Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-336

342 336. országos ülés 1908 június 1-én, hétfőn. pedig az 1907. évi költségvetést tárgyaltuk, akkor nem méltóztatott ott lenni a pártértekezleten, hanem az államtitkár ur volt ott, az pedig nem volt tájékozva a dolog felől. (Derültség.) Szórói-szóra ugyanazt nyújtom be most, t. ház, a mit a függetlenségi párt az 1906. évben tartott értekezletén elfogadott és a mit a miniszterelnök ur akkor akczeptált (Helyeslés balfelől.) és kérem a t. házat, méltóztassék elleninditványomat elfogadni annál is inkább, mert ezáltal el lesz döntve az a vita, a mely jóravaló magyar emberek közt nem is vita, lehetnek azonban és sajnosán, vannak is, nemcsak jóravaló magyar emberek, hanem volt exlexes kormány is, a mely nagyon jól értett ahhoz, hogy a paragrafusokat elcsavarja. Ennek meggátlása szempontjából tisztelettel kérem, méltóztassék az 5. §-t egész terjedelmében elvetni és a helyett a következő elleninditványt elfogadni (olvassa) : »Az 1504. L, az 1790/1 : XIX. és az 1867 : X. t.-czikkre való tekintettel felhatalmazza a törvényhozás a kormányt arra, hogy a törvénybe iktatott egyenes és fogyasztási adókat, jövedékeket, dijakat, bélyegeket és illetékeket, úgyszintén az általános jövedelmi pótadót, a hadmentességi dijakat, az ut-, hid- és révvámot és az áUami vagyon jövedelmeit az eddigi törvényekben eszközölt s a törvényhozás által netalán még teendő módosítások megtartásának kikötése mellett, az 1908-ik évben beszedhesse és a jelen törvényben megajánlott kiadásokra fordíthassa.« (Helyeslés balfelől.) Ez magyarul van mondva, ez megfelel a mi régi, ősi alkotmányunknak; tisztelettel kérem tehát a t. házat, méltóztassék elleninditványomat elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kivan szólni. Wekerle Sándor miniszterelnök : T. ház! A t. képviselő ur jónak látta, nem itt a házban, hanem egy pártértekezleten felhozott egyik mellékes indokomat kiemelni, t. i., hogy a törvény megváltoztatása akkor azért sem lett volna lehetséges, vagy legalább kívánatos, mert már le sem lehetett volna a költségvetést újból irni, ezt a mellesleg felhozott egyik indokomat tekinti olyan jogalapnak, vagy olyan enuncziácziónak, a miből azután a kontrário von következtetést. Az igazság érdekében azt kívánom konstatálni, hogy még a törvénytelen kormány, helyesebben szólva akkoT, mikor nem volt törvényünk, valamennyi kormány- és pénzügyi közeg elismerte azt a tételt, hogy adókat behajtani nem szabad. Ilyen kérdéseket, a melyek nálunk különböző törvényekben vannak szabályozva és nemcsak a közjognak, hanem a pénzügyi jognak, még pedig a magánjog körébe átvágó lényeges intézkedéseit szabályozzák, igy mellesleg pár szóval eldönteni, — bocsánat a kifejezésért — azt hiszem, jogalkotási frivolitás lenne. Leszek bátor ezt indokolni szakszerű indokokkal, mert ez nemcsak politikai, hanem szorosan vett jogi kérdés. A t. képviselő ur hivatkozik itt Ulászlónak törvényeire, szóval hivatkozik a XVI. század elejéről származó törvényekre. Farkasházy Zsigmond: A vezérlő bizottság hivatkozott erre! Wekerle Sándor miniszterelnök: Hiszen nem vitatom, ki hivatkozott rá ? (Zaj balfelől.) Méltóztassanak csak nyugodtan meghallgatni, mert szenvedélylyel jogi kérdéseket tisztázni nem lehet (TJgy van!) és olyan bajok keletkezhetnek ebből, a melyekért azután a felelősséget nem tudom, ki vállalja el. Nagy György: Mi vállaljuk'. Wekerle Sándor miniszterelnök: Ezek nem közjogi, hanem a magánjogra visszaható bajok. Először is azok az Ulászló-féle törvények akkor keletkeztek, mikor a királyi hatalom nevében egyes oligarkák törvényhozási felhatalmazás nélkül mentek és szedtek be adókat és akkor, miután törvényhozási intézkedés nem volt azokra nézve, azon a czimen szedték be, hogy egyes megyék által önként ajánltatták meg a szubszidiumokat. Az Ulászlóféle törvény tehát arra vonatkozik, hogy ilyen álürügy alatt önként kieszközölt szubszidiumokat nem szabad beszedni. Ez a históriai alapja a dolognak. Erre a törvényre, a mely egészen más viszonyok között keletkezett, mint jogalapra hivatkozni nem tartanám helyesnek, de szükségesnek sem. Másodszor miben áll az összes jogi különbség, mert engedelmet kérek, a közigazgatási bíróság annak idején ebben állást foglalt, még pedig sokkal korábban, még a Bánffy-kormány idejében, az első ex-lex tartama alatt, a hol az összes argumentumokat felsorolta Ítéletének indokolásában. Mi volt az egyedül vitás kérdés ? Az volt a vitás kérdés, hogy ha valaki önként akarja befizetni az adóját, el kell-e azt fogadni vagy pedig nem. Ez az egyedüli vitás kérdés. Ezt a mellékkörülmények tisztázása nélkül igy mereven oda állitani, hogy azt nem kell elfogadni, nézetem szerint lehetetlen, legalább is a magánjogi viszonyokra való tekintettel. (Zaj. Halljuk! Halljuk! balfelől.) Méltóztassanak megengedni, hiszen magánjogi szerződések vannak, midőn egy magánfél kötelezve van valamely adó pontos lefizetésére, s ha azt nem teljesiti, a szerződés megszüntethető és igy magánjogi viszonyok alterálhatók. Most nem arról szólok, mennyiben változtattassék meg és precziziroztassék ez a törvény, de annak szükségét kívánom kiemelni, hogy akkor, mikor ezt megváltoztatjuk, azzal kapcsolatosan oly törvény-diszpozicziókat kell tenni, a mely törvény-diszpozicziók a magánjogi károsodásokat megakadályozzák és magánjogi viszonyokat lehetetlenekké nem tesznek. Ez oly argumentum, a mely, azt hiszem, elég kiadó és nyomós arra nézve, hogy igy mellesleg ne határozzunk. Minálunk az a közjogi biztosíték, hogy adókat beszedni nem lehe.t a törvényhozás megajánlása nélkül, a törvényhatóságokról szóló törvényben