Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-337

08 június 2-án, kedden. 369 337. országos ülés 191 maximumát vonja maga után, nem kapja a maximumot, ha egyéb súlyosító körülmények nincsenek. Ezért helyesnek tartom, hogy ezeknek a büntetése is emeltessék, a mint a novella emeü a lopás büntetését, adván oda az eddigi ötéves spáczium helyett egy 5—10 évig terjedő spáczinmot. Nem látom be, hogy mivel van hátrább veszedelmesség tekintetében a csalás és a sikkasztás a lopással szemben ; sőt nézetem szerint a csalás és sikkasztás veszedelmesebb, a közrendre nézve sokkal ártóbb, mint a lopás, mert a lopást legtöbbször alkalmi bűntettesek követik el, néha szegénység vagy oly motívumok folytán, melyek nem menthetők ugyan, de érthetők, mig a sikkasztó vagy a csaló rendszerint lelkében sokkal gonoszabb és elvetemültebb, mint a tolvaj. Nekem tehát az a kérésem volna, hogy a menynyiben a novellába beilleszthető és az igazságügyminiszter ur e kérdést büntetőjogilag megérleltnek tartja, — mert ha aggálya volna, hogy ez még megvitatásra szorul, akkor nem ragaszkodom hozzá — ugy kérem, hogy valahová oda, hol a lopás újból körvonalaztatik, e kérdés szabályozását is beilleszteni méltóztassék. Á büntető-novellának első fejezete a feltételes elitélés intézményét hozza be büntetőjogi rendszerünkbe. Felesleges volna e kérdésben arról beszélni és vitatkozni, hogy helyes-e a feltételes elitélés, vagy nem ; először azért, mert e házban a feltételes elitélésnek ellenzéke egyáltalában nincs, de különben is a feltételes elitélés intézménye egy oly kérdés . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Nagy Sándor: . . . melyet 20 éves irodalmi harcz előzött meg és nincs egyetlen érv, egyetlen fegyver sem, melyet a feltétlenek és a feltételesek a maguk logikájának és érvelésének fegyvertárából már elő nem szedtek és fel nem használtak volna. Akárminő értéke van azoknak az érveléseknek, hogy a feltételes elitélés megbontja a sértett jogérzetét, hogy boszuállásra ösztönöz, hogy a bírónak a tekintélyét lerontja, hogy a bíróságot osztályítélkezésre fogja vezetni, mindezeken vitatkozni lehet de kétségtelen hogy a feltételes elitélést el kell fogadni már azon egyszerű oknál fogva is, mert be van bizonyítva, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés büntetések nemcsak hogy nem jók, sem nem javítanak, sem el nem rettentenek. Ha tehát rosszak, kell valamivel pótolni, kell valami szubszidiárius, már pedig a külföldön bevált praxis szerint a feltételes elitélés ott, a hol be van hozva, a kriminalitást apasztotta. Midőn tehát a feltételes elítélést én is helyeslem, bátor vagyok azt ajánlani a t. igazságügyminiszter urnak, hogy a tervezetet azzal a kontemplálással, a mint most van a feltételes elitélés a novellában megcsinálva, bizonyos irányban kiterjeszteni méltóztassék, még pedig három irányban, a melyek közül már egyet említettek a felszólalók, de én a t. igazságügyminiszter ur figyelmét még két irányban vagyok bátor felhívni. (Halljuk l) KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. XIX. KÖTET. Megemlittetett, hogy az egész javaslat alapelvét keresztül töri a második szakasz, midőn azt mondja, hogy a börtönnel és fegyházzal büntetendő cselekményekre, vagyis a bűntettekre nem alkalmazható a feltételes elitélés, Én itt egy kompromisszumot volnék bátor ajánlani. A tekintetben elfogadom az igazságügyminiszter ur indokolásában lefektetett érvelést, hogy ha a fegyházzal büntetendő cselekmények kísérleténél, a melyek tényleg nagyon veszedelmesek a jogrendre, a korrekczionalizáczió folytán kettős enyhítéssel fogház szabatik ki, ezeknél a feltételes elitélésnek nem volna helye, (Igaz ! Ugy van !) azonban a börtönnel büntetendő cselekményeknél más a nézetem. Ha végignézünk a büntető kódex különös részén és látjuk, hány olyan cselekmény van, mely börtönnel büntetendő, mely azonban nem az emberi gonoszságnak bizonyítéka, akkor hiszem, hogy ha ezekre a cselekményekre a büntetőtörvénykönyv 92. §-a alapján fogház szabatik ki, ezekre alkalmazható volna a feltételes elitélés. Eseteket nem akarok felsorolni, felhozták a hatóság elleni erőszakot, de egész csomó olyan bűncselekmény van. Például a büntetőtörvénykönyv 284. §-a, mikor a megcsalt félrevezetett leány, a maga nyomorúságában közvetlenül a szülés után gyermekét megöli, mely esetben a büntető judikatura sokszor enyhén itél és néhány heti fogházat szab ki. Hogy az ilyen börtönnel büntetendő cselekménynél, miért ne lehessen a feltételes elitélést alkalmazni, azt nem tudom. (Helyeslés balfelöl.) De utalok arra, hogy nem helyes felfogás az, hogy ugy mint a második szakasz első pontja, azt vizsgáljuk, hogy a büntetőtörvénykönyv különös része mit nevez bűntettnek és mit nevez vétségnek. (Igaz ! Ugy van !) Nem helyes azért, mert a 20. §. értelmében nem az bűntett, a mit a büntetőtörvénykönyv bizonyos része annak mond, (Igaz ! Ugy van !) hanem attól függ az a kérdés, mi bűntett vagy vétség, hogy milyen büntetési nemmel sujtatik. (Igaz ! Ugy van !) Ha tehát valami bűntett is a különös rész szerint, de a bírói konkrét ítélkezés fogházbüntetést szab reá a 92. szakasz alapján, akkor az megszűnt bűntett lenni, akkor az vétség, ép ugy, mint a büntetőtörvénykönyv különös részében felsorolt 125 vétség. De ellene van ez a rendelkezés annak az individualizácziónak is, melyet az indokolás oly hosszasan fejteget. Ha azért csináljuk a feltételes elitélést, hogy módunk legyen megítélni azt a bűnöst, ki a bíró előtt áll, ha a bírónak meg merjük adni a puvoárt, hogy ő maga Ítélje meg, hogy az az ember, a ki előtte áll, romlott-e, lehet-e abból jó matériát faragni, lehet-e az még becsületes ember, fel lehet-e függeszteni nála a büntetést, akkor azt hiszem, az individualizáczió ellen vétünk, a mikor nem engedjük meg, hanem a bírótól elveszszük ezt a latitüd-öt és nem engedjük meg azt, hogy az ilyen szerencsétlen bűnösnek a lelkét is vizsgálja. Az első irány tehát az, hogy méltóztassék kiterjeszteni a büntetés feltételes felfüggesztését azon 47