gondoskodjék, Kognak talán ők is gondoskodni az árvákról — hiszen ez egy jó dolog és azt hiszem, minden társadalmi osztályban jó, ha megteszik — fognak talán gondoskodni a rokkantakról — Angliában épen most teszik azt, hogy egy általános rokkantsági intézményt hoznak be. . . . KÉPVH. NAPLÓ. 1906—1911. XIX. KÖTET. Nagy Dezső előadó : Nem rokkantsági, hanem aggkori intézmény az! Nagy Ferencz : . . . . j>láne, aggkori intézményt hoznak be (Zaj. Elnök csenget.) — de, engedelmet kérek, ilyen súlyos következmény terhe mellett sehol sem hiszem, hogy életbeléptetnének egy intézményt. Azért nem teszik ezt, mert nincs is szükségük arra, hogy idáig menjenek. Minálunk az ügyvédség — sajnos — abba a helyzetbe jutott, hogy az ilyen nagyon is erős intézkedésekkel szükséges biztosítani azt, hogy ennek a kiváló karnak a létegzisztencziája valamiképen magmaradjon és hogy biztosítva legyen azoknak sorsa, a kik megrokkannak vagy akik hátramaradottak. Azt semmiesetre sem lehet tagadni, hogy nálunk különféle, sokkal erősebb eszközökkel kell is hatni arra, hogy az ügyvédség bajai megszűnjenek, és hogy ne ugy orvosoljuk a bajokat, hogy azért a bajok megmaradjanak vagy talán még fokoztassanak is. Nem tudom hol olvastam azt az aggodalmat, hogy az a nyugdíjintézet még szaporítani fogja az ügyvédek számát, mert majd annál könnyebben fognak az ügyvédi pályára lépni, minél több lesz e pályán a megélhetési és ellátási biztosíték. Hát én nem hiszem, hogy ez a kérdés valami nagy jelentőséggel fog birni, annyi azonban bizonyos, hogy nekünk nemcsak arról kell gondoskodnunk, hogy a mai ügyvédi állapot fentartása mellett segítsünk azon, hogy az egyes kevésbbé jól szituált ügyvédek és hátramaradottaik megélhessenek és fentarthassák magukat, hanem a legelső és legfőbb kellék, és erre nagyon kérem, a t. igazságügyminiszter urat, (Halljuk! Halljuk!) hogy az ügyvédi kérdést a maga egészében, a maga bajainak gyökeres orvoslása eszközeivel vegye a kezébe és tekintse ezt a legsürgősebb igazságügyi feladatnak. Hiszen ő már a költségvetés tárgyalása alkalmával is rámutatott erre, de hát utóvégre annyi a gondja és annyi feladat áll előtte, hogy itt nagyon sok függ attól, hogy milyen sorrendben és milyen időszakban veszi elő a kérdéseket. Azt hiszem, hogy az a kérdés, a melyet sürgősen orvosolni kell, az ügyvédi kérdés. Csak az az egy baj van itt, hogy akármit csinálunk is, azokon, akik ma az ügyvédség tagjai és azokon, a kik ma szereztek jogot, vagy legalább kvázi előjegyzést arra, hogy az ügyvédség körébe beléphessenek, azokon semmivel sem tudnak segíteni. (TJgy van! bal felöl.) Nem segíthetünk sem a numerus clausussal, a melynek én ellensége vagyok és kijelentem, hogy sohasem adom szavazatomat egy ilyen reakeziós intézkedéshez, (Élénk helyeslés.) sem pedig ugy, hogy megszoritjuk az ügyvédi pályára lépés lehetőségét és az ügyvédi gyakorlatot, sem egyéb intézkedésekkel, a hol azután már komolyan lehetne foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mi hát a teendő. Mondom, akárminő intézkedéseket teszünk, ezek csak a messze jövőre fognak talán 55