Képviselőházi napló, 1906. XIX. kötet • 1908. május 20–junius 4.
Ülésnapok - 1906-328
328. országos ülés 1908 májas 20-án, szerdán. 21 sában. (ügy van ! ügy van !) Röviden akarok erről az ismert kérdésről beszélni és itt legyen szabad hivatkoznom báró Eötvös József szavaira, a ki azt irja, azt hiszem, Simor herczegprimáshoz intézett levelében, hogy a magyar katholikusok a katholikus autonómiában, egyházuk függetlenségében keresik a saját maguk szabadságát. (Helyeslés.) Nekünk ehhez a szabadsághoz jogunk van és ezt követeljük. Követeljük azért, hogy a nemzetfentartó, a nemzeti kultúrát előmozdító faktorok között a katholikus egyház is elfoglalja az őt megillető helyet és ne szolgálhasson a királyi patronátusi jog gyakorlásának ürügye alatt pártoknak és kormányoknak politikai czélokra (Éljenzés és taps.) és politikai tendencziák követésére alkalmas eszközül. Követeljük a szabadságnak ezen minket megillető részét, mert meg vagyok győződve, hogy mindenki belátja és a protestáns egyháznak példája mutatta is, hogy az autonómia, egy ilyen intézmény, összeforrva egyszer a vallásos meggyőződéssel és konszolidálva : az ilyen intézmény alkotmánybiztositéknak tízszerte többet ér, mint akármilyen más alkotmánygaranczia. (ügy van! ügy van! baljelől.) És ha bármely küszöböt is át mer lépni a hatalom, akkor meggondolva megáll azon történelmileg is bebizonyított tétel előtt, hogy a vallásos lelkiismerethez hozzányúlni nem jó és még mindenki megbánta, a ki azt megtette. Jól tudom, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur egyetlen egy napig sem maradna meg a helyén, ha nem tudná és nem látná maga előtt azokat a nagy feladatokat és ha nem volna biztos abban, hogy azokat megoldani tudja. De tudom egyúttal azt a szokását és azt a felfogását, hogy nem Ígéretekkel, hanem a tárgyalásra előkészített törvényjavaslatoknak úgyszólván fait accomplijával szeret csak a törvényhozás elé lépni. Nem a saját magam megnyugtatására, hanem kultúrájáért aggódó nemzetünk közvéleményének megnyugtatására, annak felvilágosítása szempontjából kérem az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, annak a mély medernek, a melynek megásására csak az ő alkotó ereje volt képes, partjai konturáinak rövid vonásokban való megjelölésére, hogy tudjuk és ismerjük, hogy milyen irányban folyjon, milyen mederben mozogjon ezentúl Magyarország kulturális politikája, most az ő vezetése alatt, később az ő irányítása mellett, hogy szolgálhassa ideálunkat, a magyar fajpolitikát, melynek leghívebb, leghivatottabb egyik fegyverhordozója egy hosszú politikai működésen keresztül volt gróf Apponyi Albert. Elfogadom a költségvetést. (Elénk helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur kíván szólni. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az az érdeklődés, a mely tárczámnak tárgyalása iránt mutatkozik, arra késztet, hogy be nem várva az összes felszólalóknak sorozatát, már most a t. ház. elé tárjam annak a kultusz- és közoktatási politikának főbb vonásait, — mintegy kiegészítve a múlt évi költségvetés alkalmával elmondott beszédeimet — a mely politikát és irányt itt érvényesiteni iparkodtam attól a pillanattól kezdve a melyben ennek a tárczának vezetése rám bízatott, s a mely természetszerűleg mindig inkább kidomborodik ugy, hogy remélem, hogy már a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmából egy teljesen kiépített egésznek képét fogom a t. háznak bemutathatni. Habár természetesen annak nagy része csak terv lesz, de legalább, mint tervrajz azt a megnyugvást fogja nyújtani ugy a t. háznak, mint az országnak, hogy azok az érdekek, a melyeknek kielégitését a nemzet anyagi erejére való tekintettel el kell halasztanunk, mégis napirenden tartatnak és kielégítésüknek ideje bizonyos előre megállapított sorrendben be fog következni. (Helyeslés.) Én nem tudom, hogy lehetne-e olyan férfiú az én helyemen, a ki azt mondhatná, hogy meg van elégedve a haladásnak azzal a mértékével, a melyet felmutatni képes ; az a férfiú, a ki erről a helyről ezt megmondaná, ezen kijelentése által is méltatlannak bizonyulna ennek a helynek elfoglalására. (Helyeslés.) Tehát én nem vagyok megelégedve az előrehaladásnak azzal a mértékével, a melyet fel birok mutatni, melyet felmutatnom az ország anyagi forrásai megengednek. Nehogy azonban mégis kulturális haladásunknak mértékei tekintetében túlságos pesszimizmusnak engedjük át magunkat, jó lesz rekapitulálnom, hogy milyen mértékben haladt elő e tárczának költségvetése az időknek folyamán. (Halljuk ! Halljuk !) Hiszen ennek a tárczának első költségvetése — az 1869-ikit veszem — a mely az alkotmányos érában benyuj tátott — a mai pénzérték szerint 2,440.000 koronát tett ki, az a költségvetés pedig, a melyet most előterjeszteni szerencsém van, ha abból kiküszöbölöm azt az uj alkotó részt, tudniillik a színházak fentartását, a mely az összehasonlításnak nem szolgálhat bázisául, 81.350.000 koronát tesz ki. (Mozgás.) Ha vissza megyek az utolsó költségvetésre, a mely az én miniszterségem előtt nyújtatott be — illetőleg nem nyújtatott be, hanem létezett, mert 1905-ben az alkotmány szünetelt — az akkor érvényesülő költségvetés körülbelül az 1904-iki költségvetés keretében mozgott s kerek összegben 50 millió koronát tett ki. Ez a harmadik költségvetés, a melyet szerencsém van benyújtani, a mint mondám, 81,350.000 koronát tesz ki, tehát 31 millió korona emelkedést mutat fel ahhoz az állapothoz képest, a mely költségvetésileg fennállott, a mikor e tárczát átvettem. (Elénk éljenzés.) Szeretném, ha sokkal több volna, és legyenek meggyőződve t. képviselőtársaim, hogy a pénzügyminiszter ur és miniszterelnök ur ép ugy szeretné, hogy több volna. Ezt némely oly kritikával szemben mondom és emelem ki, a mely felhangzott az általános vita alkalmával is, például Farkasházy Zsigmond t. képviselőtársam részéről, a ki meg akart engem
