Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.

Ülésnapok - 1906-334

286 33k. országos ülés 1908 májas 29-én, pénteken. Nem kell másra utalnom, csali az 1843. évi büntetőtörvény] avaslat tárgyalására, (Igaz I Ugy van ! bal felől.) a mely javaslatot tárgyaló választmánynak az a kisebbsége is, a melyben hazai j ogtudornányunknak csillagai foglaltak helyet, a kik az egész világ előtt tekintélyt és elismerést szereztek a magyar jogtudomány géniuszának, a maga különvéleményében kitért több olyan kérdésre, a melyeknek ezen reformból való kimaradását csak sajnálkozással láthatjuk. Ez nem a halálbüntetésre vonatkozik, hanem a büntető igazságszolgáltatás nagy társadalomvédelmi feladatainak egy másik körére, a melyre majd leszek bátor beszédem folyamán rámutatni. Magát a halálbüntetést az 1843-iki javaslat mellőzte ; teljes mértékben kiküszöbölte büntetési rendszerünkből. (Mozgás.) Nem szándékozom ennek a nagy kérdésnek problémáiba belemélyedni, (Halljuk !) hiszen sem a tudomány, sem a gyakorlat nem tudott teljes mértékben tisztába jutni azzal a kérdéssel, hogy Vájjon czélszerü és igazságos-e a halálbüntetés fentartása vagy nem. De a mikor arra történik hivatkozás, hogy hiszen Európa művelt államainak egy jórészében a halálbüntetés fentartása mellett foglalt állást a törvényhozás, bátor vagyok rámutatni arra, hogy pl. a német birodalmi parlament 1848-ban Frankfurtban a halálbüntetést eltörölte. Azonban sajnos, az idők zivataraiban ez a reform elbukott; törvényerőre nem emelkedett. De magában a most érvényes német birodalmi törvénykönyvben is ugy jött létre a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezés, hogy 127 szavazattal 119 ellenében határozták el a halálbüntetés fentartását, tehát mindössze 8 szavazattöbbséggel. De, t. ház, nagyon jól tudjuk, hogy Olaszországban, Svájczban, Norvégiában, Romániában a halálbüntetés eltöröltetett. T. képviselőház ! Nem kell sok argumentumot felhozni a halálbüntetés fentartása ellen; Elég legyen csak egyre rámutatnom : az irreparabilitásra. (Elénk Jielyeslés balfelől.) Hiszen a biró is ember; birói tévedések, fájdalom, nem is olyan nagyon ritkán fordulnak elő és én csak élő bűnvádi perrendtartás.mk 582. §-ára hivatkozom, a mely törvénybe iktatta az ártatlanul halálra elitéltek és a halálos Ítéletet elszenvedettek családjainak kárpótlását. Tehát már maga élő bűnvádi törvényünk, az alaki jog is abból a feltevésből indult ki, hogy birói tévedésből hozott halálos Ítéletek végrehajtása előfordulhat. Hát, t. ház, a büntetéseknek relativeknek kell lenniök ; a büntetési nemeknek fokozatokkal kell birniok. A halálbüntetés egy abszolút büntetési nem, a melyben semmiféle fokozat el nem képzelhető, sőt rendkívüli enyhítő körülmények alkalmazásával is átmenet a halálbüntetés és a hozzá legközelebb álló, legenyhébb büntetési nem : az életfogytiglani fegyház közt úgyszólván nem létezik, mert hiszen élet és halál közt csakugyan nincs átmenet, közöttük mély örvény tátong. Az áttérés a halálról az életfogytiglani fegyházbüntetés nemére tulaj donképen egy vakmerő ugrás, holott a modern büntető rendszeT a relativitás alapján áll, a minek egyik főkövetelménye, hogy a mint maguknak a bűntetteknek árnyalatai is egymáshoz simulnak és egymásba folynak, ugy kell az azokra kiszabható büntetéseknek egymáshoz közel simulniok, hogy azokat a bűntett fokozatai szerint lehessen alkalmazni. Én, t. ház, ezeket csak azért hoztam fel, hogy legalább igénytelen felszólalásom alakjában legyen nyoma annak, hogy igenis él az 1843-iki törvényhozásnak tradicziója e tekintetben is a magyar törvényhozás tagjai között. Akkor lesz ideje, ha majd a büntető törvénykönyv általános revíziójával is foglalkozunk, a problémának mélységeibe is lebocsátkozni. (Élénk helyeslés. Mozgás. Elnök csenget.) Nagy Emil: Kezdjék meg a gyilkos urak! Nagy György: Karr Alfonznak egy rossz viczcze volt! Bakonyi Samu : Nagyon jól tudom, hogy ilyen álláspontnak elfoglalása bizonyos áramlatokkal szemben nem számithat teljes népszerűségre, de hiszen jól mondja Beccaria, a ki a Carlos-féle eset után úgyszólván nyomban megkezdte a halálbüntetés fentartása elleni nemes harczát, hogy az emberiség története a tévedések végtelen tengerére emlékeztet, a melyen nagy időközökben néhány homályos igazság úszik a felszínen. Lehet, hogy a mai hangulatban ez az igazság még most csak a felszínen úszik; lehet, hogy sokak előtt homályba van burkolva, de meg vagyok győződve arról, hogy el fog következni e tekintetbsn is a magyar törvényhozás legszebb hagyományához való visszatérésnek ideje. Azok az igazságok akkor a homálytól megszabadulnak és megint ragyogni fognak nemcsak a mi lelkünkben, hanem a magyar jogéletben is. (Elénk helyeslés.) De, t. ház, a társadalmi védelemnek magában kell foglalnia a gyengék védelmét is, az erősekkel szemben. (Mozgás.) En nagyon sajnálom, hogy ennek a büntetőtörvénykönyvi novellának keretébe ezúttal nem lehetett belefoglalni azokat a rendelkezéseket, a melyek az én meggyőződésem szerint immár annyira szükségesek, hogy rendkívüli erővel dörömbölnek a törvényhozás kapuján. Annál inkább sajnálom ezt, mert hiszen ezen egy szintén nem valami tágkörű novellának törvényhozási előzményeiben megtaláljuk annak példáját, hogy miképen lehetne ezekről is az általános revíziót megelőzőleg is gondoskodni. Ilyen meggyőződésem szerint a csalás hatályosabb megtorlása. (Ugy van!) A Schedius-féle novelláris javaslat, a Szilágyi Dezső-féle noveUáris javaslat egyaránt kiterjesztette erre a gondját. Nagy György: Az Angyal Pálé is. Bakonyi Samu : Miért szükséges ez, t. ház ? Azért, mert a btkv. életbeléptetése óta, azt hiszem, hogy immár ellenállhatalan érvényre jutott az a tapasztalat, hogy a mi btkvünknek a csalásról szóló 379. §-a nagyon szűk körre vonja ezen- bűn-