Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-336

336. országos ülés 1908 június 1-én, hétfőn. 365 hatóságok ítéleteiről is? Ezek a hatóságok nem függetlenek sem lefelé, sem felfelé; nem függetlenek sem választóiktól, sem a kormánytól. A perjogi garancziák egész tömege, amelyeket a szakbíróval szemben szükségesnek találtunk, itt teljességgel hiányzik. Az a szolgabíró még csak nem is tanult büntetőjogot és perrendtartást, abból vizsgálatot sem kell tennie. Én teljesen elégnek tartom azt a területet, a melyet a politika eddigelé inficziált és arról a területről legalább, a hol a bíró legszebb jogainak egyikét van hivatva gyakorolni, azt feltétlenül kiküszöbölni óhajtom. Azt mondja beszédében az előadó ur, hogy a büntetés felfüggesztésénél különösen az egyéniséget kell figyelembe venni. Aranyigazság. De az a szolgabíró, a ki kihágási ügyekben Ítéletet hoz, figyelembe veheti-e az egyéniséget? Hiszen rendszerint nem is látja azt, a ki felett ítélkezik! A kihágási ítéletek 99 °/o-át az igen t. irnok urak hozzák, a jegyzőkönyvet ők veszik fel, a kész jegzzőkönyvet viszik be esetleg aláíratás végett, sőt az esetek túlnyomó részében írásban küldik ki az ítéletet. Hogyan beszéljünk itt az egyéniség figyelembevételéről? Azt is mondja a javaslat indokolása, hogy erkölcsi elemeket kell bevinni az Ítélkezésbe. Ebben is osztozom. Azonban ezeken a területeken nem erkölcsi elveket fogunk belevinni az Ítélkezésbe, ellenkezőleg, elégedetlenséget, szakadatlan gyanúsítást fogunk előidézni és kénytelenek leszünk beismerni, és ez lesz a legfájdalmasabb, hogy azt az elégedetlenséget és a vele kapcsolatos gyanúsítást még csak jogosulatlannak sem lehet mondani. Maniu Gyula: A legnagyobb korrupczió lesz belőle! Kelemen Samu: Nem fogadhatom el ezzel szemben azt az ellenvetést, a mely felhangzott, hogy mivel az Ítélkezés jogát kihágási ügyekben amúgy is átadtuk a közigazgatási hatóságoknak, bízvást átadhatjuk a büntetés elengedésének jogát is. Nem ugy van a dolog! Ha egyszer elkövettük azt a helytelenséget, a melynek korrigálását az egész jogász közvélemény évek óta követeli, nevezetesen, hogy a kihágási bíráskodást a közigazgatási hatóságokra biztuk, abból nem az következik, ,h°gy tovább folytassuk ezt a helytelenséget. És elvégre is ott, a hol ítélkezés bizatik a közigazgatási hatóságra, vannak bizonyos jogszabályok, bizonyos szervezeti szabályzatok, megvan bizonyos joggyakorlat, a melyek a közigazgatási közeget kötik, megvan a rendkívüli revizionális jog, a melynél fogva a belügyminiszter a törvényt sértő intézkedéseket hatálytalaníthatja, de a mit itt akarunk adni a közigazgatási közegnek, az nem jog, hanem a legbrutálisabb értelemben vett hatalom, a melyet én az ő kezébe adni hajlandó nem vagyok. (Helyeslés.) Nem enyhíti a törvénynek ezt a helytelenségét az a rendelkezés sem, hogy ezeket az ítéleteket hivatalból kell majd felterjeszteni a felsőbb közigazgatási hatósághoz. Én előre megjövendölhetem minden jsrófétai tehetség nélkül, hogy ezekben az ügyekben, a melyek tömegesen fognak a szolgabiráktól felterjesztetni, nem az alispán fog Ítélkezni, hanem az ötödik vármegyei aljegyző. Virulni fog az a sablon, a mely ugy szól, hogy »indokainál fogva helyben hagyatik«, Nem segít ezen az a javaslat sem, a melyet gondolom, Nagy György tett, hogy a kir. ügyésztől szerezzünk be véleményt. Ennél talán helyesebb volna, ha a kisebb polgári bíráskodás módjára a közigazgatási hatóságtól az ügy elintézése a bíróság elé kerülne; de ba máiennyire megyünk, akkor mért ne adnók mindjárt a bíróság kezébe az egész kihágási bíráskodást, így legalább megkapnók az összes garancziákat, a melyekre a kérdés helyes kezelésénél szükség van. Még csak két kérdést akarok egész rövidséggel felvetni: az egyik az, hogy bizonyos homályt látok a törvényjavaslatban, és ennek szives eloszlatását kérném a miniszter úrtól. Homályt látok abban a tekintetben, hogy vájjon ú feltételesen elitéltetett, büntetett embernek tekintendő-e vagy sem? Az én véleményem szerint — és azt hiszem, a jogászközönsóg vélekedése egy ebben a tekintetben — nem lehet büntetettnek tekinteni. Csak az a kérdés már most, hogy hogyan egyezhető össze ez az elv azzal, hogy a mellékbüntetések fennállanak, mert ha annak az Ítéletnek bizonyos sújtó vonatkozásai vannak, a melyek nem egyszer sokkal lényegesebbek, mint maga a kiszabott pénzbüntetés vagy fogság, — hiszen az állás és hivatal teljes elvesztését jelentik •— akkor kétségtelen dolog, hogy bizonyos vonatkozásaiban végrehajtott büntető Ítéletről van szó, ugy hogy, t. ház, ha a kérdésnek ezt a részét tekintjük, a törvény szövegét feltétlenül tisztáznunk kell. A másik egy rövid kérésnek az előterjesztése. Én ugyanis abban a vélekedésben vagyok, hogy a rágalomnak és különösen a becsületsértésnek vétsége természete és lényege szerint olyan, hogy ottan feltételes elitélésnek, tehát a büntetés elengedésének helye nem lehet. A rágalmazásnál még csak lehet vitatkozni ezen a kérdésen, mert ott legalább tényállításokkal áll elő az illető és lehet, hogy, ámbár tényállásait teljes mértékben nem bizonyíthatta be, mégis jóhiszeműen járt el. De aki minden tényállítás nélkül gyalázkodik és gázol más ember becsületében, ott feltételes elitélésnek helye nem lehet; mert igazán helyezzük elmeorvosi felügyelet alá azután azt az embert, a ki ilyen lehetőségek mellett a becsületén ejtett sérelmet megtorolni még a bírósághoz megy. Ha megnézem már most ezt a javaslatot a maga egészében, ugy vagyok vele, mint az az ember, a ki évekig sóvárgott ideálja után, és