Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-339
428 339. országos ülés 1908 június h-én, csütörtökön. Engedelmet kérek, a helyiérdekű vasutakról szóló törvény (Halljuk ! Halljuk !) világosan kimondja, hogy minden helyiérdekű vasút az engedélyidő lejártával az államra háramlik át. (Ugy van!) Már most, ha ezen vasút mint helyiérdekű vasút engedélyeztetik, bár a főváros területére is, . . Pető Sándor (ellenmond). Szterényi József államtitkár: Méltóztassék csak türelemmel végighallgatni, akkor a |háramlási jog kétséget kizárólag az államot illeti meg. (Elénk helyeslés.) A székesfővárosnak az engedélyezésnél van joga a maga érdekeit érvényesíteni (Ugy van !) ; a vasút nem jöhet be a székesfőváros területére, ha a területhasználási jog kérdése szabályozva nincs. A székesfőváros mint területtulajdonos tehát a területhasználati szerződésben érvényesiti a maga jogait; azt a társasággal szemben bizonyos feltételekhez kötheti, de ez a háramlás kérdését nem érinti. És én, t. ház, joggal vélem feltételezhetni a székesfőváros közönségéről, hogy akkor, a mikor ily fontos kérdésről lesz szó, — a mint már szó is van, mert a kereskedelemügyi miniszter ur máris érintkezésbe lépett a székesfőváros közönségével e kérdésben — a területhasználási jog kérdésénél nem fognak oly nehézségek felmerülni, a melyek e fontos czél megvalósitását akadályozzák. (Helyeslés.) Hozzájárul ehhez még az is, hogy tulaj donképen áthidalható az egész kérdés egy kis kölcsönös méltányossággal, nevezetesen az által, hogy ennél a három vonalnál a közúti társaság, mint a részvények tulajdonosa a maga közúti vonalait bocsátja a helyi érdekű vasút rendelkezésére. Szász József: önmagának. Szterényi József államtitkár: És a villamosvasút, mely amúgy is oly nagy forgalmat kénytelen lebonyolitani, majd a közúti vasút vágányait fogja használni ugy, hogy az a nagyon vitatott elvi kérdés gyakorlati téren nem lesz oly nehezen megoldható. Ezekben válaszoltam azon kérdések általános jellegű részére, a melyeket az egyes szónokok felhoztak, és most méltóztassék megengedni, hogy egész rövidséggel rátérjek néhány konkrét kérdésre. Szmrecsányi György t. képviselő ur kritikájában azt hozza fel, hogy már azért sem fog megfelelni a vasút a hozzá fűzött várakozásoknak, mert nagyobb mértékben árut nem hoz be a városba és igy az élelmezési ügynek nem használ. Szmrecsányi György : Nem hozhat. Szterényi József államtitkár: Nem hozhat; ugy méltóztatott mondani. Köszönöm a helyreigazítást, mert ez a dolog pointje. A vasút engedélyt kap személyforgalomra és engedélyt kap, hogy az áruforgalomban a gőzüzemet is használja. (Helyeslés.) A vasút, ha a maga czélját el akarja érni.a saját érdekében, akkor külön kell a személyforgalmat lebonyolítania és külön az áruforgalmat. Sőt, ha igazán nagy eredményt akar elérni, akkor ezt meg kell tennie a saját érdekében. És hogy ezt megteszi, erre nézve csak egy példára bátorkodom utalni: arra ugyanis, hogy a vasút berendezkedése megjavítása révén még az államvasutak budapesti pályaudvarain is segiteni fog sok tekintetben. A szénszállitmányok ügye ez idő szerint nagyon terhes a józsefvárosi pályaudvarra nézve, mert nem lévén a helyi érdekű vasútnak megfelelő berendezkése a városban, naponként nem helyezhet el többet a városban két-három vaggon szénnél, s ezért a józsefvárosi pályaudvar széncsuzdáját terheli meg túlságosan. Ezentúl azonban a társaság zárt vonatokkal gondoskodni fog a felvidékről érkező szén átvételéről és saját vonalain fogja tovább szálütani; igy tehermentesíti a pályaudvar azon részét, a mely ma a legrosszabb helyzetben van. (Helyeslés.) Méltóztatik tehát látni, hogy a társaság az áruforgalmat külön fogja lebonyolitani. És a mint le fogja bonyolítani a személyforgalom tekintetében a munkások forgalmát olcsó, külön munkásvonatokkal, ugy az élelmiszereket is, mihelyt a kellő forgalom kialakul, ugy fogja szállítani, hogy a követelményeknek teljes mértékben eleget fog tenni. Szmrecsányi György: És a tisztviselő? Szterényi József államtitkár: A tisztviselők tekintetében voltam bátor említeni a tarifa leszállításának kérdését. A közlekedésügyi bizottság jelentése utal is erre, és figyelmébe ajánlja a t. miniszter urnak, hogy igyekezzék ezt a követelést érvényesíteni. E kötelezettséget vállaljuk és teljesíteni fogjuk és az igények ebben a tekintetben is ki fognak elégíttetni. (Helyeslés.) Weresmarthy t. képviselő ur négy külön kívánsággal áll elő. Egyik a fűtésre vonatkozik. Teljesen méltányos. Villamos berendezésnél részben nehézségek sem fognak előállani. Ügyelni fogunk a végrehajtásnál, hogy ez teljesíttessék. Azután a színházi vonatokra méltóztatott utalni. Voltam bátor már a közlekedési bizottságban is kijelenteni, hogy gondoskodni fogunk, hogy színházi vonatok indíttassanak. A közönség joggal megkívánhatja a vállalattól, (Helyeslés.) hogy a kulturális igényeket is ily csekély áldozatokkal kielégítse, a mi voltakép tán nem is lesz áldozat. Méltóztatott harmadszor azt a legkardinálisabb kérést előterjeszteni, hogy a három vonal egyszerre építtessék meg. T. ház ! Minden intézkedés megtörtént arra, — és megnyugtatom a képviselő urat, hogy maga a vállalat óhajtja ezt leginkább, mert hiszen akkor lesz a legkisebb interkaláris vesztesége — hogy egyszerre építtessék meg mindhárom vonal. Ez azonban bizonyos technikai munkálatoktól függ, nemcsak magától a vállalattól, hanem tőlünk, a minisztériumtól is , vájjon a mi műszaki közegeink azon helyzetben lesznek-e, hogy egyéb nagymérvű elfoglaltságuk mellett ezen terveket a legapróbb részletekig egyszerre mindhárom vonalra kellő időben feldolgozhassák, hogy a vállalat is egyszerre indíthassa meg a munkálatokat. Megnyugtathatom azonban a képviselő urat, hogy a minisztérium e tekintetben mindent meg fog tenni •*- ha kell, külön technikai közegek beállításával — mert